Élete utolsó pillanatáig a találmányain dolgozott a zseniális Sir Clive Sinclair, a ZX Spectrum atyja
(Címlapkép: Charis Tsevis / Flickr)
Feltaláló, látnok, multitalentum, polihisztor, zseni. Napestig sorolhatnánk a jelzőket, tényeket, évszámokat és eseményeket, ha össze akarnánk foglalni Sir Clive Sinclair változatos életútját. A mostani összegzésnek szomorú apropója van: Sir Clive Sinclair csütörtök reggel, 81 évesen, hosszú betegeskedés után meghalt.
„Micsoda fickó! Szórakoztató elektronikával kezdett az Egyesült Királyságban: erősítőkkel, számológépekkel, órákkal, miniatűr tévékkel, és persze a Sinclair ZX-szel. És ne feledkezzünk meg az elektromos autóról se! Nyugodj békében, barátom”
– írta a Twitteren Lord Sugar, Sinclair barátja és riválisa. Sugar csak egy volt azok közül, akik életében és halálában is méltatták a lovagi címet szerzett feltalálót. Az informatikai nagyágyúi közül sokan Sinclair mikroszámítógépekkel (a ZX80-nal és a ZX Spectrummal) kóstoltak bele a programozásba. „Nyugodj békében, Sir Sinclair. Szerettem azt a gépet” – írta Elon Musk a Twitteren. „A találmányaid demokratizálták a számítástechnikát, és sokakat inspiráltak, engem is beleértve” – írta Satya Nadella.
Nadella nem túlzott: Sinclair pótolhatatlanul fontos alakja volt a modern számítástechnikának. Mérföldköve, ha úgy tetszik: nélküle egész máshogy alakult volna az otthoni számítógépek, a home computing története.
Feltalálónak született
Az 1940-ben született Sinclair vérbeli polihisztor volt; csak az érdekelte, hogy mit lehet kihozni néhány nyomtatott áramkörből, kondenzátorból, ellenállásból és egy forrasztópákából. Érdeklődését nyilván a családi körülményei is befolyásolták: apja villamosmérnök volt, mérnök nagyapja pedig csatahajókat tervezett a Brit Királyi Haditengerészetnek. Clive már diákkorában is órákig piszmogott az ajándékba kapott kristálydetektoros rádiókkal, és ez alapozta meg nála az elektronika szeretetét. Bár a szülei szerették volna, ha egyetemre megy, Clive-nak más tervei voltak. 17 éves korában otthagyta az iskolát, és újságíróként kezdett dolgozni a Practical Wireless magazinnál. A szüleinek azt mondta, hogy csak nyári munkára jelentkezett, de mivel remekül boldogult az új munkakörben, közölte a szüleivel, hogy nem tanul tovább. A Practical Wirelessnél annyit bűvészkedhetett az elektromos kütyükkel, amennyit csak akart.
Sinclair 21 éves korára elég pénzt gyűjtött össze, hogy megalapítsa első saját cégét. A Sinclair Radionics egyszemélyes rádiógyár volt; a cég modelljeit levélben lehetett megrendelni, ami a hatvanas évek Angliájában vadonatúj üzleti modellnek számított. Sinclair szerint a munka nem volt sem túl megterhelő, sem különösebben fantáziadús: csak forrasztóónra és nyomtatott áramköri lapokra volt hozzá szükség. A rádiózásból egyenes út vezetett a hifizés világába. Bátyjával, az ipari tervezőmérnök Iain Sinclairrel otthon összeszerelhető hifi-kitek, többek között lemezjátszók és erősítők fejlesztésébe fogtak; ezeket ugyancsak postán lehetett megrendelni.
Az áttörést a Sinclair Executive nevű számológép hozta meg: az 1972-ben piacra dobott modell volt a világ első, valódi zsebekben is elférő számítógépe. „Az akkor zsebszámológépnek hívott modellek mérete közelebb volt egy tégláéhoz, mint egy valóban zsebben hordható eszközéhez” – emlékezett vissza Sinclair. Munkatársaival rájöttek, hogy a készüléket működtető chip energiafogyasztásának lecsökkentésével megnövelhetnék annak hatékonyságát. Mivel a számológépeket csak az üzemidő 10 százalékában használták, meg tudták oldani, hogy apró, hallókészülékekben használt elemekkel táplálják a zsebszámológépet. Ez az energiatakarékos hozzáállás vezette őket a Sinclair első, 1975-ben piacra dobott órájának tervezésekor, amit szintén kit formájában lehetett megvásárolni.
Az olcsó számítógép forradalma
Sinclairt már a hetvenes években lenyűgözték a számítógépek, de azzal már nem volt kibékülve, hogy a gyártók mennyi pénzt kérnek értük. Látta, hogy a fia milyen szívesen szöszmötöl a Tandy TRS–80 számítógépével, de azok a gépek – mai áron számolva – nagyjából 2000 fontba kerültek volna. Sinclair eltöprengett rajta, hogy miként lehetne 100 fontra csökkenteni a személyi számítógép árát a teljesítménycsökkentés kompromisszuma nélkül. Ez a töprengés szülte meg az 1979-ben piacra dobott ZX80, ZX81, illetve a Spectrum modelleket.
A ZX80-at Sinclair főleg diszkrét elemekből építette föl, a ZX81-ben pedig egy Ferranti chipre zsúfolt egy csomó diszkrét kaput. Ezzel a megoldással Sinclair mindössze 4 chip felhasználásával fel tudta építeni a komplett számítógépet, miközben a konkurenseinek minimum 46-ra volt szükség egy üzemképes géphez.
A ZX80 már a megjelenése évében forradalmasította a számítógépes piacot. A kitként 79,95 fontért, összeszerelt formában 99,95 fontért árult ZX80 nagyjából ötödannyiba került, mint a rivális gyártók számítógépei. A gép 1981-ben piacra dobott utódja, a Sinclair ZX81 még monokróm grafikát használt, de az 1982-es ZX Spectrum már színes grafika megjelenítésére is alkalmas volt. A Spectrum részben az olcsóságának köszönhette a sikerét – negyedmillió példányt adtak el belőle –, de az sem volt mellékes, hogy gyönyörű készülék volt: a számítógép dizájnján az ipari formatervezés egyik nagyágyúja, a brit Rick Dickinson dolgozott.
A játékipar veteránjai közül sokan a ZX Spectrummal szerezték az első tapasztalataikat. Olyan legendák fűződnek a nevéhez, mint az Elite, a 3D Monster Maze, a Jet Pac, a Horace Goes Skiing, a Jet Set Willy, a Saboteur, a Lords of Midnight, a Knight Lore, a Skool Daze, a Bomb Jack vagy a Dizzy. A Spectrumra több, más platformon befutott klasszikust is átírtak, többek között a Boulder Dasht, a Sim City-t, a Tetrist, a Great Escape-et és a Super Hang-On-t.
A ZX Spectrum volt a játékgyártás gogoli köpönyege: a kilencvenes évek legendás brit játékfejlesztői közül szinte mindenki ezzel kezdte a karrierjét. Sinclair karrierjének is ez volt a csúcsa; a ZX Spectrum gazdaggá tette. Egy 2010-es interjúban azt mondta, hogy a mikroszámítógép 2-3 éven belül évi 14 millió fontos profitot hozott.
Sinclair forradalmi ötletei a monarchia figyelmét sem kerülték el. 1983-ban, 43 éves korában II. Erzsébet angol királynőtől lovagi címet kapott. Onnantól fogva Sir Clive-nak hívták, de a lovagnak nem szállt a fejébe a siker. Bár élete hátralévő részében kényelmesen elkonyakozhatott volna egy lovagvár kandallója mellett, őt továbbra is új ötletek foglalkoztatták. Annyira újak, hogy csak 30 évvel később kezdték értékelni őket, így nem is válhattak üzleti sikerré.
40 évvel előzte meg a korát
Sir Clive a nyolcvanas évek közepén hátat fordított a számítógépes piacnak. Lovaggá ütése évében dobta piacra a saját fejlesztésű hordozható zsebtévéjét, a Sinclair TV80-at. Bár a készülék a korát meghaladóan fejlett konstrukció volt – a képmegjelenítéshez a hagyományos képcső helyett lapos CRT kijelzőt és fektetett elektronágyút használt –, a közönség nem harapott rá. Ma, amikor a villamoson lehetetlen úgy eldobni egy féltéglát, hogy ne találjon el egy, az iPhone-ján videót bámuló tinédzsert, elképzelhetetlennek tűnik, hogy volt olyan idő, amikor az embereket nem érdekelte a hordozható videózás, de 1983-ban alig 15 ezer vásárló nyitotta ki érte a pénztárcáját a Sinclair TV80-ért. Ez viszont arra sem volt elég, hogy visszahozza a fejlesztésére szánt 4 millió fontot.
A hordozható tévé fiaskója után Sir Clive elektromos autókkal kezdett kísérletezni. Régi álma volt ez: már gyerekkorában villanymeghajtású, kartonpapírból készült autómodelleket gyártott. Ideje volt, hogy nagyban is kipróbálja magát. De mit is beszélünk: dehogy volt ott az ideje! Még ma, 2021-ben is kissé ferde szemmel nézünk a környezetbarát, remekül gyorsuló, de korlátozott hatótávú elektromos járművekre. Mekkorát nézett a közönség 1985-ben, amikor Sir Clive bemutatta első, Sinclair C5 fantázianevű elektromos autóját!
Az elnyújtott triciklire emlékeztető jármű fejlesztése – Sinclair saját szavaival élve – igazán élvezetes volt, de katasztrofális eredménnyel zárult. Azt remélte, hogy az első évben 100 000 darabot adhatnak el a C5-ből, de a kezdeményezés általános érdektelenségbe fulladt. Sinclair fel is hagyott a járműipari kísérletekkel, és a következő évben a számítógépes üzletágat is eladta az Amstradnak.
Mások alighanem fájdalmasan élnék meg az üzleti kudarcokat, a maguk által gründolt vállalatok elvesztését, de Sir Clive-ot aligha érdekelte a dolog. Általában nem sok hasznát vette a saját találmányainak. Sem zsebszámológépet, sem számítógépeket nem használt; az egyetlen dolog, amit mindenhová magával vitt, egy logarléc volt. Egy 2013-as BBC-interjúban azt is elmondta, hogy nincs számítógépe, és emailt sem használ, különben állandóan azzal lenne elfoglalva, hogy mit hogyan tehetne még jobbá, és nem hiányzik neki, hogy ezzel vacakoljon. Jól megvolt a papírra nyomtatott könyvekkel, újságokkal és magazinokkal; nem a képernyőről szerezte be az információt.
„Azt hiszem, néha túl korán rukkolt elő [a találmányaival]. Remekül értett hozzá, hogy olyan dolgokat tervezzen, amikre az embereknek szükségük lehet, még ha nem is tudták, hogy szükségük van rá. […] Az új ötletek inpsirálták, ezeket találta izgalmasnak. Néha előjött egy ötlettel, és azt mondta: nincs értelme megkérdezni, hogy akarja-e valaki, mert úgysem tudják elképzelni.”
– jellemezte Sinclairt lánya, Belinda.
Az utolsó pillanatig a találmányain dolgozott
Sir Clive-ot nem viselték meg az üzleti kudarcok, de a siker sem szállt a fejébe. Bár 17 éven át volt a Mensa elnöke, és zseninek nevezte Elon Muskot, tartózkodott tőle, hogy magát is annak tartsa. Meggyőződése, hogy egy idő után tarthatatlanná válik a Moore-törvény, mivel a félvezetők miniatürizálása egy idő után fizikai korlátokba fog ütközni, de az informatika jövőt illetően nem bocsátkozik jóslatokba. Amikor a kvantumszámítógépekről kérdezték, nem szégyellte bevallani, hogy nem igazán ért a témához.
Bár az iparnak hátat fordított, Sir Clive nem unalomban tengette öreg napjait. Voltak maradandó hobbijai, amik mellett sokáig kitartott. Polihisztor honfitársához, Alan Turinghoz hasonlóan szerette a maratoni futást, haláláig lenyűgözte a költészet, és remek pókerjátékos volt. A jövő érdekelte, és az aktív éveit azzal töltötte, hogy próbálta formálni azt. És bár idősebb korában visszatért a jelenidejűbb, hétköznapibb örömökhöz, élete utolsó pillanataiig dolgozott az új ötletein, az új találmányain.
A halála előtti évtizedben Sinclair a rákkal küszködött; a betegség végül erősebbnek bizonyult. Alighanem ő volt az Egyesült Királyság utolsó, régi vágású polihisztora, aki mindenben fantáziát látott, ami vezeti az áramot. Három gyereket, öt unokát, két dédunokát hagyott hátra, és egy olyan életművet, amire a leszármazottak még évszázadok múlva is joggal lehetnek majd büszkék.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: