Káli-medence, „a magyar Toszkána”: ősztől tavaszig neutronbomba-csapás, nyáron Siófok
A Káli-medencét sokan csak a magyar Toszkánaként emlegetik: a Balaton északnyugati partjához közeli régió az elmúlt ötven évben nemcsak a nyaralók, hanem a beköltözők körében is népszerű célponttá vált. Az utóbbi néhány évben a koronavírus-járvány hullámai újabb családokat vonzottak ezekbe a falvakba, és közülük többen ott is ragadtak. Ennek a térségnek a társadalmi változásait vizsgálta Lajos Veronika és Szijártó Zsolt egy közelmúltban a Szociológiai Szemlében megjelent tanulmányában, ami a régió közelmúltjába és jelenkori társadalmi törésvonalaiba is betekintést ad.
A Káli-medence iránti érdeklődés az 1970-80-as évek óta töretlen. Kővágóörs, Salföld, Kékkút, Köveskál, Balatonhenye, Mindszentkálla, Szentbékkálla és Monoszló: ez az a nyolc település, ami a nagyvárosoktól távol eső zárt balaton-felvidéki területre vonzza a látogatókat és az odatelepülőket. Ahogyan az egyik helyi elmondta: a Káli-medencébe „jött a szoftvercéges, a szobrászművész, az író, a fotóművész, a nem tudom én micsoda… és hozta magával a kreativitását, az elképzeléseit, hát szerencsés esetben a lóvéját is”.
Ezzel a folyamattal együtt gyarapodnak az igazi lokális gasztronómiai élményt kínáló helyek és az itt már a ‘80-as évek óta jelenlévő biogazdaságok is. Ezzel párhuzamosan a helyi piacok is dinamikusan fejlődnek, és persze az ingatlanárak is folyamatosan emelkednek a Káli-medencében. A jelenség nyilván nem egyedi, mutatnak rá a kutatók: a városból kiköltözés, az életmódváltás, a külföldi nyugdíjasok házvásárlásai globális jelenségnek tekinthetők. Lajos és Szijártó szerint ugyanakkor a Káli-medence átalakulása sikeres gazdasági és kulturális folyamatokat indított el a térségben – legalábbis kívülről, elsőre ez látszik. A képet ugyanakkor konfliktusok sokasága árnyalja, nemcsak az őslakosok és az újonnan jöttek, hanem a később beköltözők és a turisták különböző csoportjai között is.
Államszocializmus és ellenvilág
Az utóbbi harminc évben a világon mindenhol tudatosabb és reflektáltabb lett az egyes társadalmi csoportok viszonya saját élethelyzetükhöz és azokhoz a földrajzi helyekhez, társadalmi keretekhez, amelyekben mindennapi életüket élik - állapítják meg a kutatók. Ezzel együtt persze sokkal nehezebb is a lokális tereket meghatározni, mert ahogyan Ulrich Beck német szociológus mondja, “egy helyen élni nem jelenti többé, hogy együtt élünk, és az együttélés nem jelenti többé, hogy ugyanazon a helyen élünk.” Éppen ez az, ami a Káli-medence látszólagos sikerét is árnyalja. A fővárosból és más nagyobb városokból oda érkezők és letelepedők, az ott megforduló turistatömegek és a helyi őslakosok egy térben léteznek, de sok tekintetben nem élnek együtt.
Ennek megértéséhez azt is érdemes számba venni, hogy már a ‘70-es évektől létezett a Káli-medencében az „ellenvilág”, amely éppúgy szemben állt az államszocializmus politikai-társadalmi rendszerével, mint a lokális tradíciók felszámolásának gyakorlatával. A Káli-medencébe menekülő, a rendszerrel nem szimpatizáló értelmiségiek, filmesek, művészek, építészek ugyanis nemcsak a hatalommal álltak szemben, hanem a helyi tradíciókat felszámoló modernizációval is. Ezek a korai beköltözők voltak azok, akik próbálták lebeszélni a helyieket a nádfedeles kőházak Kádár-kockává alakításáról, és igyekeztek megtartani a közös ünnepeket, tradíciókat akkor is, ha azok feledésbe mentek volna. Ma erre a korszakra egyesek ironikusan már csak a “klasszikus gyarmatosítás időszakaként” utalnak.
Somogyi Győző festőművész szerint, aki a Káli Híradó 2020. júniusi számában közölte a Káli-medence lakosainak egy lehetséges csoportosítását: a térségben hosszabb-rövidebb ideig tartózkodnak az őslakók, az állandó lakosok, a helyi lakosok, a kétlakiak, a turisták, a nyaralók és a helyiek által csak bebíróknak nevezett jövevények.
Jött az új elit
A medencében zajló társadalmi folyamatokat és a különböző időkben beköltözők egymáshoz való viszonyát szerette volna megérteni a két kutató a Káli-medencében lakókkal egyrészt a kétezres évek elején, másrészt 2019 és 2021 között készített 43 interjú segítségével. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap által finanszírozott kutatásból kiderült, hogy néha még itt is a felszínre törnek és láthatóvá válnak a generációs törésvonalak, az eltérő gazdasági érdekek, kulturális elképzelések és politikai kapcsolathálók.
Az egyik legfontosabb törésvonalnak az látszik, hogy a 2010-es évektől kezdve új, nem a klasszikus értelmiséghez tartozó társadalmi elitek is megjelentek és befolyásra tettek szert a Káli-medencében. Az ekkorra már a korábban érkezők által felértékelt, megőrzött, megújított táj odavonzott olyanokat, akik aztán helyben is szert tettek gazdasági befolyásra. Ez az újabb csoport viszont már nem beolvadni akart a tájba és a helyi közösségbe, hanem attól elkülönülten, a házakat más léptékekben felújítva kívánt élni. Ennek a csoportnak már presztízst jelent a Káli-medencében való letelepedés, és ezzel együtt jár az ottani gazdasági befolyásuk érvényesítése, akár ingatlanbefektetéseken keresztül is.
Egészen pontosan nem lehet megmondani, hogy melyik hullámban honnan érkeztek a beköltözők, mondta Lajos Veronika a Qubit kérdésére, de tény, hogy a ‘70-es években szinte kizárólag Budapest volt a kiindulópont, és Salföld, Kővágóörs, illetve Kékkút a célállomás. Később vegyesebbé vált a kép, és a második, harmadik hullámban már megjelentek a nyugat-magyarországi városokból (Tapolcáról, Győrből, Sopronból, Veszprémből) beköltözők vagy éppen az onnan hazaköltözők. Mellettük pedig, elsősorban Szentbékkállán, megjelentek a németek, a hollandok és a külföldről hazaköltöző magyarok is.
A legújabb csoportot olyan vállalkozók alkotják, akik már kifejezetten a medence kulturális örökségére és meglévő lokális gazdaságára alapozva kapcsolják be a helyi termelést, márkákat, szolgáltatásokat egy országos hálózatba. Az ő érdekeik részben eltérnek az előző két csoportétól, még akkor is, ha egyébként már helyben élnek. Ők a fővárosi vagy országos piacok felé nyitnak, és ezeknek a léptékeknek megfelelően képzelik el a Káli-medence gazdaságának és turisztikai értékeinek jövőjét. A Káli-medence az ő hatásukra kilépett a szűkebb balaton-felvidéki régióból. Ennek a folyamatnak a része lehet az is, hogy a jelenleg politikai hatalommal rendelkezők számára is felértékelődött a környék, és politikusok nyaralói is megjelentek helyben - Varga Judit igazságügyi miniszter például nemrégiben Balatonhenyén vásárolt házat.
A változások, az új felfogás megjelenését a helyiek „elsiófokosodásnak” nevezik, és emiatt több régi betelepülő már el is költözött a medencéből. Az egyik interjúalany szerint “tehát itt, ami ősztől tavaszig van, az [olyan], mint hogyha lehajították volna tegnap a neutronbombát, nyáron meg kezd siófokosodni.
Törések a medencében
Az első beköltöző generáció még sokszor kommunaszerű életmóddal kísérletezett, és a tájhoz, a természethez minél közelebbi életet képzelt el. Részben az ő törekvéseik eredményeképpen vált tájvédelmi körzetté a medence és jött létre 1984-ben a több száz taggal rendelkező Káli-medence Környezetvédelmi Társaság. Ennek a legrégebbi generációnak a céljai ugyanakkor kifejezetten nehezen egyeztethetők össze a második és főleg a harmadik beköltöző generáció aspirációival.
Ezekben a későbbi generációkban vannak úgynevezett életmód-vállalkozók is. Ők azok, akik fokozatosan elhagyták városi munkahelyüket, és a medencében már meglévő “csendes turizmusra” építve alakítottak ki új életformát. A Káli-medence jellegzetességének megőrzése természetesen számukra is fontos, de azt már nemcsak konzerválni, hanem árulni is szeretnénk. Ahogy egy ilyen beköltöző elmondta a kutatóknak:
„itt azt szeretjük, hogy mindjárt elkezdenek bőgni a szarvasok, jönnek ide inni a forráshoz. Tehát attól tartok, hogy ha ilyen komolyabb esti zajongás lenne, ez a vadállományt elrettenti innen. Én azt nem annyira szeretném… Ezt úgy kell csinálni, hogy ne romboljuk szét a természeti értékeket. És ebbe a csend is beletartozik, meg a vadállomány, meg a növénytársulások gazdagságának a megtartása”.
Ebben a körben viszont már nem olyan fontos ápolni a kapcsolatot a helyi őslakosokkal, mint amennyire az első generáció számára az volt. Lajos Veronika szerint azt itt megbúvó konfliktust remekül mutatja be az egyik régi bebírótól származó mondás: „ezeket a dolgokat mi huszonöt évvel ezelőtt is megtehettük volna, számtalan ismerősünkkel együtt. Csak úgy gondoltuk, hogy a Káli-medence pont azért Káli-medence, mert ezektől a dolgoktól mentes.”
Az első hullámban érkező, bebíróknak nevezett csoportnak a lokális közösség iránti felelőssége mutatkozott meg abban, hogy igyekeztek a helyi lakosokkal is szoros kapcsolatot kiépíteni, de mára az a helyzet, hogy minden csoport törekszik saját érdekeinek érvényesítésére. Az önkormányzatok képviselő-testületeibe csak a 2000-es évek elejétől jutottak be nem őslakos csoportok tagjai. Korábban a helyi közösség jelöltjei a hagyományosan erős rokonsági rendszerek mozgósításával meg tudták őrizni a pozícióikat. Az egyházak világi testületeiben pedig még mindig összezárnak az őslakos csoportok.
A bebírók és a nyaralók sem mindig jönnek ki egymással
A konfliktusok és az érdekharcok ugyanakkor már nemcsak a táj, a természet és a kulturális örökség megőrzéséhez kapcsolódnak, hanem gazdasági természetűek is. A munkaképes lakosság és főleg a fiatalok elvándorlása, az iskolák bezárása, a munkalehetőség megszűnése az őslakosok számának jelentős csökkenéséhez vezetett, a beköltözők száma viszont megnőtt, mutatnak rá a kutatók. Kővágóörs lakossága 1980 és 2019 között 1091 főről 765 főre csökkent, az aprócska Salföld lakossága ebben a negyven évben megfeleződött, Köveskálon pedig 1980-ban még 483-an éltek, míg 2019-ben már csak 374-en. Salföldön és Kékkúton a tanulmány szerint már többségbe kerültek az újonnan érkezett társadalmi csoportok, sőt ezekben a falvakban már alig élnek őslakosok.
És hogy milyen gazdasági következményekkel járnak ezek a folyamatok? Az egyik interjúalany szerint „aki helyben lakik, az lassan kiszolgáló személyzet lesz, kapcsolgatja a fűtést, gereblyézi a kertet…” míg egy másik elmondta: „a bebírók tették azt az itt élő alulképzett emberekkel, hogy lenyírja a füvet egy óra alatt, és 8000 forintot ad.” Ez természetesen konfliktust okoz a helyi őslakos munkaadók és bebíró munkaadók között, mert a helyiek nem tudják felvenni munkabérekben a versenyt.
Az őslakosok közül is többen megpróbálkoztak biogazdálkodással vagy például mandualtermesztéssel, de ők nem abban a ligában játszanak, mint az országos és nemzetközi hálózatokba is jól beépült beköltöző vállalkozók, akik például Párizs mellől hozatják a gyöngytyúkot a Káli-medencei éttermükbe. Lajos Veronika szerint ugyanakkor a legfontosabb konfliktusok nem is e körül zajlanak: a kutató a Qubit kérdésére elmondta, hogy vannak települések, ahol jól kijönnek egymással az őslakosok, a bebírók és a nyaralók, de például az őslakosok állattartását sokszor nehezen viselik a legújabban megjelent csoportok. Emellett a turizmus felfutása miatt bontakoznak ki konfliktusok, és nemcsak az őslakosok és a bebírók, hanem a különböző bebíró és nyaralócsoportok között is. Lajos példaként a mindszentkállai fagyizónál vagy a köveskáli faluközpontban a kijáratokat eltorlaszoló autók, a szemetelés vagy a zajszennyezés miatti konfliktust említette, ami időnként fellángol az őslakosok és a bebíró vállalkozók között.
A szerző a TASZ Regionális Programjának koordinátora. A cikkben nem a TASZ álláspontját fejti ki.
Kiszáradhat-e a Balaton? Folytatódnak a Qubit interaktív tudományos estjei, a Lájvok. Szeptember eleji eseményünkön a Balaton ökológiáját, gazdaságát, társadalmát és a tóval kapcsolatos legsúlyosabb problémákat vizsgáljuk vezető magyar kutatók és szakemberek segítségével. Lesz mellé zene, bár és tudományos csevej. Gyertek! A részleteket itt találod, a Fb-eseményt pedig itt.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
