A tetoválásgyűjtésnek több köze lehet a nárcizmushoz, mint a függőséghez
– Inkább kulturális, mint pszichológiai kérdés – mondja Demetrovics Zsolt addiktológus, klinikai szakpszichológus és kulturális antropológus, az ELTE professzora arról, hogy létezhet-e tetoválásfüggőség. A szakember szerint valójában nem az a legfontosabb kérdés, hogy a tetovált emberek szenvednek-e pszichés zavarban: sokkal izgalmasabb a jelenség kulturális háttere és az elmúlt évtizedekben végbement változások.
A Comparecamp statisztikái szerint mára a tetoválás társadalmilag elfogadottá vált, és közel sem annyira megbotránkoztató, mint akár csak pár évtizede volt. Az Egyesült Államok fiatal felnőtt lakosságának 36 százaléka visel legalább egy tetoválást, miközben 2012-ben még 21 százalék volt ez az arány. Egy 2018-as kutatás szerint Olaszországban a legmagasabb a tetováltak aránya, itt a válaszadók 48 százaléka volt tetovált, de Ausztráliában és Argentínában is 43 százalék rendelkezett legalább egy tetoválással. Érdekes adalék, hogy a magasabb iskolai végzettségűek 32 százaléka, míg az alacsonyabb iskolázottságúaknak csak 26 százaléka tetovált a felmérés szerint.
Messze van a szerhasználattól
Aki ráveszi magát, hogy tetoválást készíttet, gyakran nem áll meg egy tetoválásnál, hanem addig jár a szalonba, amíg egyre több ábra fedi a testét, és lassan alig marad rajta fedetlen bőrfelület. Csakhogy Demetrovics szerint a tetoválások gyűjtése nem csap át függőségbe: nem jellemző, hogy a pszichiáterek tetoválásfüggőséget diagnosztizálnának, és nem csupán azért, mert ilyen zavar hivatalosan nem létezik.
Az addikciónak alapvetően két típusa van. Az egyik a szerfüggőség – ide tartoznak az olyan zavarok, amikor a beteg valamilyen kémiai anyag után sóvárog, és azt fogyasztja rendszeresen (drogfogyasztás, alkoholizmus, dohányzás). Betegségről akkor van szó, amikor a függőség átveszi az irányítást, a beteg mindennapi élete, tevékenységei felborulnak, társas kapcsolatai megszakadnak, elszigetelődik, szomatikus (testi) és pszichés tünetekkel reagál a használatra és a megvonásra.
A függőség másik típusa a nem kémiai szerekkel kapcsolatos, úgynevezett viselkedési addikció, amelynek különböző megnyilvánulási formái csak 2013 óta alkotnak külön alcsoportot a függőségek között, és jelentek meg ennek megfelelően az Amerikai Pszichiátriai Társaság által szerkesztett 2013-as kiadású DSM 5-ben (Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve), majd 2019-ben az Európában is használatos BNO-kódok (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) listáján.
A viselkedéses addikciókban szenvedők, mint a szerencsejáték-függők vagy a videójáték-használati zavarban szenvedők gyakran a drogfogyasztókhoz és az az alkoholistákhoz hasonló zavarokkal küzdenek (a videojáték-függés a 2019-ben kiadott BNO kézikönyvben már önálló kórképként szerepel, és maga Demetrovics is foglalkozik vele tudományos munkáiban). Tetoválásfüggőségre utaló kórképet azonban, vagy olyat, amibe besorolható lenne a tetoválásfüggőség, egyik diagnosztikus rendszerben sem találunk.
Izolált esetekben esetleg beszélhetünk függőségről, de nem figyelhető meg általánosan a jelenség, hogy mentális betegséget kell látnunk a tetováltatás mögött – mondja Demetrovics. A tetoválások halmozását még a vásárlás-, a munka- vagy az okostelefon-függőséggel is nehéz lenne összevetni (amelyek bár nem hivatalos diagnózisok, de valóban függőségi jelenségként tekintenek rájuk a szakemberek), mert a kontrollvesztés vagy az impulzuskontroll-zavarra jellemző túlzások sem állnak fenn elég hosszú ideig és szignifikánsan, és a negatív következmények sem szembeötlők.
Az addiktológus szerint az impulzuskontroll-zavarok a függőségekhez hasonló zavarok, amelyek kulcstünete, hogy az illető képtelen kontrollálni az adott viselkedésre vonatkozó késztetést – ilyen zavar például a kleptománia vagy a pirománia. A függőségekkel való szoros összefüggést mutatja, hogy a diagnosztikus rendszerek korábban ide sorolták a szerencsejáték-függőséget is, amit ma már addikciós zavarként tartanak számon.
Nem minden szenvedély függőség
„Amikor valaki bélyegeket gyűjt vagy szenvedélyesen rajong a futballért, akkor sem diagnosztizáljuk függőként. Lehet, hogy a környezete használja ezt a kifejezést a szenvedélyre utalva, de klinikai értelemben nem gondolunk betegségre a fenti negatív következmények hiányában. Azaz, ha a viselkedés maximum kisebb konfliktusokat szül a családban, de nem tesz tönkre életeket, nem beszélhetünk betegségről. Ugyanez a helyzet a tetoválásokkal is” – mondja a Demetrovics. A szenvedély egyébként megtartó erő is lehet, a mentális egészséget támogató hobbi, időtöltés. Az olyan testmódosítás, mint a tetoválások kiválasztása és készíttetése is ebbe a csoportba tartozhat.
„A tetoválással való foglalkozás nem nyer dominanciát minden más viselkedés fölött, nem tereli el az összes gondolatot; pénzügyi, térbeli és szakmai gátjai is lehetnek annak, hogy állandóan ezzel foglalkozzanak az érintettek. Az elképzelhető, hogy egy életszakaszban a gondolatok nagy részét kitölti a tervezés és a felkészülés, de ha ez rendszeres vagy túl nagy súlyt jelent, akkor inkább más a háttérok, a tetováltatás pedig maximum egy tünet” – véli Demetrovics, aki szerint elképzelhető, hogy a tetoválások iránti túlzott érdeklődés esetleg a testfókuszú zavarokkal áll kapcsolatban, de ezt tudományos kutatások nem támasztják alá.
Te beteg vagy?
Arra sincs egyértelmű bizonyíték, hogy a tetoválások azt jelentenék, hogy viselőjük valamilyen mentális betegséggel küzd, mint ahogy azt sem támasztják alá tudományos eredmények, hogy a tetovált emberek kockázatvállalóbbak, esetleg agresszívebbek a többieknél. Sőt, ennek épp az ellenkezőjére jutott Viren Swami, a nagy-britanniai Anglia Ruskin Egyetem professzora egy 2016-ban publikált cikkben, amit nemzetközi kutatási eredmények támasztanak alá. A több mint ezer közép-európai felnőtt bevonásával elvégzett vizsgálatok szerint a tetováltak jobban hasonlítanak a nem tetováltakra, mint amennyire eltérnek tőlük. Swami egy 2018-ban a Guardiannek adott interjúban ugyanarra a következtetésre jutott, mint az addiktológus Demetrovics: a tetoválásfüggőség mint önálló kórkép nem létezik. A professzor hozzátette még, hogy a tetoválás folyamata, az elkészült munka javíthat a saját testkép megítélésén, ezen keresztül javulhat az elégedettség, és a tetoválás viselője egyedinek érezheti magát.
Szintén nem nevezi önálló függőségnek a tetováltatást Elizabeth Hartney pszichológus, a kanadai Royal Roads Egyetem professzora sem, aki egy tavalyi cikkében a tetováltatás spiritualitását, rituális jellegét emeli ki. Hozzáteszi még a megbánást is, ami a függőségek esetén és esetleg a tetováltatások elkészítése után is megjelenhet. A párhuzamok viszont továbbra sem támasztják alá a tetoválásfüggőség mint zavar létezését.
Horcruxok a bőr alatt
A tetoválás lehet az önkifejezés egy formája, üzenet, emlék vagy egy trauma feldolgozása, és ezen keresztül elköteleződés a választott minta mellett. Ráadásul egy életre szóló elköteleződés, hiszen a tetoválások eltávolítására egyelőre nem létezik 100 százalékosan hatásos módszer, a lézeres eljárás pedig igen fájdalmas.
„A tetoválásnak lehetnek funkciói, akár megküzdési módként is tekinthetünk rá. A bőr ráadásul nagyon intim felület, aminek a különböző pontjai más-más helyzetekben láthatók. A tetoválások elhelyezkedése is lehet üzenetértékű, de ez szintén inkább a kulturális és kommunikációs szerepét erősíti, és nem arra bizonyíték, hogy a tetoválás valamilyen betegség tünete lenne” – mondja Demetrovics. Swami egy 2013-ban a BBC-nek adott interjújában azt hangsúlyozta, hogy a tetovált személyekről egy dolog biztosan megállapítható: vágynak és törekednek az egyediségre. Ez ugyancsak a test mint kommunikációs eszköz jelentőségét erősíti. A tetoválások mennyisége viszont nem árulkodik viselőjük mentális állapotáról. Nincs olyan kutatás, ami kapcsolatot mutatott volna ki a tetoválások száma és a pszichés zavarok között.
Demetrovics szerint az is elképzelhető, hogy „a tetoválásnak a testtel való foglalkozással, így a nárcisztikus vonásokkal is lehet kapcsolatuk. Ez nem személyiségzavart jelent, nárcisztikus vonások mindenkiben vannak, igaz, nagyon különböző mértékben” – mondja a pszichológus, aki szerint a kapcsolat korántsem egyértelmű, hiszen a nárcizmus személyiségdimenzióban magas pontszámot elérők nem szükségszerűen foglalkoznak kiemelten a testükkel és a megjelenésükkel.
Függőséget tehát kár lenne a tetováltatás okai között keresni, még akkor is, ha teljes tévésorozat is készült arról, hogy egyes tetováltak függőnek tartják magukat. A brit közszolgálati csatorna, a Channel 4 My Tattoo Addiction című 2012-es sorozatának egyes epizódjai olyan tetovált embereket mutatnak be, akiknek gondolatai bevallottan a tetoválások világa körül forognak – az önbevallás azonban természetesen nem egyenlő a klinikai értelemben vett függőséggel.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: