Amikor vége a szezonnak, a nyaralók hazamennek, a nyugdíjasok maradnak a Balatonnál

2022.09.05. · gazdaság

2012 óta a 65 év felettiek száma mintegy tízezerrel nőtt a Balaton környékén: 2012-ben 51 ezren, míg tavaly már 61 ezren laktak a tó környékén. A 18 év alatti fiatalok száma stagnál, az aktív korúak (18-64) száma pedig folyamatosan csökken – írta az ESPON (Európai Területfejlesztési és Kohéziós Megfigyelő Hálózat) alkalmazott kutatási program tavalyi időközi jelentése.

photo_camera Fotó: Nette Stilling

Az idősek aránya a tó partján átlagosan 25,1 százalék, míg néhány helységben, például Balatonberény, Balatongyörök, Révfülöp, Ábrahámhegy vagy Balatonszepezd területén és a fürdővárosokban, vagyis Hévízen és Zalakaroson a 30 százalékot is meghaladja.

photo_camera Fotó: Nette Stilling

A nyugdíjasok térhódításához képest az elmúlt évtizedben mintegy ötezer lakossal csökkent a térség népessége, bár a nyári szezonban a KSH 2014-es adatai szerint a nyaralók tömeges leköltözése miatt néhány településen akár duplájára emelkedik a szezonális lakosok száma: Zánka népessége 2,8-szeresére, Zamárdié 3,5-szeresére nő.

A természetes fogyás miatt évente mintegy ezerrel csökken az állandóan a térségben lakók száma; az évi 3-3500 halálesetet az átlagosan 2000 körüli születésszám nem kompenzálja. Ehhez képest a migrációs ráta fluktuál: az ESPON jelentése szerint egyes években a bevándorlás, máskor a kivándorlás jellemzőbb.

Néhány településen, például Balatonalmádiban vagy Siófokon valamelyest így is emelkedni tudott a lakosságszám, Keszthely vagy Tapolca népessége azonban turisztikai vonzereje ellenére is jelentősen csökkent.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás