Ész Ventura: Leszámolás a sárkányokkal

153. feladvány: Sárkánycsalád

Egy sárkánycsalád legkisebb tagjának 3 feje van, az apjának 7 feje, a nagyapjának 24 feje. A sárkányölő vitéz, ha minden erejét összeszedi, akkor egy végső és egyetlen nyisszantással le tudja vágni a három sárkány összes fejét, de csak abban az esetben, ha mindháromnak ugyanannyi feje van. Egyéb esetben csak azt tudja tenni, hogy kiválaszt két sárkányt, melyek közül az egyiknek határozottan több feje van, mint a másiknak, és a többfejűből levág annyi fejet, hogy a két szóban forgó sárkánynak együtt legyen annyi feje, mint korábban a többfejűnek volt. Viszont ha így cselekszik, akkor a harmadik sárkánynak mindig kinő még annyi feje, mint amennyi van neki éppen, azaz megduplázza a fejeinek a számát. Segítsetek a vizéznek, hogy el tudjon bánni a három sárkánnyal!

Bónusz kérdések haladóknak: Mit csináljon a vitéz, hogy a leggyorsabban elbánjon a sárkányokkal? Megoldható-e a feladat, ha nem támadhatja kétszer egymás után ugyanazt a sárkányt (kivéve az utolsó nyisszantást)? Létezhet három olyan sárkány, akikkel a vitéz nem tudna elbánni? Véges vagy végtelen sok ilyen variáció van, fel lehet sorolni az összeset?

Nehézségi szint:

A megfejtéseket részletes magyarázattal együtt az eszventura@qubit.hu címre várjuk. A leggyorsabb és legkreatívabb megoldást küldő versenyzőink felkerülnek az Ész Ventura dicsőségfalára, közöttük és minden jó megoldást beküldő versenyző között év végén nyereményeket sorsolunk ki. Fiatal megoldóinktól kérjük, hogy tüntessék fel életkorukat és évfolyamukat, mert körükben különdíjakat is ki fogunk sorsolni. Az e-mail subject mezőjében kérjük továbbá sorszámmal jelezni, hogy melyik feladvány megoldásáról van szó. Beküldési határidő: június 20. éjfél.

Az Ész Ventura feladványügyi rovat gazdája: Gáspár Merse Előd fizikus, kognitív kutató, társasjáték-fejlesztő és bűvész.