Egy brit telepes vadászláza felelős az ausztrál nyúlapokalipszisért

Egy friss genetikai kutatás megtalálta az egész Ausztráliában hatalmas környezeti és gazdasági károkat okozó nyulak őseit: kiderült, hogy az állatok délkelet-angliai Baltonsborough-ból származnak, és egy Thomas Austin nevű birtokos rendelte őket, hogy vadászattal múlassa az időt a Melbourne melletti birtokán. Eredetileg mindössze 13 nyulat szállítottak le neki 1859 karácsonyán, de a nyulak úgy szaporodtak, mint a nyulak: 1910-re már a kontinens nagy részén elterjedtek, mára pedig már kétmillióan vannak.

Az első házinyulakat 1788-ban hurcolták be Sydney-be, de ezek még nem jelentettek különösebb problémát, ahogy azok a nyúlszállítmányok sem, amelyek a további településekkel érkeztek az országba. A házinyúl még nem volt veszélyes: az emberek élelemként tartották őket, szándékosan nem is eresztették szabadon a nyulakat. Austin nyulai viszont üregi nyulak voltak, és jobban elboldogultak a vadonban, ezt jól mutatja az is, hogy a vizsgálat szerint öt itteni nősténytől származik az ausztrál nyulak többsége.

A kutatók 179 vadnyúl genetikai adatait vizsgálták, az állatok Ausztráliából, új-Zélandról, Franciaországból és az Egyesült Királyságból származtak. A genetikusok 8 házinyúlfajta genetikai térképét is tanulmányozták – ez azért is fontos, mert régi vita, hogy a házinyúl behurcolása miatt szaporodtak-e el a nyulak az országban, vagy a vadnyúl a felelős a mostani nyúlapokalipszisért.

Az ausztrál nyulak vegyes eredetűek, de a többségük Barwon Parkból, Austin egykori birtokáról származik: minél távolabb fogták az állatot Melbourne-től, annál kevesebb olyan allélt találtak a DNS-ében, ami a vadnyulakra jellemző. Ez azt jelenti, hogy a problémát az elszabaduló vadnyulak robbantották ki, amelyek a későbbiekben házinyulakkal kereszteződtek.

Jókor voltak jó helyen

A kutatók szerint a nyulak jókor voltak jó helyen: amikor megérkeztek Austin birtokára, Ausztrália egyre több földjét vonták művelés alá, ezzel párhuzamosan pedig megkezdődött a ragadozók tömeges pusztítása is, így kevesebb veszély leselkedett rájuk. Amy Ianella nyúlkutató szerint ez magában még nem magyarázná az állatok példátlan sikerét, ezért úgy gondolja, hogy Austin nagy ötletét több birtokos is megirigyelhette, így mások is vadnyulakat telepítettek a birtokukra – de a genetikai bizonyítékok szerint ezek is Barwon Parkból származtak.

Ha pedig már betelepítették őket, lehetetlen megszabadulni tőlük: egy üregi nyúl négynél is többször kölykedzik évente, egy alomban pedig 2-5 nyúlfi található. Nem is különösebben igényes állatok, ha van legelni való fű és föld, amibe üreget áshatnak, már vígan elvannak. Miután a vadnyulak egyre több problémát okoztak a gazdálkodóknak, az ausztrál kormány több módon is megpróbálta csökkenteni a populációt, vagy legalább korlátozni a nyulak terjedését, de ezek a kísérletek nem jártak túl nagy sikerrel.

A próbálkozások között szerepelt egy hatalmas kerítés felhúzása is, de miután Nyugat-Ausztráliában, ahol ez megépült, már akkor is voltak nyulak, ez nem bizonyult túl sikeres ötletnek. Az ötvenes években a kormány a biológiai hadviselés útjára lépett: myxomavírussal fertőzték meg a vadon élő állatokat. Ez a nyulakra veszélyes (végzetes) myxomatosist terjeszti, egyúttal ez volt az első eset, hogy egy patogénnel próbáltak meg kiirtani egy invazív fajt. Ez sem sikerült: a vadnyulak immunitást fejlesztettek ki a vírussal szemben, ahogyan a nyolcvanas években a RHDV, egy másik kórokozó ellen is, amit szintén bevetettek ellenük.

A nyulak évente nagyjából 200 millió dolláros kárt okoznak a mezőgazdaságnak, de a környezeti kártételük is jelentős, és veszélyt jelentenek az őshonos állat- és növényfajokra is: hektáronként már egyetlen nyúl is elegendő ahhoz, hogy veszélybe sodorja több fa- és cserjefaj szaporodását.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: