Kanadában receptre írhatja az orvos a nemzeti parkok látogatását
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Egy év elején indított nemzeti egészségügyi kezdeményezés értelmében a kanadai orvosok évente egyszer ingyenes beutalót adhatnak a betegeiknek az ország nemzeti parkjaiba. Az intézkedéssel a szabad levegőn való tartózkodás egészségügyi hasznát kívánják kiaknázni. A PaRx programban összesen száz beutalót adhatnak az orvosok a leginkább rászoruló pácienseiknek. A szakemberek heti két órás kezelésekre utalhatják betegeiket a szabad levegőre, az ajánlás szerint egyhuzamban legalább húsz percet kell a természetben tölteni.
Idén januártól az orvosok a rászoruló pácienseknek akár éves beutalókat is biztosíthatnak az ország nemzeti parkjaiba. A betegségek körét a program nem szabja meg, a beutalók szomatikus, vagyis testi, valamint pszichiátriai kórképek esetén egyaránt felhasználhatók. Az Egyesült Államokban hasonló program már tíz éve működik. Az efféle programokhoz olyan több évtizedes kutatások szolgáltatnak alapot, amelyek szerint nemcsak az általános egészségi állapota, hanem konkrét tünetei is javulnak azoknak, akik hetente legalább két órát töltenek a friss levegőn.
Néhány amerikai orvos már évek óta hasonló levegőterápiát javasol pácienseinek, Robert Zarr gyerekorvos például az NPR beszámolója szerint még egy kereshető adatbázist is létrehozott, hogy az általa kezelt gyerekek könnyebben találjanak megfelelő helyszínt a receptjei kiváltásához. A mostani kanadai intézkedés arra keresi a választ, hogyan jussanak a friss levegő nyújtotta előnyökhöz azok, akiknek az anyagi lehetőségei nem engedik meg a kirándulásokat.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Kísérletben bizonyították, hogy a természet közelében felnövő gyerekeknek erősebb az immunrendszere
Persze nem kell elhagyni a városokat, inkább a városok zöld területekeit kellene növelni, hogy a mikrobiom szintjén is egészséges legyen az ember.
Feltalálták a varázsszert a hosszú, egészséges életre: úgy hívják, hogy testmozgás
Hatalmas profitot termelne az a gyógyszercég, amely piacra tudna dobni egy olyan csodaelixírt, ami javítja a kognitív és szexuális funkciókat, az alvást, csökkenti a stresszt, a betegségekre való hajlamot, és még a hangulatra is jótékonyan hat – mindezt mellékhatások nélkül. A jó hír: az elixír már itt van a kezünkben, ráadásul ingyen.