28 éve lefagyasztott embrióból született baba Tennessee-ben

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A hetekben született meg Tennesse-ben a világ legidősebb újszülöttjének nevezett Molly akinek embrióját 1992 októberében fagyasztották le, és egészen 2020 februárjáig tárolták, amikor egy házaspár örökbe fogadta. A párnak nem Molly az első fagyasztott embrióból született gyermeke, a korábbi rekordot a lány 2017-ben született nővére, Emma tartotta.

Molly és Emma genetikai értelemben is testvérek, ugyanis mindkettejük embrióját egyszerre adományozták és fagyasztották le 1992-ben – amikor az édesanya, Tina Gibson még csak egy éves volt. A két lány között már hasonlóságot is fedeztek fel: ugyanúgy ráncolják a szemöldöküket, amikor nyűgösek.

Tina és Ben Gibson öt évig kereste a családalapítás lehetséges módszereit, miután kiderült, hogy természetes úton nem születhet gyerekük – végül a nő édesanyja látott egy embrióadományozásról szóló tévéműsort egy helyi csatornán. A pár nem sokkal később felvette a kapcsolatot a knoxville-i Nemzeti Embrióadományozási Központ (NEDC) nevű keresztény szervezettel, amely a lombikbébi programban részt vett alanyok által eladományozni kívánt embriókat tárolja lefagyasztva.

Emma és MollyForrás: NEDC

Becslések szerint ma körülbelül egymillió fagyasztott embriót tároltak az Egyesült Államokban – az NEDC máig több mint ezer adományozást bonyolított le. A szervezet tájékoztatása szerint az embriók örökbefogadását 95 százalékban olyan párok igénylik, amelyeknek természetes úton nem lehet gyerekük.

A szülők, ahogy a hagyományos örökbefogadás esetében is, választhatnak, hogy a későbbiekben szeretnék-e bevonni az adományozó családot, vagy sem. A párok két-háromszáz profil közül válogathatnak, és az adományozók teljes demográfiai történetét megismerhetik.

Folyékony nitrogénben tárolják a fagyasztott embriókatFotó: BURGER/Phanie via AFP

Az NEDC szerint a fagyasztott embriókat bármeddig lehet tárolni, de mivel az ehhez szükséges technológiát nem túl régen fejlesztették ki: az első sikeres embriófagyasztást 1978-ban végezték, míg ilyen módon először 1983-ban született gyerek. Mára közel félmillió gyerek született fagyasztott embrió adományozása útján.

Kapcsolódó cikk a Qubiten: