Nem fúr többé a Vakond a Marson
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Nem sikerült beásnia magát a Marsba a NASA robotvakondjának, az InSightnak – adta hírül az amerikai űrhivatal csütörtökön. A NASA és a német űrhivatal, a DLR közösen fejlesztett marsszondájának öt méteres mélységig kellett volna eljutnia a bolygón, hogy a bolygó felszín alatti hőmérsékletét vizsgálja, de ezzel 2019 februárja óta nem járt sikerrel. A kutatók végül január kilencedikén döntöttek úgy, hogy feladják a próbálkozást, miután a hős vakond további ötszáz kalapácsütéssel próbálta leverni a mérőszondát, továbbra is sikertelenül.
A HP3 mérőszonda mindössze néhány centiméteres mélységig jutott. A mérnökök már márciusban, az első elakadáskor megpróbálták a robotkar segítségével lenyomni a vakondot, hátha sikerül elindulnia, de nem jártak sikerrel, idén januárban pedig ugyancsak a robotkar segítségével próbálták meg tömöríteni a talajt a szonda fölött, de így sem sikerült mélyebbre jutniuk. Tilman Spohn, a DLR mérnöke szerint kimerítették a leszállóegység lehetőségeit, a mostani kísérletek után kiderült, hogy a Mars és a vakond egyszerűen nem illenek össze.
Még két év
A meghiúsult szondázás ellenére az InSight küldetése azért nem tekinthető kudarcnak: Spohn szerint a mostani tapasztalatokat kiválóan tudják majd hasznosítani egy következő alkalommal, a leszállóegység pedig számos egyéb mérést is végez a bolygón. Thomas Zurbuchen, a NASA mérnöke szerint az űrhivatalnál folyamatosan feszegetik a technika határait: ebben az esetben az derült ki, hogy mi nem működik a Marson, de a vakond nélkül sosem tudták volna meg, milyen eszközzel kísérelhetnék meg ismét a mintavételt.
Az InSight közelében található talaj egészen más tulajdonságokkal bír, mint a korábbi marsjárók által megfigyelt minták. A szondát szándékosan egy olyan területre küldték, ahol kevés nagyobb kő található, a vakond azonban néhány centiméteres mélységben folyton elakadt. A HP3 szondával és a vakondkodással a továbbiakban nem kísérleteznek, de az InSightot más szenzorokkal is felszerelték, ezek pedig továbbra is működőképesek, az eszköz eddig több száz marsrengést regisztrált, valamint figyeli a szélsebességet, a szélirányt és a légnyomás változásait. Továbbra is zavartalanul üzemel az a rádiós vizsgálat is, amellyel azt próbálják megállapítani, hogy folyékony vagy szilárd-e a bolygó magja.
A vizsgálatok hivatalosan 2022 decemberéig folytatódnak, az InSight a Marson lévő Curiosity és a februárban landoló Perseverance holdjárókkal együtt pedig további meteorológiai és szeizmológiai adatokat küldenek majd a Földre.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Fantasztikus porördögöket és több száz rengést figyelt meg a Marson az InSight
A NASA szondájának célja a Mars belső aktivitásának és szerkezetének vizsgálata, ami segíthet a kőzetbolygók, így a Föld kialakulásának megértésében is.
Az űrben kifejezetten szenzációs év volt 2020
Az idei év valóban fantasztikus és néha erősen vitatott eredményeket hozott az űrkutatásban és a csillagászatban. 2020-ban sokkal közelebb kerültünk a Naprendszer és az univerzum más szegleteinek megértéséhez.
Vulkáni tevékenységre utaló nyomokat találtak a Marson
Egy friss kutatás előzetes eredményei 53-210 ezer évvel ezelőtti vulkáni tevékenységre utalnak a Mars egy régiójában, a NASA felszínen dolgozó InSight szondája pedig nemrég ugyanerről a helyről származó rengéseket érzékelt.