Több mint félszáz testidegen vegyületet azonosítottak anyák és újszülöttek szervezetében amerikai kutatók
109 mesterséges vegyületből 55-öt korábban nem észleltek emberekben, 42 anyag eredete és felhasználása pedig nem ismert – állítják a Kalifornia Egyetem kutatói, akik az Environmental Science & Technology folyóiratban megjelent tanulmányukban publikálták azokat az eredményeiket, amelyeket San Francisco-i újszülöttek és anyák vizsgálata során jutottak.
A megdöbbentő kutatási eredmény szerint a vegyületek között akad a több ezer mesterségesen előállított vegyi anyagot magában foglaló perfluor-alkil anyagok (PFAS) családjába tartozó, de a detektált vegyületek között vannak a lágyítókhoz, kozmetikumokhoz, gyógyszerekhez, rovarirtókhoz, csomagolásokhoz és égésgátlókhoz használt adalékanyagok is. A PFAS vegyületekről tudni kell, hogy az egyik legerősebb szerves kémiai kötésnek számító szén-fluor kötést tartalmaznak, így mind a használat során, mind a környezetbe kerülve ellenállók a lebomlással szemben és rendkívül gyorsan terjednek a csatornarendszerben és a talajvízben is.
Az anyagokat a terhes nők véráramában és újszülött gyermekeikben is megtalálták, ami azt jelzi, hogy a szennyeződések képesek átjutni a méhlepényen. A kutatók szerint a vegyületek egy ideje jelen lehetnek az emberi szervezetben, de csak az új technológiáknak köszönhetően tudták felfedezni őket, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a szennyeződés generációk óta tart. A kutatók egy viszonylag új, nagyfelbontású tömegspektrometriának nevezett módszerrel elemezték az újszülöttek és az anyák vérmintáit.
A kutatók szerint eredményeik azért is aggasztók, mert jelenleg nagyon keveset lehet tudni ezeknek az anyagoknak a toxicitásáról, illetve rövid-, közép-, és hosszabb távú egészségügyi hatásairól. Még durvább, hogy a kimutatott vegyi anyagok közül 37 olyan vegyület, amelyről a kutatóknak alig vagy egyáltalán nincs információjuk.
A tanulmány szerzői további kutatásokra van szükség annak megállapításához, hogy ezek a vegyi anyagok jelen vannak-e a magzati szövetekben és milyen szinten – korábbi tanulmányok azt találták, hogy a köldökzsinórvérben kimutatott vegyi anyagok a magzati szövetekben is megjelennek.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
A mikroműanyagok a terhes nők méhlepényébe is bejuthatnak
Hogy milyen hatása lesz ennek a születendő és fejlődő gyerekekre, azt senki sem tudja, de a szakértők szerint riasztó, hogy a 10 mikron nagyságú mikroműanyag-részecskék a méhlepény minden zugába bekerülhettek.
Már emberi szervekben is kimutatható a műanyagok szennyezése
Nemcsak polietilén- vagy PET-részecskéket, de a rendkívül mérgező biszfenol A-t is kimutatták az emberi májakból, tüdőkből, vesékből és epékből vett szövetmintákban. Állatoknál már ismert a műanyagok rákkeltő hatása, de azt még mindig nem tudjuk, mit tesznek az emberi szervezettel.
Az ivóvíz is tele van műanyaggal, de azt még nem tudjuk, hogy ez baj-e
A WHO megvizsgálta, hogy árt-e nekünk, ha műanyagot iszunk. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem nagyon, de további kutatásokra van szükség.