A hőség lehet az oka annak, hogy nyáron magasabb a vetélés kockázata
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Arról már korábban is gyűjtöttek adatokat, hogy a terhesség alatt tapasztalt hőhullámok és a környezeti forróság befolyásolhatja a várandósság kimenetelét, egy friss kutatás azonban egyértelmű összefüggést mutatott ki a vetélések száma és a magas hőmérséklet között.
Az Epidemiology folyóiratban májusban megjelent kutatás eredményei arra engednek következtetni, hogy a nyári hónapokban magasabb a korai időszakban (8 hétnél hamarabb) történő vetélések száma, mint a kevésbé meleg időszakokban. A hőmérsékleti összefüggést tovább erősíti, hogy a kutatásban részt vevő amerikai nők közül a nyugaton és délen élők jelentettek több vetélést a kérdéses időszakban – ezeken a területeken általában melegebbek a nyarak.
Összesen 12 197 nőt kérdeztek meg a vizsgálat 7 évében (2013 és 2020 között), akiket a közösségi médián keresztül toboroztak, így maga a vizsgálat nem tekinthető reprezentatívnak. De az eredmények még a kutatás korlátaival együtt is árulkodók, hiszen a legtöbb vetélés (az adatok megfelelő súlyozása mellett) augusztusban történt, a legkevesebb pedig februárban, 44 százalékos eltéréssel. A késő nyár még akkor is kritikusnak bizonyult, amikor az adatokat nem szűrték a korai vetélésekre – így 31 százalékos különbség jött ki.
A Pregnancy Study Online (PRESTO) nevű kutatásban megkérdezett nők kb. fele jelentette, hogy terhes, 1188-an pedig később azt, hogy elvetéltek. A vetélések többsége a nyolcadik hét előtt, többnyire a hatodik héten következett be.
Amelia Wesselink, a Bostoni Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője szerint az eredmények további kutatásokat alapoznak meg, feladatuk tehát, hogy megkeressék, milyen más tényezők játszhatnak még szerepet a nyári vetéléseknél.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A magzat nemén is múlhat a terhesség kimenetele
A fiú magzatok esetében gyakrabban fordulnak elő egészségügyi problémák a terhesség alatt. A születendő gyerek nemének megállapítása után érdemes célzott terápiákat alkalmazni, és a magzat nemétől függően odafigyelni a megfelelő életmódra.
Egy jól kalibrált okosgyűrű a terhességi teszteknél lényegesen rövidebb idő alatt jelzi a fogantatást
Végre találtak az okosgyűrűknek egy igazán hasznos funkciót: úgy tűnik, hogy a kütyük képesek már a megtermékenyült petesejt beágyazódása előtt, a fogantatást követő második-harmadik naptól jelezni a terhességet.
Éjszaka szinte mindig az anya kel fel a csecsemőhöz, ha felébred, de a magyar apák 11,5 százaléka hősiesen fürdet
Az átlagos magyar újszülött 3270 grammos és 51,5 centis. Az anyák keveset alszanak, az apák inkább fürdetnek; féléves korukig a csecsemők több mint 94 százaléka jut anyatejhez, és 63 százalékuk cumizik, derül ki a KSH Népességtudományi Kutatóintézet nagy csecsemőjelentéséből.