Készülj a meghitt Szilveszter estére ezzel a két meditatív jellegű játékkal!

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Az év utolsó társasjáték-ajánlójában két olyan játékot mutatunk be, amelyek bizonyos kreatív szabadságot adnak a játékosoknak – ami a játékmenet szempontjából teljesen lényegtelen ugyan, mégis jó érzés kicsit elszöszmötölni velük, ráadásul esztétikai élményt is nyújtanak.

Fotó: Gáspár Merse Előd

Második esély

Elsőként rögtön kezdjük is a Második eséllyel, egy írogatós kirakójátékkal, amiben egy 9×9-es négyzetrácsot kell minél tömörebben kitölteni, azaz lefedni különféle méretű poliominó elemekkel. A kreatív momentumot az adja, hogy a kitöltendő alakzatot – abból a célból, hogy a korábban kitöltöttektől elkülönítsük – érdemes mindig új mintázattal kitöltve berajzolni. Van, aki természetesen ezt minél egyszerűbben teszi meg, akár különböző betűket is használhatnánk minta helyett, de az emberek többsége szeret elszöszmötölni azzal, hogy minél szebben és kreatívabban „színezze” ki az alakzatokat, és erre általában jut is idő, amíg a többiek gondolkodnak, vagy ők maguk is rajzolnak.

Egy kitöltött Második esély játéklap.Fotó: Gáspár Merse Előd

A játék valójában nagyon egyszerű, de nagyszerű. Tekintettel arra, hogy írogatós játék, és mindenki a saját papírján rajzolgat, akárhányan játszhatják, sőt ha elfogynának a gyári lapok, akkor egy kockás füzetben is játszható. Rendkívül nagy előnye, hogy a papíron és a ceruzán kívül csak pár kártyalapra van szükség, az is nagyon pici, nagyjából gyufásskatulya méretű, így a játékot bárhova magunkkal vihetjük, és szinte bárhol játszható, akár buszon és vonaton is, ahol akad egy tenyérnyi hely kirakni pár kártyalapot.

Néhány kártyalap a Második esélyből.Fotó: Gáspár Merse Előd

A helyigényt nem a fenti ábra mutatja, a játék során ugyanis mindig csak két kártyalapot csapunk fel, azaz két alakzatot, és minden játékos választhat, hogy ezek közül melyiket rajzolja be a lapjára. Az a cél, hogy a végére minél kevesebb üres, azaz kitöltetlen mező maradjon. A játék a nevét arról kapta, hogy abban esetben, ha egyik alakzat se jó nekünk, és nem tudnánk folytatni a játékot, még van egy második esélyünk, azaz felcsaphatunk még egy lapot.

Sokféle „tetriszes” játék létezik, ahol egy nagy négyzetet kell minél tömöttebben kitölteni. Az ilyen jellegű játékoknál néha felmerül az a probléma, hogy a játék elején viszonylag kockázat nélkül csak pakolgatunk, a vége felé pedig túl nagy a szerencsefaktor. A Második esély azért is különleges, mert minimális kellékkel dolgozik, és a fenti problémát három különböző módon is enyhíti.

Egyrészt azzal, hogy két lapból választhatunk mindig, ami különféle stratégiák követésére ad lehetőséget. Például törekedhetünk arra, hogy az elején kisebb méretű elemeket válasszunk, vagy fordítva, és mindkettőnek megvan a maga előnye. Másrészt az elemkészlet előre ismert – ehhez van egy kis segédletkártya is –, ezért valamennyire lehet kalkulálni azzal, hogy milyen elemek jöhetnek még a vége felé. A legokosabb elem benne viszont maga a kezdet, mert mindenkinek kötelező úgy indítani, hogy egy nagyobb poliominó elemet a pályája közepére betesz, így kezdettől fogva muszáj kombinálgatni, hogy ezt az elemet úgymond körbe tudjuk rakni.

A játék gyors, pörgős, gyerekeknek és felnőtteknek is kiváló, akár egy egész nagy társaságnak, például egy osztály számára, és a mostani járványhelyzetben érdemes megemlíteni, hogy online is könnyen játszható akárhány emberrel, hiszen egyvalaki fel tudja csapni a lapokat, és mindenki más otthon be tudja rajzolni magának.

Kodama, az erdő szellemei

A másik játék már picit stratégiaibb jellegű, de ez sem hosszú, és nem is bonyolult. A Kodamában az esztétikai élményt az adja, hogy mindenki egy saját szabadon ágadzó-bogadzó fát alkot a játék során kártyalapokból, amelyeken ágrészletek találhatók. A kártyák lerakásának vannak szabályai, és az sem mindegy, hogy melyik ágat és hova helyezzük el, sőt néha milliméterek is számítanak a lehelyezésnél. Azokban az esetekben azonban, amikor a szituáció ad némi szabadságot, hajlamosak vagyunk azzal a meggondolással építeni a fánkat, hogy szép is legyen; a végén mindenképpen egyedi végeredményt kapunk, és az alkotás jóleső érzésével állhatunk fel az asztaltól, akár nyertünk, akár nem.

Fotó: Gáspár Merse Előd

A játék története szerint a kodamák, az erdő szellemei, a játékosok gondjaira bízták fáikat az elkövetkező három évszakra. Japánban úgy tartják, hogy a fákban szellem lakozik, a japán favágók szokása például a fa szellemének engedélyét és megbocsátását kérni a vágás előtt. A játékosok feladata, hogy ehhez hasonló szeretettel neveljétek ezeket a fákat, gondoskodva arról, hogy a kodamák igényeinek megfelelően kerüljenek a lombkoronába virágok, gombák, apró élőlények, és maradjon megfelelő tér is a jövőbeli fejlődésnek.

A játék során a kezdeti ágas-bogas fatörzsekhez ágkártyákat kell ragasztani. Az ágakon különféle dolgok lehetnek, és egy ilyen jellemzőért annyi pont jár, amennyi a törzs felé vezető visszaúton megszakítás nélkül megszámlálható ebből a dologból. Ha mondjuk az éppen lerakott ágvégen van egy kukac, de a vele közvetlenül érintkező, azaz alatta lévő lapon már nincs, akkor a kukacért nem jár pont, ha viszont visszafelé haladva a törzsig minden lapon van kukac, akkor mindegyikért jár 1-1 pont.

A legfőbb lerakási szabály, hogy egy kijátszott ágkártya csak egyetlen másik kártyához érhet hozzá, és nem lóghat a talajszint alá. Tetszőlegesen lehet azonban forgatni a lapot, és eltakarni vele ágrészeket, de nem az ágakon lévő egyéb dolgokat. Fontos még, hogy a már lent lévő lapokat nem szabad elmozdítani, ezért lehet fontos minden milliméter. A kártyához egyébként egy közös készletből lehet hozzájutni, amit mindig négyre egészítünk ki, és ezekből vehet egyet szabadon a játékos, amikor rá kerül a sor.

Pontozásbeli érdekesség, hogy a játékosok előre ismerik saját kodama kártyáikat, azaz kodamáik követelményeit, amikkel minden évszak végén pontok szerezhetők. Így kialakíthatnak egy tervet, hogy mikor melyiket használják, azaz milyen kombinációk lepontozásával szerezzenek pontot az egyes évszakok végén. A harmadik évszak, azaz kodama fázis után a játék véget ér. A játékosoknak ilyenkor még egy kodama kártyájuk marad a kezükben, amit már nem használhatnak fel.

Néhány kodama kártya és kodama csemetekártya.Fotó: Gáspár Merse Előd

A Kodama, az erdő szellemei nagyjából félórás, kicsit tervezős és gondolkodós, egyúttal nagyon szép játék. Viszonylag kevés pontért megy a küzdelem, ezért is érdemes jól meggondolni a dolgokat. Az újrajátszhatóságot a kodamák biztosítják, amelyekből 23 darab van (+9 csemetekártya kezdőknek), és egy játékba csak négy kerül be játékosonként. Ezen kívül  az úgynevezett szeszélykártyák évszakonként egy-egy speciális szabályt hoznak be, ami ugyancsak megvariálja a játékot egy kis szerencsefaktort is behozva.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: