Stephen Fry szerint Amerika kapitány legfeljebb jelenthetett volna Akhilleusznak

2021.04.30. · tudomány

Egy ideje meggyőződésem, hogy Stephen Fry igazából csinálhat bármit, az jó lesz. A Hugh Laurie-val közös A Bit of Fry and Laurie zseniális volt, a Fekete Viperához majdnem ugyanannyit hozzátett Melchett szerepében, mint a főszereplő Rowan Atkinson, a Jeeves and Woosterben pedig hibátlanul hozta a zseniális komornyik szerepét a tökkelütött aranyifjú mellett. Zseniális volt a nagyon angol Q & A nevű vetélkedő házigazdájaként, ahol simán elhitte neki az ember, hogy okos és művelt ember, aki nem a néző orra alá dörgöli, hogy ő milyen okos, hanem épp csúcsra járatja az infotainmentet. Az IMDB szerint 176 filmben szerepelt: mindegyik nem lehetett jó, de amire emlékszem, mind az volt. Még a Dr. Csontban is játszott, az a sorozat, amiben Fry és Billy Gibbons is feltűnik, egész egyszerűen nem lehet rossz.

Az író és a fanboy

No és Stephen Fry-ról korábban már az is kiderült, hogy mindezek mellett még kiváló író is. A regényeit korábban már olvastam, a Csináljunk történelmet! a magyarul megjelent kevés egyetemi regény közül talán az egyik legjobb (a Szerencsés flótás mellett, de az is ezer éve jelent már meg), a Víziló szintén kiváló, önéletrajzi könyve, a Moab is my Washpot, szintén zseniális. A Hazudozó kicsit különös, de fordulatos és okosan megírt könyv. A Mítosz ugyancsak kiválóan sikerült – szóval nagyon szerettem volna már végre belekötni Fry-ba. Nem igazán gondoltam komolyan, hogy a Héroszok rossz lesz, de elhatároztam, hogy rendkívül szigorú leszek, a vérestollú recenzenshez nem méltó ez a fanboy-attitűd, amiben találtam magam.

Küzikosz és a Scrabble

Volt is hiba a könyvben: bizonyára akad olyan, aki nálam alaposabban ismeri a görög mitológiát és a hősök cselekedeteit, de abban biztos vagyok, hogy a Scrabble-ben még Stephen Fry-nak sem ér tulajdonneveket kirakni, a szerző pedig egyértelműen azt javasolja, hogy jegyezzük meg az argonauták történeténél előbukkanó több tucatnyi nevet, mert ezzel akár meg is nyerhetünk egy partit. Egyébként is: Küzikosz király neve a magyar játékban 1+4+4+1+1+1+3 pontot érne csak, ami egy háromszoros szóértékkel már valami lenne, de hát láthatjuk, hogy igazából nem ér semmit, az alap 15 pont pedig azért nem olyan sok. Összevetésképpen a teljesen hétköznapi „konzerv” szó 12 pontot ér, és még antik műveltség se kell hozzá.

Fry és Trencsényi-Waldapfel

Ezen kívül viszont elég nehéz belekötni Fry átdolgozásába. A sztorikat nyilván nem ő találta ki, itt az érdem a görögöket illeti, viszont a tálalás hibátlan: alaposan meglábjegyzetelt, jól követhető történetekről van szó, a névmutató ebben az esetben is aranyat ér, de a hőstörténetek Trencsényi-Waldapfel érdemeinek elismerése mellett is némileg vonzóbbak és követhetőbbek így, mint ahogy általában előadják őket.

Mert persze még mindig az az egyik legnagyobb előnye Fry-nak, hogy szórakoztató: ezek a történetek Amerika kapitány előtt is jók voltak, de annyi volt bennük a görög, hogy nehéz volt különbséget tenni azok között, akiket Zeusz arany, bika, felhő vagy valami más jószág formájában termékenyített meg, azt pedig hasonlóan nehéz nyomon követni, hogy Héra épp melyik hősre haragudott meg. Azt már könnyebb, hogy miért: általában Zeusz ismerkedési szokásai nem tetszettek neki, a haragját pedig a boldogtalan utódokon töltötte ki.

Szótár, névtár

A Héroszok persze nem olyan, mint Fry regényei, de érthető, hogy mi ösztökélte a szerzőt a megírására: az emberek többségének gőze nincs róla, hogy kik voltak az argonauták, miért volt egy olyan Poirot-kötet, hogy Herkules munkái, és honnan jön a Héra margarin, vagy hogy ki volt Orpheusz. Ez nem azért van, mert az olvasó hülye: a görög mitológia nehéz, és még ha könnyeden is akarják tálalni, mindenképpen bele kell futni abba, hogy ki kinek a rokona, aztán kiderül, hogy mindenki mindenkinek, ráadásul öt különböző figurát is ugyanúgy hívnak, csak az egyik trák király, a másik meg athéni zöldséges, és mind a kettőt abuzálta valamelyik isten. Lawrence Norfolk kiváló brit írónál éreztem azt, hogy ha még egy görögöt előhúz a farzsebéből, bizisten felakasztom magam; általában van türelmem a történelmi regényekhez, a konteókhoz meg pláne, de a Vadkan képében című könyvnek háromszor futottam neki, és nem jutottam túl a bevezetőn sem, elegem lett az üszokból meg oszokból, akik mind valami homályos rokoni kapcsolatban álltak, és mindet majdnem ugyanúgy hívták. Nem csoda, hogy jön ezután a hübrisz, valaminek rendet is kell tennie ebben a görög szappanoperában.

A Szomszédok és az argonauták

Fry pedig épp ebben jó. Elmagyarázza a szappanoperát, viccel egyet, ha már túl unalmas lenne, egy kicsit emberibbé teszi a szereplőket, közben pedig vadul lábjegyzetel – de nem úgy, mint Norfolk: nem feltételezi, hogy mindent tudsz a mitológiáról, a hősökről vagy azokról a ronda dögökről, amiket legyőztek. Egy nála rosszabb író is meg tudná ezt csinálni, de hát miért csinálná rosszabb, ha van jobb: a BBC fiataloknak szóló történelemleckéi is elég viccesek, de egy bizonyos kor után már kínosnak tűnnek. Én simán megnézem a hétvégi adásokat, és jókat is röhögök rajtuk, de hát na, sokfélék vagyunk.

Régi magyar szokás mindent Szerb Antal irodalomtörténetéhez hasonlítani, ha valami olyanról van szó, ami nem irtózatosan unalmas, de Fry nem hasonlít Szerb Antalhoz, legfeljebb a humorában, de abban is csak egy kicsit: hagy teret az iróniának, egy-két kiszólásnak, de sosem kritizálja történeti vagy más szempontból a szereplőket, hiszen tudjuk, hogy hübrisz, hát ezt dobta a gép. Akhilleusz nem a legélesebb kés a fiókban, de azért képes kiállni magáért, ha kell – különben milyen hérosz lenne, ugye.

Ajánlható és ajánlandó könyv a Héroszok, annak ellenére is, hogy nekem és sok más olvasónak Trencsényi-Waldapfel már elspoilerezte, hogy mi történik majd. Ha ebből tanítottak volna középiskolában, vagy ebből is, most talán klasszikafilológus lennék, de hát nem lettem az, görögül csak azt tudom kiolvasni, hogy „logosz”, de ahhoz, hogy Fry könyvét elolvassam, még ennyi sem kell. Viszont az kiderül belőle, hogy miből dolgozik az élet: a héroszok története, ahogy a cím is mondja, a szuperhősök története is, így borítékoltan nem arra várunk, hogy mi VAN ezekkel az emberekkel, hanem arra, hogy hogyan is történt, ami történt – ehhez pedig Stephen Fry kiváló krónikás.

(Stephen Fry: Héroszok. Kossuth, Budapest, 2020, Fordította: Kisantal Tamás)

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás