Szappangyártók, gyógyszercégek, Bill Gates: az összeesküvés-elméletek gyorsabban terjednek, mint maga a vírus

2020.05.05. · majom

Az nem lehet, hogy minden ok nélkül, csak úgy magától törjön ki egy olyan járvány, mint a COVID-19 – ez a meggyőződés mozgathatja azokat, akik szerint ez az egész nem létezik, de ha létezik is, valamilyen összeesküvés eredménye, az 5G terjeszti, földönkívüli eredetű, esetleg a szappangyárosok konspiráltak, hogy több terméket adhatjanak el. 

A variációk száma csaknem végtelen, a neten pedig könnyen és gyorsan terjednek a konteók, nem meglepő, hogy járvány idején virágzik a műfaj. A konteósok egy része nagy valószínűség szerint egyszerűen őrült, mások az általános bizalmatlanságuk miatt nem hisznek a hivatalos magyarázatokban, megint mások pedig nyerészkedni akarnak a járványon – ők általában valami csodaszerben találják meg rá a megoldást, amit egészen véletlenül saját maguk találtak fel vagy forgalmaznak. Ezt a magyarázatuk szerint a gonosz kormányok eltitkolják vagy betiltják, mert a tudomány képtelen elfogadni, hogy kancatejjel és fokhagymával gyógyítható a tüdőgyulladás (sajnos a vodka sem hatékony ellene). Birkavesével meg földrengést lehet megelőzni.

Az 5G tehet róla?

A mostani konteók között az egyik legnépszerűbb az, amely szerint az 5G mobilhálózat tehető felelőssé a vírus terjedéséért. Ennek ugyan semmi alapja nincs, de ez nem gátolta az elmélet híveit abban, hogy adótornyokat gyújtsanak fel Nagy-Britanniában, majd a példán felbuzdulva több más európai országban is. A népharag a sima adótornyokat is elérte, amelyeknek semmi közük az 5G-hez, igaz, a koronavírushoz sem, a mobilszolgáltatók és a brit kormány pedig nagyon kérnek mindenkit, hogy lehetőleg ne gátolja a telekommunikációt akkor, amikor ennek a működése a home office és a távoktatás miatt fontosabb, mint eddig bármikor. 

A konteó szerint éppen a járvány gócpontjának számító Vuhanban tört ki először a járvány, ahol a világon elsőként építették ki az 5G-hálózatot, így nem csoda, hogy ott történt a legtöbb megbetegedés, ahogyan az sem, hogy a kínai állam megpróbálta eltitkolni a helyzet súlyosságát. A hivatalos adatokkal kapcsolatban vannak ugyan kételyek, amelyeket az sem oszlat el egykönnyen, hogy az állam engedélyhez kötné a vírus kitörésével kapcsolatos kutatásokat. 

A hívek szerint mindez fényes bizonyítéka annak, hogy az 5G legalábbis gyengíti az immunrendszert, ezzel az eredetileg enyhe tüneteket okozó vírust potenciálisan halálossá teszi, de akadnak olyanok is, akik szerint maga a vírus terjed a sugárzással együtt. Az elmélet gyorsan elterjedt a neten, az Egyesült Államokban Woody Harrelson és John Cusack is is bedőlt neki, kételyeiket pedig nem tartották magukban, és több milliónyi Twitter-követőjükkel osztották meg őket. Ez persze a virológusok egybehangzó véleménye szerint minden alapot nélkülöz, Eric van Rongen, egy sugárzáskutató nemzetközi csoport (International Commission on Non-Ionizing Radiation Protection, ICNIRP) elnöke szerint nincs, és nem is volt olyan kutatás, amely szerint az 5G bármilyen hatással lenne az immunrendszerre. 

Gyakorlatilag bevallották

Falra hányt borsó: a brit konteósok már tárgyi bizonyítékot is találtak az összeesküvésre, ugyanis az új húszfontoson egy torony hologramképe látható, amely sugarakat bocsát ki magából, ez pedig szerintük nem más, mint egy 5G-torony. Hogy miért tenné rá az összeesküvő kormány ezt a gonosz fegyvert a bankjegyre, rejtély, mindenesetre a húszfontoson valójában a margate-i világítótorony látható. Az elmélet híveinek mindenesetre nem kell aggódniuk a muníció miatt: Kínában félmillió tornyot akarnak építeni az év végéig, Wen Ku, a kínai tudományos és technológiai minisztérium szóvivője szerint pedig a koronavírus miatti terhelésben is jól vizsgázott a technológia.

Már megint a gyógyszergyárak 

Az összeesküvés-elméletek persze nem állnak meg a tornyoknál: vannak, akik szerint az egész a gyógyszerbiznisz műve, a gyárak pedig csak arra várnak, hogy mindenki beoltassa magát, ekkor pedig valamiféle chipet ültetnek majd mindenkibe, amitől folyamatosan nyomon követhető lesz. 

Vakcina még nincs, és úgy tűnik, hogy az eddigi szkeptikusok közül is sokan meggondolták magukat, mióta kitört a járvány, de ez nem gátolja meg az újabb konteók születését: egyesek már odáig is eljutottak, hogy a vírus nem is létezik, csak a gyógyszergyárak trükkje, amivel arra veszik rá az embereket, hogy később jó drágán vegyenek tőlük gyógyszert. Mások, köztük David Icke feketeöves konteós és az alufóliasisakban született Alex Jones szerint nem is a gyógyszercégek kapzsisága áll a szerintük nem is létező, vagy legalábbis felfújt koronavírus-járvány mögött, hanem maga a Háttérhatalom, ami így akarja kontrollálni a mit sem sejtő állampolgárokat.

Bill Gates, Disney, szappanbiznisz

A konteók célpontjai között a háttérhatalom mellett szerepel Bill Gates, a Netflix, a Disney, a fertőtlenítőgyárak és Greta Thunberg is, aki ezzel a ravasz tervvel próbálta térdre kényszeríteni a légitársaságokat, de nem tesz jót az álhírek terjedésének az sem, hogy Donald Trump maga javasolta, hogy fecskendezzenek fertőtlenítőt a betegekbe, ha az úgyis percek alatt végez a vírussal. 

Ahogy Willam Bryan, a belbiztonsági minisztérium tudományos és technológiai részlegének vezetője is mondta, ez nem túl jó ötlet, az amerikai fertőtlenítőszer, a Lysol gyártója pedig közleményben kért meg mindenkit, hogy ne csináljon ilyet, mert belehal.

A hülyeség veszélyes

Bármilyen röhejesnek tűnnek is ezek a konteók, kifejezetten veszélyesek: ha a politikusokba és egészségügyi világszervezetekbe (WHO, CDC) csökken, ezt a légüres teret csakhamar megtöltik az összeesküvés-elméletek. A New Yorker cikke szerint nem szabad egyszerűen néhány őrültnek tulajdonítani a konteók burjánzását, hiába vannak komoly történelmi hagyományai a bűnbakkeresésnek járvány idején: ezek a jelenségek arra utalnak, hogy komoly problémák vannak a politikai bizalommal és a járványügyi kommunikáció kezelésével is. 

A Ryerson Egyetem két kutatója, Anatoliy Gruzd és Philip Mai szerint a közösségi médiában terjedő álhírek azt a képzetet kelthetik, hogy nincs is akkora baj, és valóban valamiféle összeesküvésről van szó: kutatásukban azt az állítást vizsgálták, amely szerint az amerikai kórházi várók üresek, tehát nem is tombol a járvány. A „hírt” rengetegen osztották meg, sokan közülük olyanok is, akiknek eredetileg semmi közük nem volt az álhírkampányhoz, de a cím alapján igaznak fogadták el  a közléseket, és tovább osztották őket. 

A konteók emellett megingathatják a valóban hiteles tájékoztatásra törekvő sajtóba vetett bizalmat is: ha sokan osztanak meg olyan tartalmakat, amely szerint az ezüst, a vitamin, a fokhagyma vagy a forró fürdő hatékony a COVID-19 ellen, sokan megragadják ezt a reményt, és elbagatellizálják majd a problémát. Axel Bruns, a Queenslandi Egyetem kutatója szerint a konteók terjedéséért nagyban azok a celebek felelősek, akik felkapják az egyébként viszonylag kevés embert érdeklő híreket: a néhány ezernyi hívő után több millió emberhez juthatnak el így az álhírek, ez pedig súlyos veszélyeket rejt magában. Az eddig hatékonynak tűnő távolságtartás és kézmosás semmibe vétele azokat is veszélybe sodorhatja, akik egyébként elfogadják a vírus létét, de a szkeptikusok által favorizált tömegrendezvények, a maszkviselés kerülése vagy a vodkába, esetleg szaunába vetett hit sem használ sokat a járványügyi helyzetnek. 

A járványtól a legtöbben megijedtek, a WHO, a CDC és az állami kommunikáció hiányosságai miatt pedig egyre többen érzik magukat bizonytalannak: Timothy Graham ausztrál kommunikációs szakértő szerint nem csoda, hogy ilyen időkben virágoznak az álhírek, ezzel egy időben pedig egyre rosszabbul áll a demokrácia szénája, a bizalmatlanság ugyanis a politikai rendbe vetett bizalmat is aláássa. 

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás
link Forrás