A középiskolai felvételi során a szülői támogatás legalább olyan fontos, mint maga a tudás

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A Qubiten március elején megjelent Felháborodást keltett az idei középiskolai magyar felvételi: a gyerek hülye, vagy a teszt rossz? című cikkében Horváth András leszögezi, hogy érintett szülőként, volt magyartanárként és jelenlegi tesztfejlesztőként, azaz több szemüvegen keresztül alaposan megvizsgálta az idei középiskolai felvételit.

Míg megállapításai alaposak, részletesen alátámasztottak és kétséget sem hagynak maguk mögött, fontos a teszt és a gyerekek mellé odatenni a felvételi rendszer további szereplőit is, hogy világosabb képet kapjunk arról, hogy mégis mit mér, vagy pontosabban mire való a felvételi teszt.

Öt éve szervezek a középiskolai felvételire felkészítő csoportokat. Nem tisztem megvédeni a felvételi rendszert. Annak idején azért vágtam ebbe bele, mert úgy éreztem, a magántanításban hozzám forduló, egyre nagyobb pánikban telefonáló szülők és az egyre nagyobb nyomás alatt a szüleiknek és tanáraiknak megfelelni próbáló gyerekek számára kialakítható egy komplex, a felvételi rendszer alapos ismeretén alapuló, a frontális pedagógiai módszereken túlmutató, a szöveges és szóbeli visszajelzést központba helyező, a szülőket is kísérő program. Olyan program, amelynek segítségével békésebben mehetnek keresztül a családok ezen a rájuk nagy terhet rovó, több mint féléves folyamaton. 

Egyáltalán nem lep meg Horváth András felvezetése, miszerint érintett szülőként ő is annak a népes tábornak a tagja, akinél „kivágta a biztosítékot” az idei felvételi. Ez teljesen érthető. Az a tapasztalatom, hogy nemcsak a folyamat előtt, de közben is többször el kell magyarázni a szülőknek, hogy a felvételi értékelési rendszere eltér az iskoláétól, és hogyan ismerjék fel, mikor örülünk, különben elkerülhetetlenek a fájdalmas meglepetések.

A felvételi értékelése eltér az iskolai osztályzástól. Az iskolában a 4-esnek és az 5-ösnek, vagyis a felső tagozaton jellemzően 75 százaléknál magasabb eredménynek örülünk, ehhez képest például a tavalyi (2020. januári) nyolcadikos írásbeli felvételin magyarból és matekból összesítve a gyerekek 10,81 százaléka ért el a 37-37 vagyis összesítettben 74 százalékot, illetve annál jobb eredményt. Az iskolai fogalmak szerint tehát a felvételizők kevesebb mint 11 százaléka 4-es vagy 5-ös tanuló.

Amit a felvételi-előkészítő szülői értekezletén, majd sokszor a gyerekeknek is elmondunk, az az, hogy egy felvételi teszt értékét nem a pontszám határozza meg, hanem az, hogy miként  aránylik a többi gyerek által elért eredményhez – praktikusan az adott évi átlaghoz. Hogy érthetőbb legyen: az Oktatási Hivatal adatai szerint a 2017-es 6.-os matekfelvételi átlaga 19,7 pont volt az 50-ből, míg egy évvel később 33,8. Az a tanuló tehát, aki 2017-ben 30 pontos tesztet írt, több mint 10 ponttal verte az átlagot, a felső 25 százalékban teljesített, így sokkal több választási lehetősége adódott, több iskolába mehetett szóbelizni (ha mindegyikbe jelentkezett). A következő évben viszont az ugyanazon a teszten 30 pontot elért tanuló az átlag alatt maradt, azaz sokkal többen megelőzték, mint ahányan nála kevesebb pontot értek el, és épp csak hogy belefért a felső 60 százalékba. 

Nem könnyű erre a gondolkodásra átállítani magunkat. Sokszor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy nem érdemes egy egzakt pontszámot kitűzni sikerkritériumként, mert lehet, hogy az adott mezőnyben a végeredményt nem befolyásolja a rosszabb pontszám, viszont a tanuló és a család csalódást élhet meg – indokolatlanul. Ha így gondolkodnak,  a gyerekeket és a szüleiket sem ringatja tévhitekbe a korábbi feladatlapokon való gyakorlás, és az ott elért eredmények.

Egy sorrendképző feladatsor esetében mi jelent az, hogy nehéz?

Fontos tisztázni, hogy kinek a szempontjából nehezebb vagy könnyebb egy feladatsor. Persze, azt, hogy több szöveg van benne, vagyis gyorsabban kell teljesíteni, vagy hogy több kérdésre jár az 50 pont, mint az előző években, nevezhetjük a nehézség fokmérőjének, de a végeredményen, hogy hány gyerek kerül be középiskolába, ez nem fog változtatni. Ugyanis az állami keretszámok határozzák meg, hogy hány fővel és hány középiskolai osztály indulhat egy-egy iskolában.

Vagyis akármilyen is a feladatsor, az azon legjobban teljesítők osztoznak a fix helyeken. Ezt figyelembe véve gondolkodhatunk úgy is, hogy minden vitt és az írásbelin szerzett pont a választási lehetőségek szélesítéséhez járul hozzá. Az írásbeli ilyen felfogása talán segít abban, hogy ne az elveszített, hanem a megszerzett pontokra koncentráljunk.

Tény, amit Horváth András ír: „korábban a 28-30 kérdésből (mert valójában mindig ennyi van) 12-18 olyan kérdés volt, ahol egy válasz ért egy egész pontot. Idén 4 ilyen válasz volt. Ez azt is jelenti, az egyes hibák felnagyítódnak: ha korábban négy válaszból egyet elrontottál, akkor három pontot kaptál, most viszont, ha egy kérdéshez tartozó 4 szóból egyet elhibáztál, 0 pont lett a jutalmad.” Ezt értelmezhetjük úgy, hogy nehezebb a feladatsor. Viszont végeredményben ez azt eredményezi, hogy nagyobb a lépcső a gyerekek eredményei között. Az, aki a szókincsben ügyes, előrébb lép a sorban, de csak akkor, ha ezt maximálisan bizonyítja. Ha minden elem pontot érne, akkor sokkal több pontegyenlőség lenne azok között, akik csak bármelyik kettőt tudták helyesen, és nehezebb lenne meghúzni a vonalat a szóbelikhez és a felvételekhez.

Képzeljük el, mit jelent a felvételi rendszer gyakorlatában, ha az átlag körüli amúgy is gyakoribb eredményeknél nagy torlódás alakul ki. Tegyük fel, hogy egy iskola 30 főt vehet fel a következő gimnáziumi osztályába. Ehhez mondjuk 200 hozzá jelentkező gyereket szeretne szóbeliztetni. Ha a jól teljesítők között nagy a pontegyenlőség, vagyis sokan (mondjuk 60-60 gyerek) áll 121, 122 és 123 ponton, előfordulhat, hogy bárhol húzza meg az iskola a szóbeli ponthatárt, rosszul jár. Tegyük fel, hogy a 200. gyerek a 30. a 122 pontot írók közül. Ez esetben ha az iskola 121-nél húzza meg a határt, akkor csak 170 gyerek közül válogathat a 30 helyére, márpedig ebben benne vannak a legjobb írásbelit írók, akiket mindenhova behívtak, így kisebb eséllyel választják a mi hipotetikus iskolánkat, ahogy benne vannak azok is, akiket az iskola nem szeretne felvenni, vagy azok, akik a szóbelin ismerik meg az iskolát és döntenek úgy, hogy hátrébb sorolják a rangsorban, mert nem itt tudnák magukat a legszívesebben elképzelni. Az iskola dönthet úgy is, hogy 122 pontnál  húzza meg a határt, és 230 gyereket hallgat meg, miközben a szóbeliztető tanárokat helyettesíteni kell, és azokban a termekben, ahol a felvételi zajlik, nem lehet tanítás. Mindebből nyilvánvaló, hogy nem mindegy, hány gyereket kell figyelmesen meghallgatni. A sorrendképzést tehát erősíti, az iskolák szempontjából a folyamatot egyszerűsíti, ha egy-egy pont között nagyobb különbséget teszünk.

Amikor az összesített eredmények statisztikáit nézzük, láthatjuk, hogy nemcsak az összesített átlagok (2016: 47,6 pont, 2017: 51,7 pont, 2018: 51,2 pont, 2019: 49,5 pont, 2020: 49,5 pont), hanem az összpontszámok eloszlása is lényegében stabil. Ezek az eredmények azt sejtetik, hogy a felvételik pontozása nem hasraütésszerű, hanem a sorrendképzést erősíti – a gyerekek valamilyen tulajdonságai alapján. (Ebben az értelemben kicsit hasonlít az IQ-tesztekhez, abban is, hogy az átlagtól való eltérés mértéke számít, és abban is, hogy nem tudjuk pontosan, mi is az, amit mér.)

Forrás: Oktatási Hivatal

Az Oktatási Hivatalnak a teszteredmények eloszlását bemutató ábráin megjelenik annak a hatása, hogy 2018-tól, ahogy azt Horváth András részletesen leírja, egyre több helyes választ kellett adni egy-egy magyarfelvételi pont megszerzéséhez, hiszen az átlagok és a görbék fokozatosan a középérték felé táncolnak. Ezt a törekvést magyarázzák a 2018-as magyar felvételi eredményei, ahol szembetűnő a torlódás a magasabb ponteredmények között, ami a rangsorképzés ellensége.

Ezzel a „nehezedéssel”, a magyar átlagok romlásával párhuzamosan megfigyelhetjük a matematikából elért eredmények eltáncolását is: ezek a 2017-es alacsonyabb átlag felől szintén középre mozogtak, szimmetrikusabbak lettek 2020-ra, vagyis ezeken több tanuló szerez több pontot.

Felvételi a középfokú iskolákban a 2019/2020 évbenFotó: Oktatási HIvatal

Az elmúlt években valamivel kevesebb a gyerek, mint korábban, de sokkal kevesebb iskola rendezett felvételit. Ezek mögött a számok mögött vannak intézményátszervezési folyamatok is, amik a telephelyek és az férőhelyek számát nem érintik, hiszen a felvételizők számának csökkenése mellett a férőhelyek száma nőtt. Ami viszont stabilitást mutat a felvételi statisztikákban, az a nem felvett tanulók száma, ami stabilan 3000 fő körül van (A fel nem vettek görbéjében lényegében a felvételizők számával párhuzamosan vannak csak kisebb kilengések: 2020-ban a 8. évfolyamos jelentkezők 96,31 százalékát vették fel a központi felvételiben résztvevő iskolák egyikébe). Sőt 2016, a közoktatás nagy átszervezése óta csak a szakközépiskolákban és szakképző iskolákban (korábbi szakiskolák) csökkent a felvettek száma, a kevesebb gyerekszám mellett, az érettségit adó intézményekbe beiskolázottak száma nőtt.  Ez azt mutatja, hogy akármit is mér a teszt, a felvételi rendszer szűrési mechanizmusa stabil, a nehezebb feladatok nem zárják ki gyerekek tömegeit a középiskola-választásból vagy a továbbtanulásból.

Azt is fontos szemügyre venni, hogyan válogatnak az elitiskolák a legnehezebben elérhető, a legjobban teljesítő diákok közül. A klasszikus elitgimnáziumok és gyakorlóiskolák közül, amelyek a HVG középiskolai rangsorában (ami nagyrészt a kimeneti eredmények alapján rangsorol) nagyon kevés iskola és kevésszer kerül fel a kompetenciamérés alapján kiemelkedően teljesítő iskolák közé a pedagógiai hozzáadott értéket tekintve. Vagyis azok a magas presztízsű iskolák, ahová a szülők nagy erőkkel próbálják bejuttatni a gyereküket, a pedagógiai fejlesztő munkát tekintve nem kiemelkedőek. Az, hogy mégis képesek megőrizni az érettségi eredményekben és az OKTV-eredményekben az élmezőnyben kivívott helyüket, azt mutatja, hogy olyan gyerekeket tudnak kiválogatni ezen a középiskolai felvételin, akikben megvan a képesség és motiváció arra, hogy magas teljesítményt nyújtsanak az érettségi (szintén nem validált) tesztjén és az országos tanulmányi versenyeken.

Persze attól, hogy az iskolarendszer szempontjából a pontrendszer megmagyarázható, a gyerek számára még valóban magában rejti a kudarcélmény lehetőségét. Gyakorta tapasztalom, hogy a felvételi felkészülés során már látjuk a tanulón, hogy ráérzett a feladatra van a megoldási módszere, pontosan érti a feladat szövegét, jó helyről keresi a válaszokat, de mindezt ebben a szigorú rendszerben még nem tudja pontra váltani. Ezért a motiváció megőrzéséhez nagyon fontos a megerősítés és a szöveges, részletes visszajelzés, hogy értse a diák: akár egy rosszabb pontszám is takarhat nagyobb tudatossággal kitöltött feladatlapot, és hogy látszik a befektetett munkája. Ezt a feladatlapját élesben javítóktól nem tudja megkapni.

Ez megint rámutat arra, hogy a felkészülés mentális része, a keretek ismerete mennyit segít abban, hogy a felvételi folyamat kevésbé rombolja a gyermek önképét és a szülők képét a gyermekükről. Kérdés, hogy ezt a felkészítést ki vállalja magára.

Mit mér a felvételi?

Akármilyen problémák is merülnek fel a feladatlap feladattípusaival és pontozásával kapcsolatban, ahogy Horváth kifejtette, gyakori visszajelzés, hogy a gyerekek jobban szeretik ezeket a feladatokat az iskolai feladatoknál. Valamivel szellemesebbnek találják őket, és kihívást is jelentenek, de egy biztos, hogy a felvételin szereplő feladatokat másnak látják, mint az iskolában kapottakat.

Horváth részletesen bemutat olyan 8.-os magyar felvételi feladatokat, amelyek esetében szerinte hibás feladatok is vannak a feladatsorban, homályosan megfogalmazott kérdések szerepelnek, vagy nincs a megoldókulcsban kielégítő válasz az adott kérdésre. Ami az ilyen vitatott helyzeteket illeti, a felvételi folyamatban a pontrendszer megértése mellett a legfontosabb dolog, amit minden felvételiző szülőjének fontos ismernie, a fellebbezés folyamata. A betekintés után három napig van lehetőség fellebbezni vagy jelezni a vitatható megállapításokat. Ez úgy zajlik, hogy az a rengeteg középiskolai tanár, aki a tanóráin felül 50-100-200 feladatlapot is kijavított, jelen van a betekintéskor, és meg lehet velük osztani  az észrevételeket. Ha ott az ember nem jár eredménnyel, és nem győzték meg arról, hogy a gyermeke válasza nem elfogadható, írásban beadhatja az észrevételt az iskolának, majd az Oktatási Hivatalhoz viheti tovább az ügyet.

Az elmúlt 3 évben évente több mint 20 feladatsort néztünk át matekból és magyarból és tettünk javaslatot a szülőknek arra, hogy hol és milyen indoklással „kérjenek” pontot. Az a tapasztalatunk, hogy a pontok felét szokták jóváírni a tanárok, és az elmúlt 3 évben egy eset került a OH elé, ami jóváhagyta a kért pontokat. Tehát két vitatható pont esetén jó eséllyel sikeres lesz a fellebbezés.

Ezzel együtt jellemzően 1-2 pontot szoktunk találni ezekben a feladatlapokban. Azokat is úgy, hogy előtte gyakran már két tanár átnézte a feladatlapot, akik sokszor felülbírálják egymást, és további pontokat adnak meg a tanulónak. Főleg a 8.-os matematika feladatsorban fordul elő ilyen, ahol egy rossz részeredménnyel való jó számolás esetén is jár a pont. Képzeljük el, hogy valaki 50 feladatsort néz végig kevesebb mint egy hét alatt úgy, hogy azok mindegyike más kézírással, más logikával és megoldási menettel van levezetve. Mi azért találjuk meg ezeket a pontokat, mert sokkal kevesebbet kell megnéznünk, és csak a meg nem kapott pontokra figyelünk. Így is sokszor órákig tartó nyomozati munka során lehet rájönni, hogy egy-egy szám vagy rajzocska miért került a lapra és milyen – esetleg pontot érő – gondolatmenet van mögötte.

Az elmúlt 3 évben minden évben egy-egy olyan feladatsor volt, ahol 6-nál több pontot kértünk egy tanulónak, és 4-nél többet meg is kapott. Ezeken kívül, ahol pár ponttért fellebbezünk, nem merül fel, hogy nem tisztességesen javítanák a teszteket. Sőt! 

A középiskoláknak a felvételi írásbelik megrendezése koronavírus nélkül is embertelen pluszmunkát igényel a szervezést, a tájékoztatást, a javítást és a dokumentálást tekintve. A tanárok ráadásul nem is csak a hozzájuk jelentkező gyerekek felvételijét javítják, és semmiképpen nem a saját tanítványaikét (középiskolai tanárok javítják általános iskolások tesztjeit). Egyszerűen nem is érné meg részrehajlóan javítani. 

És persze nem minden szülő magyar- és matektanár, nincs könnyű dolguk a fellebbezéssel. De az, hogy ennek utánajárnak, segítséget kérnek (például az általános iskolás tanárától a gyereknek) és asszertív módon végigcsinálják a fellebbezést (akár úgy, hogy szabadságot vesznek ki) fontos módja a gyerek képviseletének. A fellebbezés ebben a helyzetben nem kifejezetten jelent jogorvoslatot. Nem arról van szó, hogy a gonosz és rosszindulatú javítótanárok saját kényük és kedvük szerint lehúzzák a gyerek pontszámát, hanem arról, hogy több szem többet lát: tapasztalataim szerint egy konstruktívan kommunikáló felnőtt ésszerű és szakmailag indokolt reakciókat kap a javítótanároktól, és indokolt esetben megkapja a kifogásolt pontot. Nem mellesleg a gyerekeknek is nagyon jól esik, amikor a szüleik kiállnak értük, képviselik az érdekeiket. Abszurd módon a kicsit homályosabb megfogalmazású, vitatható feladatok esetén tulajdonképpen a szülő felvételizik.

A feladatlap által támasztott időkorlát valóban nem az alaposságot és a diák kibontakozását segíti, és nagy mértékben növeli a nyomást a gyerekeken. Az időnyomás stratégiát és önismeretet kíván, kifejezetten igényli a tudatos felkészülést magára a tesztre - nemcsak a készségek vagy a lexikai tudás fejlesztését, hanem a teszt kitöltésének egyéni stratégiájának kialakítását és gyakorlását. 

A sajátos nevelési igényű (SNI) vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN, ez a kategória idén megszűnik) gyerekek ugyanakkor több időt kaphatnak az írásbeli felvételin, ha ezt a nevelési tanácsadó szükségesnek látja,. Ez azzal jár, hogy a felvételi jelentkezésükkor mellékelni kell a szakértői véleményt, és bizonyos iskolák, amelyek nincsenek felkészülve az SNI-s tanulók fejlesztésére, nem fogadják ezen diákok jelentkezését. 

A középiskolai felvételi teszt tehát nem kifejezetten készséget mér, sőt nem is csupán lexikális tudást, hanem azokat a gyerekeket sorolja előre, akik motiváltak, nyomás alatt is tudnak teljesíteni, és akik hozzáférnek bizonyos, az iskolában nem értékelt és nem tanított készségekhez, nem rendelkeznek tanulási nehézséggel, valamint támogató háttér áll mögöttük.

Vagyis azt, hogy kinek van pénze magántanárt fogadni, ki tud olyan családi környezetet biztosítani, ahol az önálló felkészülés, az iskolákról való alapos informálódás és a felvételi jelentkezési lap körültekintő kitöltése megvalósul. Hogy melyek azok a családok, akik motiválni tudják a gyereküket, akik fegyelmezettek tudnak maradni egy ilyen maratoni stresszhelyzetben, és akik végig kitartanak; asszertíven tudnak kommunikálni, végigviszik a fellebbezés lépéseit, és kiismerik magukat a bürokratikus rendszerben. Akik el tudják kísérni a gyereküket 4-5 szóbelire.

De ezt kár lenne a felvételi feladatokat összeállítók, a javítást embertelen pluszmunkával végző tanárok, a lebonyolítást bármelyik hivatalt meghazudtoló profizmussal vállaló iskolák vagy a legjobbat akaró, a gyereküket is frusztráló szülők, netalán a gyerekek nyakába varrni. Ez a mi közös rendszerünk, a magyar közoktatás legmélyebb hagyományát – a szegregációt – ápoló rendszer. Az a konszenzus, ami a gyermekeiket a legjobb iskolába járatni akaró szülők, a szabad iskolaválasztást megbolygatni nem akaró politikusok összekacsintásának logikus következménye. 

Amikor egy hátrányos helyzetű tanulót segítettem a felvételi folyamatban, nálam tapasztaltabbaktól azt a tanácsot kaptam, hogy a legfontosabb, hogy legyen, aki a szóbelire elkíséri a szóbelire. Mert fontos, hogy lássa az iskola, hogy e mögött a gyerek mögött van támogatás, és ennek semmi köze a tanuló képességeihez.

És hogy mit tehet a szülő, aki a legjobbat akarja a gyerekének? Beletörődik a fentiekbe és nem veszélyezteti a meleg családi légkört a felvételi feladatok körüli csatározásokkal (ha anyagi lehetőségei engedik, másra bízza ezt), és biztosítja a gyereket arról, hogy soha, senki nem ítélheti őt meg egy 45 perc alatt kitöltött papírlap alapján, hogy ő, szülőként mennyi értékeset lát benne és hogy szereti őt azelőtt, aközben és azután is, hogy az éles felvételin pár ponttal kevesebbet ért el, mint a gyakorlásokon.

És megállja, hogy megkérdezze „Hogy sikerült?”, mikor kijön a felvételiről, csak szélsebesen kimenekíti őt onnan és megvalósítja azt a programot, ami a gyerekét felszabadítja és boldoggá teszi.

A szerző szociálpedagógus. 

Járvány, klímaváltozás, forradalmak – mindez csak három dermesztő arca annak a felbolydult világnak, ami ránk vár. Lesz még neki jó pár. Ha teheted, segítsd a munkánkat, mi megháláljuk a bizalmadat, és ebben a nagy zavarodottságban hitelesen, alaposan és közérthetően magyarázzuk el, hogy a legégetőbb kérdésekre milyen válaszokat adnak a sárgolyó legnagyobb elméi. Maradj velünk. Támogatom a Qubit szerkesztőségét!

Kapcsolódó cikk a Qubiten: