Forgasd meg a szádban a „kazetta” és a „magnózás” szavakat; hát nem megkeseredik tőlük a nyál íze? Kazetta! A wow-flutter torzításos, szalagos-tekergetős műanyag izé! A magnó meg…! A műanyag rádiós lemezjátszó kopott fejű, laza ékszíjú kétkazettás szörnyetege! Inkább a halál (vagy a 128 kbps-es mp3). Köpni kell, pfúj!

Biztos van az az élethelyzet (például az elektromosság, az internet és az emberi civilizáció egyidejű megszűnése), ami tömegeket venne rá a magnózásra, de úgy tűnik, külső behatás nélkül mindenkit teljesen hidegen hagy. Erről nem a kazetta és nem is a magnó tehet, hanem a rossz kazetták, rossz magnók és rossz felvételek emlékein hizlalt előítéletek. Persze 1970 és 1990 között, a magnózás hőskorában kevesen tudták, hogy milyen hangja lehet egy minőségi kazettás decknek; az online streamek elterjedése és a digitális hangzás minőségjavulása óta már nem is érdekel senkit. Hi-Res audiótól régi kazetták árnya felé visszamerengi mit ér? A sztálingrádi túlélők visszasírják talán a döglöttló-vacsorákat?

Érthető a szkepticizmus, de hidd el: egy csúcskategóriás magnódeckben elképesztő zeneiség lapul, a kazetták pedig sokkal szebben szólnak a valóságban, mint az emlékezetedben. A jó magnókat könnyű megszeretni; nemcsak elektro-mechanikai remekművek, de még zenélni is tudnak! A kazetta pedig, gondolj róla bármit, igenis eszményi hanghordozó – öt pontban összefoglalom, hogy miért.

1) MERT STRAPABÍRÓ

A kazetta mágnesszalagját a masszív műanyagburkolat évtizedeken át megóvhatja a fizikai behatásoktól. Nem mindegyiktől, persze: az erős mágnes tönkreteheti a felvételt, a víztől meg penészes lehet a szalag, ami nemcsak a lejátszást, de a magnófejet is károsítja. Mivel a kazettás magnó (elektro)mechanikus eszköz, a lejátszás közben fellépő súrlódás óhatatlanul koptatja a szalagot és a magnófejet, ami további minőségromláshoz vezet. Nyugi: az amortizáció a működési elv része, a jó magnófej és a jó szalag meg évtizedekig bírja a gyűrődést. Ha meg is sérül a szalag, az csak minimális információveszteséget okoz – pár másodpercnyi torzulást –, a többi sértetlen, visszahallgatható marad.

A szalagminőség a tárolás helyétől is függ; a száraz helyen, tokban tartott, megkímélt kazetták hangja 20-30 év után is élvezetes lehet. Van egy régi Polimerem, amire apám az 1982-es családi karácsonyunkat vette föl: még ma is minden szó érthető a felvételen, pedig pocsék szalagra készült pocsék magnóval, monóban. De tedd a kezed a szívedre: vajon meddig bírják majd azok a cédék, amikre az mp3-gyűjteményedet írtad ki a kétezres években?

A kazetták tartóssága mellett szól az is, hogy – ha nem sajnálod rá a pénzt – a modern technikával könnyen restaurálhatók a koszos, gyűrött és rossz minőségű magnó- és filmszalagok. A szalagdigitalizáló szolgáltatáscsomag, a Kodak Digitizing Box például 69,99 dollárért bedigizi, kijavítja, pendrive-ra másolja és postázza két kazetta tartalmát (persze csak miután kijavították a felvétel szalagállapot-romlásból eredő hibáit). A nagyüzemi renoválásért kedvezmény jár: 40 kazettát csupán 1199,99 dollárért archiválnak.

Ha olyan hanghordozót keresel, ami évtizedeken át hallgatható (sőt: élvezhető) minőségben tárolhat egy hangfelvételt, a kazettával nem nyúlhatsz mellé.

2) MERT TÉNYLEG KOMPAKT

A név nemcsak hangzatos, találó is; a compact cassette valóban kompakt hanghordozó. Úgy simul a tenyerünkbe, mint az első iPhone. Jó fogni, könnyű tartani, és egy mozdulat a táskába dobni vagy zsebre vágni. Bírja a strapát; ingzseb-magasságból kipottyantva sem törik el. Nincs túlkombinálva: lejátszás előtt nem kell törölgetni, mint a lemezt, és nem karcosodik, mint a cédé. Előkapod, kinyitod, bedugod, becsukod, Press Play On Tape, ennyi.

A szalagos formátumok közül majdnem a kazetta hangminősége a leggyengébb. Rosszabb az orsós szalagnál, rosszabb a Philips balul elsült Elcasetjénél, és rosszabb az ormótlan, de hangzásban fölényes nyolcsávos magnószalagnál is – csak az Olympus mikrokazettája marad alatta hangminőségben. A hangzásbeli hátrányokért a kazetta mérete, tartóssága és könnyű kezelhetősége kárpótol; nem véletlen, hogy csaknem 60 évvel a bemutatása után is van relevanciája. A lemezgyűjtők is szeretik, mert a kazettatok gerincén kivehető az előadó neve és az albumcím; böngészhetőbb formátum, mint a vékony papírborítós hanglemez vagy a keskeny tokos cd.

3) MERT OLCSÓ

A magnózás drága mulatság lehet, de kazettázni fillérekből is lehet. Egy új műsoros kazetta jóval olcsóbb az összes rivális formátumnál:

• 6-12 dollár egy vadonatúj műsoros kazetta;
• 10-15 dollár egy új kiadású, szimpla lemezes cd;
• 20-25 dollár egy nagy felbontásban letölthető digitális album;
• 25-40 dollár egy új kiadású hanglemez.

Ha nincs hifid, de gyűjtenél zenéket – mert támogatni akarod az előadót, vagy emléktárgyat szeretnél a bandától –, a kazetta ideális választás lehet. Az új albumok 6-12 dollárba kerülnek, de ha régi (műsoros) kazettákra fáj a fogad, a lemezboltokban, lemezbörzéken és a kirakodóvásárokon keresd a használt, de jó állapotú kazettákat: akad belőlük bőven, 500-2000 forintos árakon.

Az olcsóságból nemcsak a vásárlók, hanem a zenészek is profitálnak: a kis példányszámban megjelenő albumokhoz remek formátum. Richard Heaven, a Pornography Cowards munkatársa szerint az Egyesült Királyságban 110 fontba (kevesebb mint ötvenezer forintba) kerül egy 100 darabos műsoroskazetta-széria legyártása, és ebben már a kazettatokok feliratozása is benne van.

A műsoros kazetta azért lehet ennyire olcsó, mert a gyártásnak nincsenek járulékos költségei – nem kell például mesterlemezt vágni hozzá, mint a hanglemeznyomáshoz –, és az alapanyag is filléres tétel. A National Audio Company szalaghosszúságtól függően 79-114 dollárért (25-35 ezer forint) árulja a 100 darabos szériáit, választható színű borítókkal, vas-oxid (Type 1) szalagokkal.

4) MERT BÁRMIT FELVEHETEK RÁ

Nemcsak műsoros, hanem üres kazettát is vehetsz, amire azt veszel föl, amit akarsz. Magnósoknak ez evidens, de az is evidens, hogy ma már kevesen magnóznak. Pedig kazettát és magnót is lehet kapni, és az átlagvásárlónak sem kell specialistához fordulnia a nyersanyagért: a nagyobb hipermarketek műszaki áruházaiban szinte mindig lehet kapni Maxell UR90 (Type I) kazettát, 400-500 forintért. Készlet van, csak választék nincs; ma az UR90 az egyetlen tömeggyártott üres kazetta.

Ha 2000 után születtél, talán nem is emlékszel rá, hogy az 1990-es évek végéig, az mp3-korszakig a kazetta volt „A” testre szabható hanghordozó. Nem a lemeziparban (a kazettákat onnan hamarabb kiszorította a cd), hanem az otthoni zenehallgatásban és a válogatáskazetta-készítésben. A playlist fogalmát a kazettakultúra terjesztette el a világban; a kétezres évek elejéig, a cédéírók nagyobb árcsökkenéséig ha valaki mixtape-ről beszélt, az még ténylegesen kazettát jelentett.

Ma az előfizetős streamszolgáltatásokban rajuk össze a playlisteket – na de meddig? Vajon a szolgáltatók bírják tovább, vagy a másolt kazetták? Nem tudom. De addig is havonta-kéthavonta összegyűjtök másfél órányi zenét az aktuális kedvenceimből, és 90 perces kazettára másolom őket. A mixtape-gyártás nekem történetíró és emlékező eszköz, mint másnak a napló – csak a kazettának jobban örülök, ha elém kerül.

5) MERT JÓL SZÓL (JOBBAN, MINT AHOGY EMLÉKSZEL RÁ)

Ha a kazettás zenehallgatási élményeid olcsó boomboxból fölvett rádióslágerekhez fűződnek, nyilván felüvöltesz az alcím láttán. Pedig a kazetta nagyon jól tud szólni. Nem high end, de egy jó magnó elbűvölő élményt adhat egy jó kazettával. Hidd el, téged is meg tudna lepni. Nem ránt be a zene finom szöveteibe, mint a jó lemezfelvételek; nem csöndes, zajmentes és dinamikus, mint a cédé; és nem részletez úgy, mint az SACD vagy a DSD. De a kazettahang mégis szerethető: nincs érces-szőrös mellékzöngéje, mint az agyontömörített mp3-nak, nem túl sterilizált, mint a cédé, és nem pattog, mint a hanglemez. Egy jó magnóból lelkesen, áradva, folyékonyan ömlik a zene; legfeljebb jobb minőségű felvételek után hallgatva tűnhet sávhatároltnak vagy vérszegénynek.

De sebaj, ennek bele kell férnie. A magnózás nem nyakkendőkötős műélvezet, hanem a hétköznapok örömteli zenehallgatása. És abban elég komolyat alakít. Fogod a lemezboltban túrt, régi, de bontatlan John Fogerty-koncertfelvételt (Premonition); letéped róla a nejlont, kinyitod a tokot, szippantasz egyet a húszéves levegőjéből, majd bedobod a kazettát a deckbe – Nakamichi BX-125 –, és feltekered a hangerőt. Hallod a surrogó szalagzajt, de hamar elnyomja a szobát betöltő közönségzaj, a lelkesedés, meg a tapsnak és füttynek hangzó tapsok és füttyök. Fogerty a Woodstock óta használt erősítőjéből bombázza a közönséget a Creedence Clearwater-eszenciával; ha a dobos odaver, az előlap vörösen pislákoló ledjei belekapnak a 0db-be; de a zene söpör tovább, nem esik se szét, se össze; lelkes, rajzol, mutogat, kiabál. Hifis füllel hallod, persze, hogy húzhatna magasabbra, mehetne mélyebbre, meg lehetne kiegyenlítettebb, gömbölyűbb, stabilabb – de az életszag mindenért kárpótol.

4000 eladott példánnyal a csúcsra lehet kerülni

Biztos, hogy a felsoroltakon kívül vannak még tök szubjektív érvek a kazettavásárlás és a magnózás mellett; legalábbis ez tükröződik a lemezeladási listákon. Jean-Luc Renou, a mágnescsík-gyártó Mulann vezérigazgatója szerint 2019-ben 9000 kazettát adtak el; 2020-ban 30 000-et; 2021-ben 60 000-et. Különös: bár a koronavírus-járvány végigpofozta a globális piacot, a kazettaeladásokat nem lelassította, hanem felpörgette.

A DJ Mag szerint az Egyesült Királyságban tavaly 156 542 kazettát adtak el; a 67,2 milliós ország minden 429. lakosára jutott egy. Ez 94,7 százalékos növekedés az előző évhez képest. Jól hangzik, de a lenyűgöző arányszám mindjárt máshogy hat, ha tudod, hogy 2019 legnépszerűbb kazettájából, Billie Eilish When We All Fall Asleep, Where Do We Go-jából alig 4000 példányt adtak el. Így már képet alkothatsz a globális piac méretéről: világszinten pár százezer új kazettát adnak el évente, a lemezboltokban, börzéken és piacokon pedig néhány millió további példány cserélhet gazdát.

Bizonyos értelemben a 156 ezer eladott kazetta is rekord: az Egyesült Királyságban 2003 óta nem vettek ilyen sok kazettát. De ez kevés lesz a formátumforradalomhoz. 1983-ban, a kazettaeladások legjobb évében 83 millió kazettát vásároltak világszerte – a szigetországbeli 150 ezres eladás ehhez képest csak kerekítési hiba.

Nézzük az eladásokat: kiknek a kazettáiból adták el a legtöbbet tavaly és tavalyelőtt az Egyesült Királyságban?

KAZETTAELADÁSOK AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBAN (2019)

1. Billie Eilish: When We All Fall Asleep, Where Do We Go
2. Catfish and The Bottlemen: The Balance
3. Madonna: Madame X
4. Kylie Minogue: Step Back in Time
5. Lewis Capaldi: Divinely Uninspired to a Hellish Extent
6. Baby Hozier: Wasteland
7. Jonas Brothers: Happiness Begins
8. Ian Brown: Ripples
9. Sigrid: Sucker Punch
10. Bryan Adams: Shine a Light

KAZETTAELADÁSOK AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBAN (2020)

1. Lady Gaga: Chromatica
2. 5 Seconds Of Summer: Calm
3. Yungblud: Weird
4. The 1975: Notes On A Conditional Form
5. Blackpink: The Album
6. Selena Gomez: Rare
7. Kylie Minogue: Disco
8. Dua Lipa: Future Nostalgia
9. Haim: Women In Music Part III
10. The Streets: None Of Us Are Getting Out Of This Life Alive

Tanulság nincs: nagyjából ugyanazok az előadók jutottak a Top10-be, akik amúgy is gyakori vendégek a Billboard-élvonalban. Érdekesség, hogy három listás előadó, Kylie Minogue, Bryan Adams és Madonna karrierje még a kazetta fénykorában kezdődött. (Vajon a mostani vásárlóik visszaszoktak a kazettázásra, vagy soha nem is hagyták abba?)

Nyolc éve, a kazetta-revival előszelét látva azt írtam: a kazetta lesz a hipszterek új kedvence. A kedvenc stimmel, de a listás helyezések alapján átrendeződtek az erőviszonyok. Akkoriban a csóró független kiadók utaztak műsoroskazetta-kiadásban; mostanra a mainstrem is felfigyelt a formátumra. Kérdés, hogy ez hogyan érinti a független kiadókat; eddig főleg ők profitáltak az alacsony gyártási költségekből.

Hivatkozhatnánk arra a közgazdasági törvényszerűségre, hogy ha a híres zenészek több kazettát adnak el, az fellendíti a kazetták iránti globális keresletet, ami a gyártás fellendülésével, illetve az egy hanghordozóra eső költségek csökkenésével jár. Hivatkozhatnánk, de nem lenne értelme: ez csak olyan piacokon törvényszerű, ahol a kínálat nagyobb a keresletnél. A kazettagyártás és a magnózás piaca, mint azt látni fogod, sajnos nem ilyen.

Orrán-száján köpi az olajat

A kazetták iránti kereslet valóban megugrott, de ez felkészületlenül érte az amúgy is ingatag lábakon álló ipart. Hiába, hogy ma már – a Record Store Day mintájára – Cassette Store Day-eket szerveznek, és hiába hallunk elképesztő arányszámokat a kazettapiac éves növekedéséről, ha a formátumnak nincs akkora piaca, se olyan kiépült infrastruktúrája, mint a lemezgyártásnak. (Ami, minden optimista jelentés ellenére, a hetvenes évekbeli zenitjéhez képest szintén pokoli állapotban van.)

A megmaradt kazettagyártók nem vagy csak alig tudnak lépést tartani a növekvő kereslettel. Egy apró üzemzavar, vagy egy látszólag gyakori, de kritikus fontosságú nyersanyag hiánya miatt széthullhat a teljes kazettagyártási és -ellátási lánc.

Éppen két éve történt, hogy a legnagyobb amerikai kazettagyártó, a már említett National Audio Company (NAC) levélben figyelmeztette a partnereit, hogy magnószalag-utánpótlási nehézségek várhatók. Az Egyesült Államokban a NAC bonyolítja a kazettagyártás nagy részét, de kénytelenek voltak leállni, amíg nem találtak jó minőségű, legalább 97 százalék tisztaságú gamma-vas-oxidot; ez a szalaggyártás nélkülözhetetlen eleme. A NAC rövidesen felhajtott egy kisegítő beszállítót a minnesotai Mesabiban, de tőlük csak 11 tonna vas-oxidot tudtak szerezni, holott 55-re lett volna szükségük.

A National Audio Company megtanulta a leckét. Idén júliusban bejelentették, hogy saját kézbe veszik a nyersanyag-utánpótlást és a magnószalag-gyártást is felpörgetik. Az eset ugyanakkor szomorú illusztrációja a kazetta- és a magnóipar sebezhetőségének; mert az nem egészséges működési modellről árulkodik, ha egy beszállító kiesésétől megroggyan egy komplett iparág.

Akár a veteránautózás

A kazettagyártás manapság olyan, mint a lekvárfőzés: elvileg mindenki ért hozzá, nem igényel harvardi diplomát, csak egy nagy lábost, sok gyümölcsöt, cukrot, két kart, amivel kavarjuk a lekvárt, és a végén kijön a szirupos gyümölcspaszta. De akinek 50 évnyi rutinja van benne, összehasonlíthatatlanul jobb lekvárt fog főzni, mint az elsőként próbálkozó amatőr. Nagyjából ez a helyzet a kazettagyártásban is: az elmúlt 20-30 évben eltűnt mögüle a know-how és a technológia.

Nincs minőségi nyersanyag. Az elmúlt 20 évben rengeteget romlott a szalagok minősége. Szinte lehetetlen króm (Type II) vagy metál (Type 4) szalagot vásárolni – legfeljebb a használtpiacokon, horrorisztikus, 3000-15000 forintos áron. Bár a króm és metál szalagok régen is drágábbak voltak a vas-oxidnál, előbbieket már évek óta nem gyártják. A kazetták visszaszorultak a börtönökbe, a rendőrségi interjúszobákba, a tárgyalótermekbe, meg a konzervatív riporterek magnóiba. A kazetta csak olyan területeken maradt használatban, ahol nem számít a hangminőség, csak a rögzített szöveg érthetősége – ahhoz meg jó a vas-oxid is. Akinek a hangminőség volt a fontos, a kilencvenes évek végén már nem a kazettázásban kereste. Le is építette minden nagyobb cég a drága és környezetszennyező szalaggyárait; eltűntek a boltokból a drága, de minőségi króm- és metálszalagok. Ma a megmaradt példányokat adják-veszik – és mivel egyre kevesebb a bontatlan példány, egyre több pénzt kérnek értük.

Nincs szakértelem. A kazettának nincs akkora dinamikatartománya, mint a cédének, nem olyan jók a sávszélei, és a magnófejen futó szalag is alapzajt képez. A kazetták érzékenyebbek a felvételkészítésre, mint a (hiba esetén két kattintással finomhangolható) digitális állományok; ha pedig eleve rossz minőségű szalagra másolják a túlvezérelt felvételt, és az egészhez egy elavult sokszorosító berendezést használnak, garantáltan vérző dobhártyával fogjuk elátkozni a formátumot.

Igen, ebben a 21. századi piaci helyzetben a kazetta és a magnózás helyzete igencsak emlékeztet a veteránautózáséra. Ugyanúgy küszködni kell a minőségi nyersanyagok és alkatrészek beszerzésével, és ugyanúgy végeláthatatlan költségekbe verhetjük magunkat – azért, hogy egy obskúrus, lassan hatvanéves formátumból kihozzuk a lehető legtöbbet. De hát a jól karbantartott veteránautót sem a teljesítménye, a paraméterei és a kényelme miatt lehet szeretni, hanem a karaktere, a sajátosságai, az egyénisége miatt – és ez a magnózásra is ugyanúgy érvényes.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás

link Forrás