Íme az új magyar népviselet, Rogán Barbara és Orbán Ráhel órája, az Audemars Piguet Royal Oak

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Lassan fél évszázados története során talán összesen nem írták le annyiszor a magyar sajtóban a legendás, de itthon kevéssé ismert svájci óragyár, az Audemars Piguet leghíresebb órája, a Royal Oak nevét, mint az utóbbi néhány évben. A lázas érdeklődés oka, hogy az uralkodó politikai elit tagjainak közvetlen hozzátartozói egyre gyakrabban mutatkoznak ilyen órával a csuklójukon, miközben nyilván van mobiltelefonjuk, sőt a mikrohullámú sütőn is meg tudnák nézni, merre hány óra. A népviselet eredete mára már homályba vész, de a sort feltehetően Tiborcz István, Orbán Viktor miniszterelnök veje nyitotta még 2015 végén, amikor felesége és egy Royal Oak Offshore társaságában szelfizkedett; aztán néhány évvel később, 2018-ban már Orbán Ráhel csuklóján is megcsillant egy gyémántokkal kirakott Royal Oak az obligát kötcsei NER-partin, pár napja pedig egy Rogán Antal miniszterelnök-miniszter új feleségéről, Rogán Barbaráról készült fotón bukkant fel egy szintén gyémántokkal gazdagon díszített példány (érdemes szaporán kattintani, Varga-Damm Andrea független képviselő oldaláról ügyvédi felszólítással már le is szedették a képet.)

A közvéleményt sajnos nem érdekli a horológia. A közvéleményt ilyenkor két kérdés foglalkoztatja, az egyik az, hogy mennyi, a másik az, hogy miből. Az utóbbit, a mibőlt most talán hagyjuk is, bonyolult, és messzire vezet. A mennyi, az sokkal egyszerűbb: egy Royal Oak újonnan 6 milliótól 60 millió forintig bármennyibe kerülhet, kiviteltől függően; az Orbán Ráhel által viselt darab 14 millió körül lehet, a Rogán Barbarán látható közel a 20 millióhoz. A mocskos anyagiaknál azonban sokkal, de sokkal érdekesebb, hogy miért ilyen népszerű ez az óra, és hogy mi kerül rajta ennyibe, miközben egy mikrohullámú sütő már 20 ezer forintért is elég jól mutatja az időt, még ha nehezen is lehet begyömöszölni egy Berluti Ecritoire-ba.

Mi kerül ezen az órán 20 millió forintba?

Egyrészt ugye ott a gyártó történelme. Kevés olyan márka létezik a világon, ami több mint egy évszázados múltat tudhat maga mögött, még a svájci óragyártók között sem túl sok, de az Audemars Piguet ezek közé tartozik (ejtsd kb.: odmár pigé, ha úgy hozza a sors, hogy ki kell rendelni a boltban, ne maradjunk szégyenben). A céget még a 19. század végén alapította egy bizonyos Audemars és egy bizonyos Piguet nevű úriember a svájci óragyártás Szilícium-völgyében, a Joux-tó völgyében, a francia határ közvetlen közelében, ahová még a 16. században kezdtek átmenekülni a franciaországi vérengzés elől a vallásuk miatt szó szerint halálra üldözött hugenotta ékszerészek. Az AP-t, ami a Le Brassus nevű miniatűr, de annál festőibb falucskában telepedett meg, és máig ott székel, a Vacheron Constantinnel és a Patek Philippe-el együtt az óragyártók szentháromságának oszlopos tagjaként szokás emlegetni, és bár sokan vitatják a besorolást, mondván, hogy a Rolexnek vagy az A. Lange & Söhnének inkább ott lenne a helye, tény, hogy az AP az óragyártók között a csúcs közelében tanyázik. És bár a cég története során számtalan modellel állt elő, és ma is rendkívül széles a termékpaletta, sikerét kétségkívül egyetlen modellnek köszönheti. Ez az óra a Royal Oak. 

Korai Royal Oak 1973-ból tropikalizálódott számlappal, kielégítő állapotban. Ára: 21,5 millió forintFotó: Chrono24

A Royal Oakot, ami szerkezetét tekintve hagyományos, mechanikus automata, azaz önfelhúzós óra, amit a csukló mozgása tart életben (igaz, létezik belőle elemes kvarc is), 1972-ben mutatták be a svájci óraipar évente megrendezett hatalmas buliján, a Baselworldon, nem éppen a legjobb pillanatban. Születése nagyjából egybeesett a kvarcválság kezdetével: a japán Seiko néhány évvel korábban, 1969-ben mutatta be a világ első kvarcóráját, ami hidegvérrel kezdte el ásni a rugóval és fogaskerekekkel hajtott órák sírját, és néhány évtizeden belül sikeresen el is temetett számtalan patinás svájci gyártót, amelyek nem tudtak alkalmazkodni az új őrülethez. 

Gérald Genta (1931-2011)

A Royal Oak tehát egyértelműen rosszkor született, rossz helyen. Hogy mégis máig tartó siker lett belőle, az elsősorban tervezőjének, az akkorra már kifejezetten híres genfi mesternek, Gérald Gentának köszönhető, aki a legenda szerint kevesebb mint egy nap alatt, délután négytől másnap reggelre skiccelte fel az órát az AP akkori igazgatójának felkérésére. Genta, aki korábban szabadúszott a Patek Philippe-nél és az Omegánál is, egészen újszerű dizájnnal állt elő: a tokostul-szíjastul acélból készült órának (az acélra még később visszatérünk) a megszokott és jól bevált kerek helyett nyolcszögletű lünettát tervezett (franciául lunette, angolul bezel; ez az óra karimája vagy pereme, ami szemből nézve az üveg körül van, de nem a tok része) nyolc jól látható, díszítőelemként szolgáló csavarral. Az ihletet a nehézbúvárok bronzsisakja adta, és ez a motívum finoman, de határozottan utalt a Royal Oak vízállóságára – ez különösen fontos volt egy olyan óra esetében, amit megjelenésekor „a világ első luxus-sportórájaként” hirdettek. (Néhány évvel később Genta ismét átsettenkedett a konkurens Patek Philippe-hez, és benyújtotta újabb remekműve, a Nautilus terveit. Azt az órát Verne képzeletbeli tengeralattjárójának képzeletbeli ablaka ihlette, és szintén hatalmas, máig tartó siker lett belőle.)  

Búvársisak, ami az ihletet adta

De miért királyi tölgy? 

Nyilvánvaló volt, hogy a vízállóságra a dizájn mellett az óra nevében is érdemes utalni, csakhogy ez az utalás olyan nyakatekertre sikerült, hogy ember legyen a talpán, aki kibogozza. Maradjanak velünk! A Royal Oaknak, ami ugye azt jelenti, hogy királyi tölgy, első hallásra semmi köze sincs sem a végtelen óceánokhoz, sem a búvárkodáshoz – mondjuk második hallásra sem sok. A fa eredetileg II. Károly angol királyra utalt, aki 1651-ben elbukta a királyság intézménye helyett a köztársaságért kardoskodó Oliver Cromwell csapatai ellen vívott worcesteri csatát, és mit ad isten, egy tölgy lombkoronájában volt kénytelen elbújni az ellenség elől. Na, ezt a konkrét tölgyfát nevezték el királyi tölgynek, azaz Royal Oaknak. A jó Károly a tölgyfa rejtekéből egészen Hollandiáig menekült, sikeresen kibekkelte az otthoni zűrzavart, aztán Cromwell halála után két évvel, 1660-ban visszatért Londonba, ahol annak rendje és módja szerint megkoronázták. A Cromwell által erőltetett köztársaságnak (Cromwell szerint protektorátusnak, a királyságpártiak szerint interregnumnak) befellegzett, helyreállt a közkedvelt monarchia, és az élet visszatért szokásos medrébe.

II. károly tölgyfabeli elrejtőzésének rövid története egy angol gyerekkönyvben. Nagy-Britanniában mindenki ismeri a sztorit, az iskolában is tanítják.Fotó: Lucy Wyles

A parlament II. Károly születésnapját, május 29-ét még abban az évben kikiáltotta nemzeti ünnepnek, Royal Oak Daynek, a királyi tölgy napjának, amit tánccal és mulatsággal volt ajánlott ünnepelni (még mindig hosszú mérföldekre járunk az Audemars Piguet-től és a víztől, de türelem). Szóval a királyi tölgy a monarchia helyreállításának szimbólumává, mi több, Anglia nemzeti fájává vált, és Károly rejtekadó tölgyének emlékét azóta is számtalan intézmény őrzi monarchiaszerte. (A Quercus roburt egyébként hívják európai vagy közönséges tölgynek, magyarul kocsányos tölgynek, az angolok természetesen angol tölgyként emlegetik.) A sors fura fintora, hogy a Royal Oak manapság különösen kocsmanévként népszerű, csak Londonban legalább tucatnyi Royal Oak nevű itató, etető, gasztrobár és étterem létezik, nem beszélve az ország többi részéről – hogy mást ne mondjunk, James May, a Top Gear volt műsorvezetője alig néhány hónapja vett magának egy fél kocsmát Swallocliffe-ben, Salisbury mellett, hát nem azt is Royal Oaknak hívják? Dehogynem.

A Royal Oak persze nemcsak kocsmanévként vált népszerűvé, és itt érünk el végre a vízhez, hanem a brit királyi flotta hadihajóinak is előszeretettel választották ezt a nevet a cromwelli zsarnokságot legyűrő II. Károly és a helyreállított monarchia tiszteletére. Az első ilyen hadihajót, a HMS Royal Oakot még bőven Károlyunk uralkodása alatt, 1664-ben bocsátották vízre, és a hollandok gyújtották fel a medway-i csatában, 1667-ben (a HMS a brit hadihajók nevében azt jelenti, hogy His vagy Her Majesty’s Ship, azaz őfelsége hajója). Az utolsó HMS Royal Oak, sorrendben a nyolcadik, 1914-ben készült el, és egészen 1939-ig, a második világháború kezdetéig szolgált, amikor egy U-47-es német tengeralattjáró torpedója a hullámsírba küldte. Innen tehát a vizes tematika, innen ered az Audemars Piguet órájának neve. 

A kutyának se kellett

Sajnos azonban közvetlenül a Royal Oak 1972-es bemutatása után kiderült, hogy hiába a kacifántos név, hiába a forradalmi Genta-dizájn, az Audemars Piguet új órája a kutyának sem kell. Ennek a fenyegető a japán kvarcóradömping mellett az volt az oka, hogy a konzervatív, minden változástól szívrohamot kapó úri célközönség fitymálva fogadta a meglepő formatervet, ráadásul szoknia kellett azt a gondolatot, hogy míg egy luxusáron kínált luxusóra esetében, ami addig szigorúan nemesfémből, leginkább aranyból készült, önmagában a tok és a szíj anyaga indokolta az óra csillagászati árát, a Royal Oak ehhez képest prosztó acélból volt, ami „a világ első luxus-sportórája” esetében a sportos imidzset erősítette ugyan, de a luxushoz vajmi kevés köze volt. (Egy acél Royal Oak a hetvenes évek elején 3300 svájci frankba került, ami, ahogy mondani szokás, nemcsak nagy pénz volt ám akkoriban, hanem még annál is több, mint amennyibe egy arany Patek Philippe került, és sokszorosa egy acél Rolex Submariner árának.) 

Nem sok híja volt, hogy a Royal Oak végleg eltűnjön a süllyesztőben. Hogy mégsem így történt, az a legenda szerint Karl Lagerfeldnek, a hamburgi születésű divatdiktátornak köszönhető, aki akkoriban a Fendi tervezője volt, később haláláig a Chanel kreatív igazgatója és saját nevén befuttatott divatcége vezetője. Lagerfeldnek a Royal Oak elkészültéhez nem sok köze volt ugyan, stílusérzéke viszont annál több. A bemutató után nem sokkal máig feltáratlan körülmények között szerzett magának egy Royal Oakot, de ahogy megszerezte, rögtön meg is szentségtelenítette: a gyárilag acélszürke órát kézműves fekete PVD-bevonattal látta el, ami aztán idővel a sarkokon és az éleken csúnyán meg is kopott. Lagerfeld ráadásul kívülről az inge mandzsettájára, sőt néha az öltönye ujjára húzva viselte az órát, amiért ma már szigorított börtön járna, de hát egy divatdiktátor azért divatdiktátor, mert nem követi a divatot, hanem diktálja, ugye.

Karl Lagerfeld az öltönye ujjára húzott, feketére PVD-zett Royal Oakkal. Divatot teremtett

Lagerfeldnek és az őt majmoló playboytanoncoknak hála a Royal Oak a következő évtizedekben az Audemars Piguet aranytojást tojó acéltyúkja lett, olyannyira, hogy sokan azzal vádolják a céget, hogy mára gyakorlatilag egymodelles branddé változott, aminek a Royal Oakon kívül nincs is igazán ismert és kívánatos modellje (pedig van neki egy csomó, de persze mind eltörpül a legenda mellett). Maga a Royal Oak viszont annyiféle változatban kapható, amennyit a gyár nem szégyell piacra dobni. Az eredetin egyetlen komplikáció volt (órásul komplikációnak nevezik az extra feature-t), a dátumkijelző, mostanra viszont van stopperes, holdfázisos, öröknaptáras vagy éppen szkeletált, azaz olyan, aminek látszik a szerkezete – ebben a pillanatban kereken 109 különböző Royal Oak található az Audemars Piguet honlapján, és akkor még nem beszéltünk a custom változatokról vagy a szintén Royal Oaknak nevezett bumszlivonalról, az Offshore-ról, illetve a már nem gyártott, de használtan akár hordatlan állapotban is megszerezhető vintage darabokról. 

Hordatlan, 2020-as acél automata Royal Oak kék tapisserie számlappal. dobozzal, papírokkal. Ára: 14 millió forint

Ami a tokok és a szíjak anyagát illeti, azok fényében teljesen elhalványul a Genta által megálmodott acél: az elmúlt évtizedekben piacra dobott Royal Oakok között van sima sárgaarany, fehérarany, rózsaarany, vörösarany, kerámia, titán, tantál és platina, és persze van ékkövekkel, gyémántokkal kirakott, gyémántporral meghintett modell, hogy csak a fősodort említsük, a különböző variációk nélkül, mert persze hogy létezik például egészen hihetetlen, rózsaarany-tantál-kombó Royal Oak is, egyenesen a kilencvenes évekből. Lehet, hogy igaza van annak, aki ezeket az órákat gusztustalan, kivagyi, csicsás divatholminak tartja, de annyit mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy önmagában szegény arany és szegény gyémánt nem tehet semmiről, sőt nyilván van, akinek kifejezetten jól áll a csicsa, horológiai szakkifejezéssel élve a bling (ezen a ponton hívnánk fel a figyelmet a hetvenes évekből itt ragadt Los Angeles-i playboy, Producer Michael óraügyi munkásságára). 

Royal Oak rózsaaranyból, gyémántokkal, gazdagon. Újonnan, papírokkal. Ára: 46 800 ezer forint

A Royal Oaknak viszont sajnos nagyon nem áll jól a csicsa, mert a letisztult, nyolcszögletes forma és a díszítő elemként használt csavarok egyszerűen eltűnnek a pimpelés mögött. Ezt jól bizonyítja, hogy gyémánt ide, arany oda, a Royal Oak acélváltozata töretlen népszerűségnek örvend, és a Rolex acél sportórái, a Submariner, a GMT-Master II és a Daytona, illetve a másik Genta-remekmű, a Patek-féle Nautilus mellett azok közé az órák közé tartozik, amelyeket az óriási kereslet és a gyártók által sokszor mesterségesen limitált kínálat miatt újonnan csak a listaárnál jóval drágábban, illetve hosszas, akár több évig tartó várakozás után lehet csak megvenni a hivatalos dílereknél.

A zseniális Gérald Genta, aki fél évszázaddal ezelőtt megálmodta a világ legluxusabb sportóráját, illetve legsportosabb luxusóráját, 2011-ben meghalt, és egészen biztosan forog a sírjában, mivel azt lehet tudni, hogy ő már az olyan, még az életében megvalósult és a mostani elfajzásokhoz képest kifejezetten visszafogott Royal Oak-bőrlehúzások ellen is tiltakozott, mint az Offshore. Az eredeti Royal Oak a maga összetéveszthetetlen oktogonjával és egy tölgyfa lombkoronájának sötétjében is felismerhető, jellegzetes csavarjaival máig egyedülálló óra. Azzal meg, hogy ez a letisztult, átgondolt, egy éjszaka alatt papírra vetett, a maga idejében forradalmi és máig modern dizájn ennyire elkurvult és értelmét vesztette, foglalkozzon az, aki fölveszi.

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: