Megszavazta a magyar parlament az italospalackok kötelező visszaváltását
Megszavazta kedden az Országgyűlés azt a hulladékgazdálkodási törvénycsomagot, amelynek értelmében kötelező lesz visszaváltani az italcsomagolásokat. Az elfogadott hulladékszabályozás alapján most a kormányon a sor, hogy meghatározza a betétdíjas rendszer működtetéséhez kapcsolódó konkrét előírásokat – írta közleményében a Greenpeace Magyarország.
A zöldszervezet azt várja a kormánytól, hogy kormányrendeletben garantálja: a visszaváltott italcsomagolások nagy arányban újrahasznosításra kerüljenek, illetve egyre nagyobb arányban legyen kötelező azok újratöltése is.
Sok európai országban már bevezették a visszaváltási díjat az egyszer használatos italcsomagolásokra. Ezek körébe tartoznak a PET-palackok, az alumínium és papír italos dobozok. A csomagolóanyagok pontos körét a törvényt követő kormányrendelet határozza majd meg, amely várhatóan 2023. július 1-től lépteti majd életbe a kötelező visszaváltási díjas rendszert. A kormány 2020 februárjában meghirdetett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterve alapján a visszaváltási rendszert az üveg- és műanyag palackokra, valamint a fémdobozokra írnának elő.
A Greenpeace saját sikerének is tartja, hogy végre Magyarországon is szabályozás születik a kötelező visszaváltási rendszer bevezetésére, hiszen évek óta kampányol az egyszer használatos termékek és csomagolóanyagok kivezetéséért. A szervezet eldobható italcsomagolások kivezetéséért indított greenpeace.hu/stopPET címen elérhető aláírásgyűjtését már 25 ezren írták alá.
Bátrabb lépések kellenek
A Parlament által ma elfogadott törvényjavaslatot ugyanakkor nem találja kellőképpen ambiciózusnak a zöld szervezet. A klíma- és ökológiai válság jelenlegi fázisában ennél jóval bátrabb, a valódi fenntarthatóság irányába mutató lépésekre van szükség – írták.
A Greenpeace azt várja, hogy a megszületendő új kormányrendeletekben a kormány garantálja, hogy minél hamarabb induljon el a visszaváltási rendszer, és határozzanak meg célszámokat a kötelező újratöltésre is. A Greenpeace javasolja, hogy
- a visszaváltási díj bevezetésének határideje legyen 2022. január 1. a tervezett 2023. július 1. helyett. Ezzel csökkenteni lehet a több milliárdnyi nem hasznosuló PET-palack és alumíniumdoboz mennyiségét;
- tűzzenek ki céldátumot az egyszer használatos italcsomagolások teljes körű újrahasznosítására, legkésőbb 2024-re;
- határozzanak meg kötelező újratöltési célszámokat vagy újratöltést biztosító gazdasági ösztönzőket, amivel segíteni lehet a hulladékmegelőzést. A Greenpeace Magyarország javaslata szerint legkésőbb 2026-ra az italcsomagolások 70 százalékának újratölthetőnek kell lennie.
November elején a Greenpeace a magyarországi lakosságra reprezentatív mintán felmérette a Závecz Research-csel, mennyire támogatott az intézkedés. Kiderült: a lakosság 86 százaléka a visszaváltás mellett az úrjatöltés lehetőségét is támogatja.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Csúnyán betett a járvány az egyszer használatos műanyagok elleni harcnak
A fertőzéstől való félelem miatt a kávézók, az éttermek és az élelmiszerboltok is egyre gyakrabban használják a környezetszennyező csomagolóanyagokat, a házhozszállítás és az éttermekből hazavitt ételek csomagolása pedig még egy lapáttal rátesz az eddig is tetemes hulladékmennyiségre. Magyarországon a műanyagipari szereplők már a nyáron elkaszálták az európai uniós gyakorlatnál szigorúbb törvényjavaslatot, bár a júliusi műanyagtörvény még így is sokkal több, mint a semmi.
Nyilvánosságra hozták a szeméttermelő cégek toplistáját, a Coca-Cola őrzi elsőségét
A Coca-Cola, a Nestlé és a PepsiCo duplázott, zsinórban a második évben ők termelték a legtöbb műanyagszemetet a Földön.
PET-palackért metrójegyet adnak a római metróban
Rómában metrójegyre váltható a műanyagszemét: mostantól három automata gyűjti a plasztik palackokat, harminc darabért adnak egy jegyet.