Időutazás: Steve Jobs 1981-ben arról beszél, hogy a hatalom nem élhet vissza a számítógépekkel
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Gizmodo talált rá arra a csodálatos, 1981-es tévériportra, amit a legújabb őrületről, a számítógépekről készítettek az ABC késő esti hírműsorába, a Nightline-ba. Ebben szólalt meg az alig 5 éves kaliforniai cég, az Apple Computer egyik alapítója, Steve Jobs is, aki ekkor még a komolyabban hangzó Steven néven futott.
A műsorban a New York Times oknyomozó újságírója, David Burnham tett fel technoszkeptikus kérdéseket Jobsnak. Megemlítette például, hogy 1941-ben az amerikai népszámlálási hivatal is segített megtalálni a később internáló táborokba zárt japán-amerikai állampolgárokat, és a számítógépek eljövetele még ennél is félelmetesebb lehetőségeket rejt magában. Ekkor fogalmazza meg Jobs azt az optimista jövőképet, amit ma már első kézből meg tudunk cáfolni:
– A kormány a számítógépeken keresztül olyan személyes információkhoz is képes hozzájutni, amiről mi nem is tudhatunk. Nem veszélyes ez?
– Azt hiszem, ez ellen a műveltség a legjobb védekezés, ez esetben a számítógép ismerete. Már ezerből egy amerikai háztartásban jelen vannak a személyi számítógépek, és szerintem a következő 5-6 évben tízből egyre, majd legvégül egyből egyre változik. És ha már érezni lehet, hogy a tömegek tudják használni a számítógépet, az szerintem biztosítja, hogy a központi hírszerzés ne tudjon a tudtunk nélkül beleavatkozni az életünkbe.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A világon elsőként Ausztrália állít fel Facebook- és Google-rendőrséget
Az új hatóság a féltve őrzött algoritmusokat is vizsgálná, amelyek arról döntenek, hogy ki milyen hirdetést, keresési találatot vagy posztot lát, a felhasznált adataitól függően.
Íme 2018 legnagyobb adatlopási botrányai
Az indiai állam, a Marriott szállodalánc és a Twitter áll a szégyenlista élén. Százmillió ember adatainak kiszivárgásával idén még a dobogóra sem lehetett felkerülni.
Mindentudó kémszoftvert telepítenek a turisták telefonjára Kína egyes határátkelőin
A Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen totálissá lett megfigyelést kiterjesztették a külföldiekre is – derül ki egy nemzetközi oknyomozásból. A beutazók telefonjairól minden adatot megszereznek, leginkább az iszlamista tartalmakra vadásznak, de a dalai láma és egy japán metálbanda is gyanús a kínai állam szemében.