Bolygókeletkezésre utaló forgószelet figyelt meg egy magyar csillagász

2021.02.15. · tudomány

Születőfélben lévő bolygót figyelhetett meg az a nemzetközi kutatócsoport, amely Varga József, a CSFK Csillagászati Intézetének munkatársa vezetésével a Nyilas csillagképben elhelyezkedő, a Földtől 330 fényév távolságra lévő porörvényt figyelt meg. Az erről szóló tanulmányukat az Astronomy & Astrphysics című szaklap közlésre elfogadta.

A kutatók érdeklődését az keltette fel, hogy a HD 163296 jelű égitest körül egy meleg porszemcsékből álló gyűrűt észleltek. Meglepte őket, hogy a gyűrű egyik oldala sokkal fényesebb, mint a többi része, további méréseik során pedig megállapította, hogy ez a fényes csomó kering a csillag körül. A kutatók feltevései szerint ez a csomó valójában egy örvény lehet, amelyben a gáz és a por sűrűsége nagyobb, mint a gyűrű többi részén, és a nyomás is nagyobb ezen a területen, mint máshol. Ezek a körülmények ideálisak egy bolygó megszületéséhez: a jelenlegi bolygókeletkezési elméletek egyike szerint a füsthöz hasonló, apró szemcsékből álló porszemek összetapadnak, egyre nagyobb szemcséket alkotnak, végül pedig bolygóvá állnak össze.

A HD 163296 csillag körüli porgyűrű vázlatos képe infravörös fényben. A jobb felső részen látható fényes rész az a feltételezett örvény, ahol egy új bolygó keletkezhet.
photo_camera A HD 163296 csillag körüli porgyűrű vázlatos képe infravörös fényben. A jobb felső részen látható fényes rész az a feltételezett örvény, ahol egy új bolygó keletkezhet. Fotó: J. Varga et al

Csillag születik

A kutatók a megfigyeléseiket egy újgenerációs műszerrel, a MATISSE-szal (MultiAperTure mid-Infrared SpectroScopic Experiment, Többapertúrás Középinfravörös Spektroszkópiai Kísérlet) végezték, ez a gyűrűben lévő por által hősugárzásként kibocsátott infravörös fényt érzékeli. A MATISSE nevű műszert francia, német, holland és osztrák együttműködésben építették, de a létrehozásában részt vettek a CSFK Csillagászati Intézet mérnökei is. A felfedezés a MATISSE csillagkeletkezést kutató nagy programjának az első eredménye, az ELKH közleménye szerint pedig egyúttal olyan további csillagkeletkezési kutatások kezdete is lehet, a fiatal csillagot körülvevő por- és gázkorong további vizsgálatából pedig jobban érthetővé válhat majd a Földhöz hasonló bolygók kialakulásának folyamata.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás