Zöld utat kapott az űrturizmus, civileket is szállíthat a Virgin Galactic csillaghajója
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Sir Richard Branson űripari magáncége, a Virgin Galactic megkapta a szövetségi kormánytól a repülési engedélyt; mostanatól legálisan indíthatnak űr-turistautakat a vállalat új-mexikói bázisáról – írja a Phys.org hírportál.
Az egyesült államokbeli Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) pénteken frissítette a társaság engedélyét. Ezzel elhárult az utolsó akadály a kereskedelmi célű űrutazás előtt: akinek futja rá, mostantól befizethet egy Virgin-túrára. A vállalat idén nyáron és kora ősszel még három repülési tesztet fog elvégezni, mielőtt utasokat engedne a fedélzetre. A tervek szerint
- először a cég mérnökei fognak felszállni, hogy ellenőrizzék, rendeltetésszerűen működik-e az űrhajón található felszerelés;
- ezután Sir Richard Branson, a vállalat alapítója is felszáll az űrhatárig, hogy ezzel is bizonyítsa az űrrepülők megbízhatóságát;
- végül az olasz légierő tesztpilótái is részt vesznek egy repülési teszttel egybekötött, tudományos célú kísérletben.
A Blue Origin űripari vállalat vezetője, az Amazon-alapító Jeff Bezos korábban bejelentette, hogy július 20-ra tervezik a saját rakétájuk indítását a vállalat texasi létesítményéből. A Virgin Galactic szóvivői szerint igencsak kiélezett a helyzet; még nem tudni, hogy Bezos vagy Branson fog-e hamarabb kijutni az űrbe.
„Nyilvánvalóan már jó ideje spekulálnak róla, hogy mikor szállhat fel Sir Richard Branson, de jelenleg nem oszthatunk meg további részleteket a várható repülési időpontokról.”
– mondta Aleanna Crane, a Virgin Galactic szóvivője.
A Blue Originnel és a SpaceX-szel szemben a Virgin Galactic nem automatizált űrkapszulákkal és újrahasznosítható rakétákkal állítja pályára az űrrepülőgépét, hanem egy szárnyas, két pilóta által vezetett űrhajóval. Az űrbe kijutó repülőegységet a géptestről indítják, mintha rakéta lenne. A harmadik repülési tesztet május 22-én végezték el; ennek során a Unity csillaghajó 89 kilométer magasba emelkedett, és megközelítette az űrhatárt.
A sikeres teszt volt az utolsó lépés az FAA repülési engedélyének megszerzése előtt – mondta Michael Colglazier, a vállalat ügyvezető igazgatója.
A Virgin Galactic eddig 600 jegyet adott el a jövőbeli űrutazásokra. A legolcsóbb jegy kétszázötvenezer dollárba került, de az árak várhatóan drágulni fognak, miután ismét elindítják a foglalásokat.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az űrhatár közelébe repült a Virgin Galactic csillaghajója, a Unity
Ez volt az első a VSS Unity kulcsfontosságú repülési tesztjei közül. Ha a többit is sikerrel hajtják végre, a Szövetségi Légügyi Hatóság engedélyezheti a kereskedelmi célú űrutazásokat.
Bemutatták a Virgin Galactic új űrhajóját, amellyel jövőre megvalósulhat az űrturizmus
A VSS Imagine névre hallgató harmadik generációs űrhajóval 2022 elején már embereket szállítana az űrbe Richard Branson cége – remélhetőleg nemcsak a dizájn, de a biztonság terén is sikerült előrelépést elérni az előző modellhez képest.
A vakszerencsén múlt, hogy nem ölt embert a Virgin Galactic második űrhajója is
2019-ben hajtotta végre második űrrepülését a VSS Unity, amely először szállított utast a fedélzeten, de most kiderült: nem sokon múlt, hogy ünneplés helyett újra tragédia sújtsa a céget. A Virgin Galactic 16 éve próbálja valóra váltani a kereskedelmi űrrepülés ígéretét, de egyelőre nem igazán járt sikerrel.