Kiderült, hogy radioaktívak az 5G-fóbiások által hordani kezdett védőékszerek
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A covidjárvány kicsit eltérítette a konteósok figyelmét az 5G-ről, miközben az újgenerációs mobilhálózat folyamatosan épül. Az utóbbi időben azonban olyan termékek tűntek fel a piacon, amelyek az árulásukból hasznot húzók szerint védenek az 5G-állomások által kibocsátott rádiófrekcvenciáktól, például kvantummedálok és negatív ionos ékszerek – csakhogy ezekről a holland nukleáris hatóság most megállapította, hogy veszélyes mértékben radioaktívak.
A nukleáris biztonsággal és sugárvédelemmel foglalkozó ANVS tíz termékkel kapcsolatban adott ki riasztást, és arra kérte azokat, akik már vásároltak valamit a nyakláncokat, karkötőket és szemmaszkokat is tartalmazó listáról, hogy semmiképpen sem hordják azokat, és lehetőleg tárolják az életterüktől biztonságos távolságban.
Mint kiderült, a termékek folyamatos ionizáló sugárzást bocsátanak ki, és az ennek való kitettség káros egészségügyi hatásokkal járhat, például károsíthatja a szöveteket és a DNS-t, de enyhébb esetben is bőrpírt okozhat – emiatt egyébként a törvény is tiltja az ilyen termékek kereskedelmét. Bár a konkrét termékeken csak alacsony sugárzási szintet mértek, az ANVS szerint „az, aki hosszabb ideig (egy évig, napi 24 órában) visel ilyen terméket, olyan mértékű sugárzásnak teheti ki magát, amely meghaladja a Hollandiában megállapított határértéket.”
Bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és minden hiteles kutatás szerint biztonságos az 5G, és az új állomások által kibocsátott rádiójelek fizikai jellemzői nem különböznek a 3G vagy a 4G jeleitől, az összeesküvés-elméletekkel fűtött 5G-ellenes közösség különböző betegségeket (a fejfájástól a rákig) tulajdonít a kiépítés alatt álló hálózatnak.
Erre épült fel az az iparág, amely azt hirdeti, hogy „a Földből kivont vulkáni hamut és tiszta ásványokat” tartalmazó ékszerekkel és más termékekkel meg lehet védeni magunkat az 5G káros sugarai ellen. A holland sugárvédelmi hatóság épp az ellenkezőjét állítja: az 5G rádiójelei biztonságosak, az anti-5G termékek viszont veszélyes sugárzással fenyegetik az emberek egészségét.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Tényleg belehalunk az 5G-be?
Rettegsz az 5G rákkeltő hatásairól? Zavar, hogy az adótornyok összementek, és beköltöztek a városba? Elromlott az elektroszmog-tisztítód? Lássuk, mit mond a tudomány a mobiltelefonok egészségügyi hatásairól!
A brit konteósok adótornyokra támadnak, mert szerintük az 5G terjeszti a koronavírust
Éppen akkor, amikor minden eddiginél fontosabb az internet, a telefon és a virtuális kapcsolattartás, egyes konteóhívők az 5G-ben fedezték fel a világjárvány kiváltóját. Nem, valójában nem a mobilnet tehet a koronavírus terjedéséről.
Szappangyártók, gyógyszercégek, Bill Gates: az összeesküvés-elméletek gyorsabban terjednek, mint maga a vírus
A járvány idején elképesztő sebességgel röpködnek a konteók, és bár a bűnbakkeresésnek hosszú történelmi hagyományai vannak, az összeesküvés-elméletek mostani terjedése arra utal, hogy komoly problémák vannak a politikai bizalommal és a járványügyi kommunikáció kezelésével.