Talán maga Pallasz Athéné sem tudna olyan élvezetesen mesélni a görög mitológiáról, mint Stephen Fry
A „Khaoszból indul útjára a nagy ciklus, hogy a rendből aztán újra káosz legyen. Egykor a nadrágunk is atomok kaotikus összevisszaságából állt, később ezek valahogy anyaggá álltak össze, hogy évmilliárdok során élet legyen belőlük, és lassan-lassan gyapotcserjévé fejlődjenek, amelyet aztán csinos lábainkat beburkoló remek kis ruhadarabbá szőttek. (...) És amikor a Nap majd felrobban, és világunk minden porcikáját bekebelezi (köztük a nadrágokat is), az összes atom szépen visszatér a jéghideg Khaoszba. (...) Szóval a Khaosz mindennek a kezdete és a vége is egyben” – így írja le az antik görög mitológia kezdőpontját Stephen Fry magyarul tavaly megjelent kötetében, a Mítoszban.
A leginkább humoristaként ismert, 1957-es születésű, Cambridge-ben végzett angol színész és író, aki hazájában mostanra gyakorlatilag intézménnyé vált, sok mindenbe belevágott már, és amibe belevágott, abból általában siker lett: Brian Gilbert filmjében eljátszotta példaképét, Oscar Wilde-ot, írt négy regényt, számos ismeretterjesztő és önéletrajzi művet, hangoskönyvre olvasta Csehov novelláit, és több mint egy évtizeden át vezette a BBC népszerű vetélkedősorozatát, a QI-t.
Fry sokoldalúsága ellenére eredetiben három éve kiadott, hangsúlyozottan szubjektív kötete, a Mítosz, amely az angol humorral megfűszerezve mutatja be a görög mitológiát, korántsem felszínes munka. A kezdetek leírását Fry például így folytatja:
„Ha a görögöknél szóba került az univerzum, vagyis Wittgensteinnel szólva, »mindaz, aminek esete fennáll«, ők ezt Kozmosznak nevezték. Abban a pillanatban pedig – habár a »pillanat« időjelölő szó, tehát most nincs értelme (ahogy a »most«-nak sincs) –, szóval abban a pillanatban a Kozmosz a Khaosz, semmi más, csak a Khaosz, hiszen egyelőre csupán a Khaosz esete áll fenn”.
Lábjegyzetelt családfa
A Mítosz egyik legfőbb erényét a lábjegyzetek, a közbeékelt félmondatok jelentik – ezek teszik egyedivé és paradox módon lehengerlően olvasmányossá a görög mitológia újraírását. A komoly lexikális kutatómunkát feltételező szövegből rendre kikacsintgató szerző kommentárjai sajátos fénytörést adnak az ókori sztoriknak.
Az ógörög teremtéstörténetet például így folytatja: „A világ néma üressége hirtelen megtelt, amikor Gaia saját magából létrehozta két fiát: Pontuszt, a tengert és Uranoszt, az eget”. Az aktushoz tartozó lábjegyzetben a szerző szükségesnek tartja megjegyezni, hogy a „szűznemzés vagy parthenogenezis trükkjét a természet is ismeri. A levéltetvek, bizonyos gyíkfajok és a cápák körében is bevett szokás így jönni világra. Nem kell, hogy két génállomány keveredjen, hasonlóan bizonyos görög istenek születéséhez. Ám majd látni fogjuk, hogy mindig két szülő gyümölcséből származik érdekes utód”.
Fry következetes, hiszen a szövevényes, ismert módon töménytelen nevet felsorakoztató görög mitológia átláthatóságát segítő térképeket és családfákat is lábjegyzeteli. Az olümposzi isteneket és viszonyrendszerüket vizualizáló ábra nála így néz ki:
Dráma és stand-up
Fry nagyszerű érzékkel dramatizálja a jól ismert mitológiai történeteket: párbeszédei leginkább a BBC-komédiák világát idézik, tartalmi összefoglalói pedig a kocsmai stand-up-okéit. Nála ugyanis a „megfelelő időben Héra világra hozta életerős, stramm és jóvágású gyermekét. Arésznek nevezte el a fiút, akiről hamar kiderült, hogy civakodó, erőszakos és agresszív természettel áldotta meg az ég. (...) Zeusz az első pillanattól fogva ki nem állhatta a fiát, így természetesen ő lett a háború istene”. Arész „buta, borzasztóan sötét, fantáziátlan fickó volt, hiszen mindenki tudja, hogy a háború hülyeség. Ámbár nem szívesen, azonban még Zeusznak is be kellett látnia, hogy jelenléte nélkülözhetetlen az Olümposzon. A háború talán hülyeség, viszont elkerülhetetlen és időnként, bármennyire is félünk kimondani, szükséges”.
Fry komédiásként foglalja össze a szerelemistennő és a hadisten kapcsolatát is: „Mihelyst Arész férfivá érett, ellenállhatatlanul vonzódni kezdett Aphroditéhoz. (De hát melyik isten nem?) Az már talán meghökkentőbb, hogy az istennő is ugyanezt érezte. Konkrétan beleszeretett, agresszivitása és ereje mélyen elrejtett húrokat pendített meg benne. Arész pedig viszontszerette, legalábbis amennyire egy agresszív barom képes erre az érzésre. A szerelem és a háború erőteljesen vonzódtak egymáshoz. Senki sem tudja, miért, pedig rengeteg pénzt elköltöttek már, hogy kiderítsék a választ”.
Videójátékos Hésziodosz
A London Magazine-nak adott két évvel ezelőtti interjújában Fry kifejtette, hogy könyvében mindvégig ragaszkodott a görög mitológia egyedi idővonalához. Saját bevallása szerint a Hésziodosz által jegyzett Istenek születésének sorrendjéhez tartotta magát a történetmesélésben.
„Olyan ez, mint a ’80-as évekbeli videojátéknál, a Tévéfocinál. Először fekete-fehér, aztán jön az új generáció, az Atari, amely még nagy, ormótlan, de már sokkal kifinomultabb, mint az elődje – aztán mire Zeusz és családja színre lép, már magas felbontású 3D-animációban működik az egész, és ott vannak előttünk az ókor nagy művei és a mitológia, a maga ellentmondásaival és értékeivel együtt. Így aztán e könyvemben a titánok első és második nemzedékét, az istenek születését, illetve az emberiség létrejöttét meséltem el – na és persze Prométheusz történetét, a könyv titkos hősének és az emberiség nagy jótevőjének históriáját” – mondta a szerző 2018-as interjúban.
Fry számos antik forrásanyagot és későbbi mítoszértelmezést feldolgozva építette fel könyve szerkezetét: konzekvens tudományossággal vezetve végig az olvasót a világ létrejöttétől a titánok véres harcán és az istenek születésén át az emberiség kialakulásáig, közelebbről az önsorsrontó Midász király végzetéig.
A folytatás angolul Hősök (Heroes) címen már hozzáférhető, mi pedig epedve várjuk, hogy megjelenjen a Héraklészék viselt dolgairól szóló Fry-féle interpretáció magyar fordítása.
Az alábbi tavaly nyáron készült videóban Fry az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválon népszerűsítette a Mítoszt:
(Stephen Fry: Mítosz – Görög mitológia angol humorral. Fordította: Kisantal Tamás; Kossuth Kiadó, 2019.)
Korábbi kapcsolódó cikkeink: