Apple Watch: túl a százmillión

2021.02.12. · TECH

Az Apple 2015-ben adta el az első okosóráját, a százmilliomodikat valamikor tavaly. Sok vagy kevés? A sikerültebb iPhone-okból két-háromszor ennyit adnak el évente – ha innen nézzük, kevés. De ha onnan, hogy az iPhone-nak is négy év kellett a százmillióhoz, akkor már nem is olyan rossz a helyzet.

Az Apple Watch nem hozott akkora mobilipari forradalmat, mint az iPhone, de nem is lehetett elvárni tőle. Viszont sokat tett azért, hogy megszerettesse az emberekkel a viselhető elektronikát. Okosórák és fitneszkarkötők már korábban is léteztek, de az Apple tette őket trendivé.

Az eladási adatok azt mutatják, hogy az Apple Watchnak egyre több rajongója van: csak tavaly többet adtak el belőle, mint a megjelenés utáni három évben összesen.

photo_camera Illusztráció: Qubit.hu

Mivel az okosóra beállításához és használatához egy iPhone-ra is szükség van, az iPhone-eladások alapján nagyjából belőhető, hogy az Apple mekkora felhasználóbázisban gondolkodik. Nagyjából – mert arra is van lehetőség, hogy a családi csomagokkal azok a családtagok is használhassák az Apple Watch-t, akiknek nincs iPhone-juk.

A megjelenés évében csak az iPhone-tulajdonosok 3 százaléka vett Apple Watch-t, de ma már minden tizedik iPhone-tulajdonosnak van egy. Az Egyesült Államokban, az Apple felségterületén természetesen jóval magasabb, 35 százalékos az iPhone–Watch kapcsolódási arány.

photo_camera Illusztráció: Qubit.hu

Az Above Avalon cikke szerint az Apple Watch növekvő népszerűsége az alábbi tényezőknek köszönhető:

  • A viselhető technológia. Az Apple Watch sokrétű felhasználási lehetőségei, formatervezése, és a termék használati módja személyesebb élménnyé teszi a technológia használatát. Épp ez a személyesség érheti el, hogy idővel a viselhető eszközök népszerűsége meghaladja a mobilokét.
  • Hasznos információk a csuklónkon. Egy patinás svájci óra presztízsértéke nyilván nagyobb, mitn egy Apple Watch-é, de az okosórák nemcsak az időt, hanem hasznosabb információt is megjeleníthetnek a csuklónkon, ahol diszkréten rájuk pillanthatunk, anélkül, hogy elő kéne vennünk a telefonunkat. Ha már viselünk valamit, miért ne legyen haszna is?
  • A cool faktor. Ahogy az iPhone, úgy az Apple Watch is státusszimbólum. A különböző óraszíjak és óralapok kombinálásával a Watch egyedi ruházati kiegészítővé változtatható, ami az egyediségében is azonnal felismerhető.
  • Az Apple-ökoszisztéma. Aki eltévedt már az iTunes vagy az App Store végeláthatatlan kínálatában, sejtheti, hogy a Watch kínálata is letaglózó. Az olyan kényelmi funkciók, mint az AirPodok zökkenőmentes párosítása, vagy a Fitness+ szolgáltatás segítettek elhelyezni a karórát az Apple ökoszisztémájában.

Az említett cikk szerint az Apple Watch-t elsősorban az alábbi területeken hasznosíthatják a jövőben:

  • Azonosítás. A csuklószenzornak köszönhetően az Apple Watch működés közben végig kapcsolatban maradhat a viselőjével. Ezt a lehetőséget kihasználva a karóra személyi azonosítóként működhet, ahogy kapcsolatba lépünk az eszközeinkkel, az okosotthonunkkal és más intelligens tárgyakkal.
  • Digitális egészségmegőrzés. Az Apple Watch egészségfigyelő szenzorként is működhet, így akkor is figyelmeztethet minket a túlhajszoltságunkra, ha mi magunk nem is vesszük észre azt.
  • Kiegészítés az arcon viselhető eszközökhöz. Ez a megnevezés (face wearable) elég ködösen hangzik, de ha azt mondjuk hogy okosszemüveg, máris jobban értjük, hogy miről van szó. A Watch a jövőben hasznos kiegészítője lehet az arcon hordható kütyüknek.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás