Nagy port kavart a héten kirobbant megfigyelési ügy, amelyben az a gyanú merült fel, hogy több országban, köztük Magyarországon is civileket, újságírókat, politikusokat és jogvédő szervezetek tagjait figyelik meg az izraeli NSO Group által fejlesztett kémszoftverrel. Az NSO csak állami megrendeléseket teljesít, és elég sok mindent tud: aktiválhatja a kamerát, a mikrofont és a GPS-t, és napi 24 órában nyomon követheti a felhasználó összes olyan tevékenységét, amely bármi módon kötődik a telefonjához. Nehéz és drága kimutatni a jelenlétét, az ismert (ismert?) kémprogramok elitjéhez tartozik, titokban működik – szóval gyakorlatilag minden lényegi ponton különbözik Pégaszosztól, a mitológiai repülő lótól. De miért menőbb Pégaszosz, mint Pegasus?

Perszeusz, Khrűszaór és Pégaszosz

Pégaszosz, a szárnyas görög ló úgy született, hogy Mükéné királya, Zeusz és Danaé fia, Perszeusz lenyakazta Medúszát, a három gorgó egyikét. Perszeusz azért tette ezt, mert megígérte Pulüdektész királynak, hogy elhozza neki a fejét – mivel nem tudott neki lovat ajándékozni, és ezért azt mondta a királynak, hogy kérhet helyette mást. (Persze Polüdektésznek nyilván ez volt a terve, el akarta távolítani a színről Perszeuszt). Számos kaland után sikerült is a fejét vennie a szörnynek, akinek a véréből, legalábbis ha lehet hinni Hésziodosznak, egyből két lény született: a hős Khrűszaór, és ikertestvére, Pégaszosz, a szárnyas ló (valószínűleg nem egypetéjű ikrek voltak). Az apjuk maga Poszeidón, a tengeristen volt.

Addigra már megszületett Bellerophón, a korinthoszi Glaukosz király fia, Pégaszosz későbbi partnere – de erről még nem tudott, sőt, Stephen Fry szórakoztató könyve, a Héroszok szerint már tizennégy éves volt, mire az a pletyka kezdett el terjedni Korinthoszban, hogy Medúsza sajnálatos módon elhunyt, és a nyakából előszökkent lógyermeke épp Korinthosz irányába repül. Lehet, hogy a testvéri szeretet vezérelte, ugyanis az is elterjedt a görögök között, hogy Bellerophón valódi apja nem is Glaukosz, hanem Poszeidón. A helyzetet némileg bonyolítja, hogy Trencsényi-Waldapfel Imre szerint az a forgatókönyv is elterjedt, hogy Khrűszaór voltaképpen azonos volt Bellerophónnal, így ikertestvérek voltak, de az ilyesmi a görögöknél úgyszólván megszokottnak számított. Egy biztos: valamilyen módon rokonok voltak.

Poszeidón ajándéka

Poszeidónt a tenger mellett a lovak isteneként is tisztelték, nem csoda, hogy amikor összefeküdt Medúszával, ló lett a gyerek. Trencsényi-Waldapfel szerint a ló (nem Pégaszosz, hanem a ló úgy általában) „Poszeidón fia vagy ajándéka” az emberiség számára, Fry szerint pedig a tengeristen eredetileg húgának, Démétérnek szánta ajándékul a „tökéletes arányú”, egyensúlyú és szépségű állatot. Fry hozzáteszi azt is, hogy a tervezési fázisba néhány alkalommal hiba csúszott, ennek köszönhető a víziló, a zsiráf és a többi fura állat létrejötte.

Akárhogy is, a ló és Poszeidón összetartoztak, talán épp azért, mert „a büszke sörényű, száguldó paripa nemcsak a hullámok merész előretörését, hanem a fodrozódó hullámtörést, a tarajos habok szökellő játékát is plasztikus képben foglalja össze”. Nem csoda, hogy állítólagos fia, Bellerophón is lókedvelő fiatalemberré cseperedett, így amikor a Pégaszosz megérkezett Korinthoszba, és a Péiréné forrás mellett legelészett, a fiatalember elhatározta, hogy elfogja az állatot. A ló azonban félénk volt, a meglovaglásához szükség volt Pallasz Athéné segítségére is, így miután Bellerophón a bölcsesség istennőjének segítségét kéri, kap tőle egy aranykantárt, így végül parancsolni is tud már a lónak (Trencsényi-Waldapfel szerint ezzel is ugyanaz a helyzet, mint a tengerjárással: ahogyan a hajós sem halad biztosan, ha nincs vele Pallasz Athéné bölcsessége, úgy a lovas sem boldogul, ha ész nélkül lát a dolgához).

Véletlenül megölte testvérét

Miután Bellerophón megszelídíti a lovat (vagyis hát felkantározza a testvérét), persze hamarosan következnek a problémák. Ezeket Trencsényi-Waldapfel diplomatikusan és tömören úgy foglalja össze, hogy „történt egyszer, hogy Bellerophontész véletlenül megölte testvérét” (egy másikat, Glaukosz fiát). A görögöknél meglepően gyakran előfordult az ilyesmi. Fry némileg részletgazdagabb leírása szerint Bellerophónék vaddisznóvadászatra indultak, és a pegazustulaj öccse, „Déliadész, anélkül, hogy szólt volna valakinek, behúzódott a bokrok mögé könnyíteni magán. Bellerophón valami zajt hallott. Nyögést, aztán bömbölést – az öccsének valószínűleg szorulása volt. Arrafelé hajította a lándzsáját. Iszonyú üvöltés hallatszott, majd Déliadész támolygott elő a bokorból, méghozzá dárdával a hasában”.

Itt kezdődtek a bajok. Hiába történt meg lépten-nyomon, a görögök nem díjazták, ha valaki megölte a rokonait, a bűn alól pedig csak egy arra hivatott személy oldozhatta fel a gyilkost. Ez egy király is lehetett, így Bellerophónt Tirünszbe küldték, ahol a család barátja, Proitosz uralkodott. A király felesége viszont szemet vetett Bellerophónra, aki nem akart lefeküdni vele, ezen a nő megsértődött, és azzal vádolta meg a hőst, hogy erőszakoskodott vele, ezért Proitosz elküldte Bellerophónt egy másik királyhoz egy üzenettel, hogy ölje meg őt (miután nála vendégként volt jelen, nem lett volna illendő, ha helyben végzik ki). Bellerophón persze nem tudta, hogy milyen üzenetet visz Iobatésznak, de ő is csak későn vette észre, így megint csak tiltotta a vendégszeretet törvénye, hogy helyben végezzenek vele, így Iobatész elhatározta, hogy lehetetlen feladatokat ad majd a fiúnak és szárnyas lónak, ha pedig valamelyikbe belehal, nem érheti szó a ház elejét.

Pégaszosz, a csodafegyver

És itt mutatta meg a Pégaszosz, hogy azért egy valódi mitológiai figura valamivel többre is képes, mint akár a világ legjobb kémprogramja. Bellerophón első feladata a Khimaira legyőzése. A Khimaira „elülről oroszlán, hátulról kígyó, középen kecske” volt (nőstény), és mindhárom szájából tüzet lehelt. Bellerophón a Pégaszosszal magasan a szörny fölé repült, ahol már nem érhette el, és lenyilazta (Fry bővebb lére eresztett változata szerint egy speciális lándzsával végezte ki, a repülő ló nélkül viszont ezt se tudta volna használni). Mire ment volna azzal, ha bármikor bekapcsolhatja a mikrofonját? Semmire.

Iobatész ezután a szolümoszok ellen küldte Bellerophónt. Az ifjú hérosz nem árult el túl nagy találékonyságot, ami a harcmodort illeti: az Iobatész alattvalóit háborgató rablókat Bellerophón úgy győzte le, hogy föléjük repült, és lenyilazta őket. Az amazonokat szintén a magasból nyilazta le (Fry szerint kövekkel dobálta őket), egy Kheimarrhosz nevű rablóvezért pedig szintén a repülő ló segítségével tanított móresre. Fry szerint egyébként az is elképzelhető, hogy a rablóvezér nem is létezett (bezzeg a Khimaira!), mert túlságosan hasonlít a neve a szörnyéhez, sőt, egyes változatok szerint a kalóz hajójának eleje oroszlánfej, hátul pedig kígyó formájú volt, így lehet, hogy ez az előző történetnek csupán egy változata.

Végül Iobatész úgy döntött, hogy megpróbálja tőrbe csalni a hőst, de ekkor Bellerophón kivételesen nem a lovához (testvéréhez) fordult segítségért, hanem az apjához, Poszeidónhoz. Miután a környékbeli folyó kiáradt, és követte a héroszt, Iobatész is belátta, hogy valószínűleg nem hétköznapi emberről van szó (a szárnyas lónál még nem fogott gyanút), és letett a megöléséről, sőt, a lányát és a fele királyságát is neki adta. Bellerophón ezután még legalább két alkalommal folyamodott Pégaszosz segítségéért: az egyikben meglátogatta Sztheneboiát, a tirünszi király feleségét, aki el akarta csábítani, és akinek ezt az egész vesszőfutást köszönhette, elvitte repülni, majd Mélosz környékén a mélybe taszította. A királynő meghalt, Bellerophón vállalta is a gyilkosságot, végül Proitosz is belátta, hogy kemény, de igazságos döntés született, és végső soron mindenkinek jobb így.

Út az Olümposzra

A másik nevezetes eset, amikor Bellerophón a Pégaszosz hátára szállt, az utolsó kalandja volt: elhatározta, hogy megkeresi az isteneket, akik megharagudtak rá önhittsége miatt. Úgy gondolta, hogy ő már túl jó az emberek közé, ezért felszárnyal az istenekhez, ők viszont nem fogadták kitörő örömmel. Zeusz egy böglyöt küldött feléje, amely megzavarta Pégaszoszt, a szárnyas ló pedig levetette a lovasát, aki halálra zúzta magát a földön. Egy másik verzió szerint Bellerophón túlélte az esést, de örök életére sánta maradt, és magányosan járta a földet, egy harmadik szerint pedig minden különösebb baj nélkül földet ért Kilíkiában, a mai Törökország területén. Hogy mit csinált utána, arról nem szól a történet.

A Trencsényi-Waldapfel által ismertetett történet szerint Bellerophón megkeseredett: az istenek megharagudtak rá, megfosztották a vagyonától, az egészségétől és két gyerekét (Iszandroszt és Laodameiát) pedig elpusztították. Bellerophón hite ezek után megingott, hiába volt isten az ő apja is: azt állította, hogy akik ilyesmiket művelnek, aligha lehetnek istenek, és nem kevélységből kereste fel az Olümposzt, hanem azért, hogy kihallgassa, miben törik a fejüket. A történet vége persze hasonló: Bellerophón leesik, összetöri magát, elénekli a saját gyászdalát és meghal, a csodaló pedig Zeusznál köt ki, aki villámhordásra fogja be.

Bellerophón szerencsecsillaga

A ló ezután jól elvolt az istenek között, a későbbiek során még csillagkép is lett belőle. Arról nem találtam semmit, hogy megrázta-e testvére halála, vagy a későbbiek során kielégítette a mennykőlogisztika, de az biztos, hogy kevés kivételtől eltekintve Bellerophón nem sokra ment volna nélküle (és akármekkora vitéz is volt, abban az esetben, amikor a vendéglátója akarta tőrbe csalni, nem is a pegazus, hanem Poszeidón segítette ki a bajból). Lássuk be: Bellerophón Pégaszosz nélkül olyan lett volna, mint Batman pénz és csodakütyük nélkül, a Khimaira megette volna reggelire, a szolümoszok ebédre, az amazonok pedig uzsonnára, és ezen nem segített volna sem az, ha bekapcsolja a GPS-jeladójukat, és az sem, ha feltöri az Insta-fiókjukat. Hiába, a régi jó dolgokban még mindig meg lehet bízni.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: