Az utóbbi száz év legnegatívabb vízmérlegét jegyzik idén a Balatonnál
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Az Európai Unió Föld-megfigyelési programja, a Kopernikusz tette közzé néhány napja a Balatonról készített legutóbbi műholdképét, amelyet a szervezet azzal kommentált, hogy a tó a pusztító aszályos időszak miatt az elmúlt száz év eddigi legnegatívabb vízmérlegét kénytelen elkönyvelni.
Ez azt jelenti, hogy sosem volt még ilyen alacsony a bejövő csapadék mennyisége a vízrendszerből elpárolgó vagy elfolyó vízmennyiséghez képest.
Lábdy Jenő, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese még márciusban azt mondta, a Balaton vízmérlege a mérések kezdetétől, 1921-től 2000-ig tartó időszakban nemigen volt negatív, azóta viszont többször is előfordult, legutóbb éppen a tavalyi évben.
Lábdy a klímaváltozás számlájára írta a jelenséget, ahogy azt is, hogy
- az átlaghőmérséklet 1 fokkal emelkedik a térségben;
- a nyári hónapokban az átlagostól akár 4 fokkal melegebb hőmérsékletek mérhetők;
- változik a csapadék eloszlása;
- csökken a tóba érkező hozzáfolyások mértéke;
- és nő a párolgás mértéke is.
Ehhez képest az idei legalacsonyabb vízállás meg sem közelíti a 2003-ban vagy 2012-ben mért rendkívüli értékeket.
* * *
Kiszáradhat-e a Balaton? Szeptember eleji tudományos estünkön a Balaton ökológiáját, gazdaságát, társadalmát és a tóval kapcsolatos legsúlyosabb problémákat vizsgáljuk vezető magyar kutatók és szakemberek segítségével. Elfogyhat-e a víz a tóból, fenntartható-e a jelenlegi vízszintszabályozás? Mik lesznek a klímaváltozás helyi hatásai? Mi lesz a nádasokkal és a tó élővilágával? Mennyi betont bír még el a part? Lehet-e a Balaton tízmillió magyar tengere? Kiszámolható-e, hogy mennyit ér nekünk a tó? Ilyen kérdésekre keressük majd a választ. Lesz mellé zene, bár és csevej. Gyertek! A részleteket itt találod, jegyet itt tudsz venni.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az aszály a halastavakat és a horgászvizeket sem kíméli
Halpusztulással fenyeget az egész országban a tavakban is vízhiányhoz vezető aszályhelyzet. A halastavak vízállása rekordalacsony, a vízminőség folyamatosan romlik, van ahol lehalászással próbálják megmenteni az állomány értékét.
Napozás és hajóroncs a Duna kellős közepén – ritkán látható fotókon a több helyen rekordalacsony vízállású folyó
Az elmúlt két hétben a felére csökkent a Duna vízállása Budapesten, de Szerbiában az energiaellátást, Bulgáriában a halak túlélését is veszélyezteti a folyó kiszáradása.