A vakszerencsén múlt, hogy nem ölt embert a Virgin Galactic második űrhajója is

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A Richard Branson által alapított magánűrcég, a Virgin Galactic története a SpaceShipOne űrrepülőgépig vezet vissza: ez volt az első magántőkéből épített jármű, ami 2004-ben embert juttatott az űr szélére, 100 km magasságon túlra, elnyerve ezzel az Ansari X PRIZE verseny pénzdíját. Akkor mindenki lelkes volt, és úgy érezte, csak egy lépésre vagyunk a tömegek által elérhető, jegyre vehető szuborbitális űrrepülés élményétől. 

A SpaceShipOne-t a Burt Rutan által vezetett Scaled Composites nevű cég építette, és a sikeres űrugrás után közös céget alapítottak Bransonnal, aki a Virgin Group új üzletágaként képzelte el a kereskedelmi űrrepülést. Ígéretek hangzottak el néhány éven belül forgalomba álló, utasokat szállító nagyobb űrhajóról és mindössze néhány százezer dollárba kerülő, előjegyezhető jegyárakról. Amire lettek is jelentkezők, százával.

Mike Melvill űrhajós a SpaceShipOne tetején, a történelmi repülés után.Fotó: RenegadeAven

De a Virgin Galactic által épített, szebb, kényelmesebb, nagyobb űrhajó, a VSS Enterprise névre keresztelt SpaceShipTwo csak nem akart elkészülni. Mint kiderült, egy teljesen kísérleti, célzottan tesztpilóták számára épített prototípus felnagyítása és utasok biztonságos szállítására képessé tétele sokkal bonyolultabb annál, hogy mindenből nagyobbat szerelnek be. Különösen igaz volt ez a meghajtást biztosító, hibrid üzemanyagú rakétamotorra. A szilárd gumit folyékony dinitrogén-oxiddal elégető rendszert egyszerűen lehetetlennek bizonyult kellően nagy méretben működőképessé tenni, 20 másodpercnél hosszabban nem tudták stabilan működtetni. Emiatt a gumit 2014-ben, majd 2015-ben is újabb üzemanyagra kellett cserélniük. 

De a meghajtás, ami nélkül nincs űrbe jutás, csak egy volt a Virgin Galactic problémai közül. A biztonságos tesztelés és üzemeltetés sem volt mindig zökkenőmentes, és ez sajnos emberéletekbe is került. Az első baleset 2007-ben történt, amikor a dinitrogén-oxid áramlását tesztelték az üzemanyagrendszerben. A földön zajló teszt harmadik másodpercében a folyadékot tároló tartály felrobbant, három embert megölve és hármat súlyosan megsebesítve. A baleset pontos okai, illetve az azt végző Scaled Composites felelőssége hosszadalmas vitát váltottak ki, és az egészet igyekeztek végeredményben ipari, és nem űrrepülési balesetként kezelni.

A VSS Enterprise, a szállítására és indítására szolgáló VMS Eve hordozórepülőre csatlakoztatva, 2009-ben.Fotó: Virgin Galactic/Mark Greenberg

A fejlesztések azonban, ha lassan is, de haladtak előre, és úgy tűnt, 2015-ben sor kerülhet az első hivatalos repülésre, amelyen maga Branson is helyet kapott volna. De mindez semmivé lett, amikor 2014. október 31-én, egy tesztrepülés során megsemmisült a VSS Enterprise. Az egyik pilóta meghalt, a másik súlyos sérüléseket szenvedett, de sikeresen földre tudott ereszkedni ejtőernyőjével. A baleset okait vizsgálva megállapították, hogy az űrrepülő tervezésekor nem fordítottak elég figyelmet arra, mekkora terhelés éri a pilótákat, és hogy aktívan gátolják őket abban, hogy akár tévedésből is, de olyan konfigurációval repüljék a SpaceShipTwo-t, ami annak pusztulását okozta. 

Ez a baleset újra évekkel vetette vissza az első valódi űrrepülést és az utasok fogadását. A Virgin teljesen átvette a gyártást a Scaled Composites-től, új űrrepülőt épített VSS Unity néven, ami végül 2018-ban lépte át az 50 mérföldes (80 km) magasságot. Ez ugyan alatta volt az általánosan elfogadott 100 km-es magasságnak, de az amerikai kormányzati definíció szerint már űrrepülésnek minősül. Ezt két hónappal később egy újabb, már majdnem 90 km-es magasságig jutó repülés követte, ráadásul a két pilótán kívül már utassal: Beth Moses, a Virgin Galactic vezető űrhajósoktatója lett az első nő, aki magánfinanszírozású űrhajón jutott az űrbe.

A repülés végén volt öröm, pezsgőzés, fotózkodás. De ahogy a Unityt a hangárba vontatták, a hangulat hamarosan átment elképedésbe és elszörnyedésbe, és az űrrepülő több mint egy évig nem emelkedett újra levegőbe. A miértekre most egyszerre adott választ egy hamarosan megjelenő új könyv, illetve Douglas Messier, a Parabolic Arc űrhajózási blog szerzőjének saját nyomozása.

A Unity átvizsgálásakor kiderült, hogy a vízszintes vezérsíkokon húzódó szigetelőcsík nagyrészt levált, és pusztán a véletlenen múlt, hogy maga a vezérsík nem ment tönkre, és az űrrepülő irányítható maradt a teljes repülés időtartama alatt. A szárny és a vezérsík szelepekkel rendelkezik, ahol a bennük található levegő távozhat, ahogy a kinti légnyomás közelít a nullához. Csakhogy a hővédő szigetelés felhordásakor ezeket a szelepeket is lefedték, emiatt a szerkezetben növekvő túlnyomás magát a hőszigetelést kezdte el letépni.

„A teljes vezérsík szerkezeti egysége kompromittálódott. Nem is értem, hogyan nem veszettük el a járművet és öltünk meg három embert."

- foglalta össze a szituációt Todd Ericson, a cég egyik tesztpilótája és biztonságért felelős alelnöke.

Hogy hogyan nem vette ezt senki észre? Kiváló kérdés, ahogy az is, hogy miként szállhatott fel úgy a Unity, hogy a stabilizátorban ott maradt egy zacskónyi csavar, felszigszalagozva annak a belsejébe. A jelek arra utalnak, hogy a Virgin Galactic ugyan szóban letette a nagyesküt a biztonsági előírások fontossága mellett az Enterprise pusztulása után, de a hiányosságok nem múltak el nyomtalanul. Kiderült, hogy a karbantartásért felelős személyzet volt, hogy olyan ellenőrzéseket is szignózott, amiket nem vagy nem teljesen végeztek el. A cég már több biztonságért felelős alelnököt elfogyasztott, akik közül kettő is a belső hiányosságok miatt mondott le. (Ericson lemondását a negatív sajtóvisszhang esélyei miatt végül nem fogadták el, de áthelyezték.) Egy külsős szakembert is megbíztak egy felülvizsgálat lefolytatásával, de végül annak eredményeit nem hozták nyilvánosságra. A könyv szerint azért, nehogy elijesszék a több, mint hatszáz utasjelöltet, akik már befizettek az egyre csak tolódó űrrepülés lehetőségére. A vízszintes vezérsíkot újratervezték és átépítették. A következő rakétás tesztrepülést 2021. február 13-ra tervezték, de az utolsó pillanatban megint elhalasztották.

A Virgin Galactic 16 évvel az indulás után még mindig csak azt tudta bemutatni, hogy ha minden körülmény összeáll, tesztpilótákkal fel tud jutni az űr határára. Azt viszont eddig nagyon nem tudta bizonyítani, hogy képes lenne utasokat rendszeresen, biztonságosan, de legalábbis a kockázatot a meggyőzően minimalizálva fuvarozni. A dolgok jelenlegi állása szerint így a Jeff Bezos tulajdonolta Blue Origin fog először turistákat reptetni az űr szélére és vissza. A függőlegesen fel- és leszálló New Shepard rakéta és az ejtőernyőkkel földre ereszkedő űrkapszula ugyan jóval egyszerűbb, és kevésbé menő konstrukció a Virgin két repülőgéppel és állítható szögű szárnyakkal dolgozó rendszeréhez képest, de a jelek szerint a visszafogottabb hozzáállás meg fogja hozni a gyümölcsét.

A szerző csillagász, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: