Tokió szükségállapotot rendelt el az olimpia idejére

2021.07.08. · koronavírus

Lógott egy ideje a levegőben, de most megszületett a döntés: a japán miniszterelnök, Szuga Josihide csütörtökön bejelentette, hogy a 2020-ról 2021-re halasztott tokiói olimpia idejére a kormány a koronavírus-járvány súlyosbodása miatt szükségállapotot vezet be. A szükségállapot július 12-től augusztus 22-ig tart, vagyis a július 23. és augusztus 8. között megrendezendő játékok teljes 16 napos időtartamát lefedi.

Szuga a japán operatív törzs mai értekezlete előtt tartott beszédében elmondta, hogy a Tokióban ismertté vált fertőzéses esetek száma június vége óta folyamatosan növekszik, és bár a súlyos esetek száma és a kórházi ágyak foglaltsága alacsony, erősíteni kell az óvintézkedéseket, hogy a fertőzés ne terjedjen el az országban. (A japán fővárosban május közepe óta szerdán regisztrálták a legmagasabb napi esetszámot, 920-an voltak fertőzöttek.)

A rendezők a külföldről érkező szurkolók beutazását már márciusban megtiltották, de az még kérdés, hogy a hazai szurkolók ott lehetnek-e a lelátókon. Ha ott is lehetnek, kérdés, hogy hányan: korábban arról volt szó, hogy helyszínenként 10 ezerben vagy a befogadóképesség 50 százalékában limitálják a nézőszámot, de most úgy tűnik, hogy a vészhelyzetre vonatkozó korlátozások értelmében egy helyszínen nem lehetnek majd többen 5000-nél, illetve 50 százaléknál, és az este 9 után végződő versenyeken egyáltalán nem lehetnek nézők.

A nyitóünnepségen csak különleges vendégek, így a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai, szponzorok és külföldi hatalmasságok vehetnek részt.

(CNN)

Kapcsolódó cikk a Qubiten:

link Forrás