Magától tanult meg videójátékozni az ember- és egérsejtekből alkotott laboratóriumi miniagy
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Különféle rendellenességek vizsgálatára az elmúlt évtizedben már többször hoztak létre mini-agyakat a kutatók, de olyat még nem, amely kapcsolatba lépett volna környezetével – számolt be a BBC a Neuron folyóiratban október 12-én megjelent tanulmányról.
Az ausztráliai Cortical Labs kutatói humán agysejtek és egerekből származó őssejtek segítségével egy olyan 800 ezer sejtet tartalmazó laboratóriumi neuronhálózatot alkottak, amelyről azt állítják hogy „képes külső forrásból származó információt befogadni, feldolgozni, majd valós időben reagálni'”.
A tanulmány szerint a Petri-csészében létrehozott, elektródákkal egy számítógéphez csatlakoztatott miniagy az elektromos jeleket használva mindössze 5 perc alatt megtanult játszani az 1970-es évek legendás Pong nevű videójátékával. Mindezt anélkül, hogy bárki, bármiféle módon tanította volna. A DishBrain nevű laboratóriumi neuronhálózat így az első olyan mesterséges sejttenyészet, amely létrehozói szerint ugyanúgy képes az információ valós idejű feldolgozására, mint a valódi idegsejtekből álló biológiai rendszerek.
A kutatócsoportot vezető Brett Kagan a BBC-nek nyilatkozva mindezt a sejtszintű tanulás és intelligencia alapvető jeleinek nevezte. DishBrain ugyan igen gyakran elhibázta a labdát, de a sikeres találatok aránya jóval meghaladta a véletlenszerűséget.
Cortical Labs kutatócsoportja a folytatásban azt vizsgálja, hogy milyen hatással van az alkohol a miniagy játékára. Amennyiben az emberi agyhoz hasonlóak a reakciói, akkor a DishBrain a korábbi celebrális organoidnak nevezett laboragyaknál hatékonyabb segítség lehetne az olyan neurodegeneratív betegségek kutatásában, mint amilyen például az Alzheimer-kór.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Magyar kutatók őssejtekből növesztett miniagyakkal vizsgálják a neurodegeneratív betegségeket
A Cambridge-ben dolgozó Lakatos András és Szebényi Kornélia az izombénuláshoz és kognitív hanyatláshoz vezető neurológiai spektrumbetegségek terápiáját lehetővé tevő kutatási módszert dolgozott ki. A cerebrális organoidnak nevezett miniagyakat ALS/FTD-betegek őssejtjeit felhasználva hozták létre.
Neandervölgyi génekből hoztak létre miniagyakat, hogy felfedjék az emberi agy evolúcióját
Három forradalmi technológia – az őssejt-visszaprogramozás, a CRISPR génszerkesztés, valamint a miniagyak tenyésztésének lehetősége – együtt járult hozzá ahhoz, hogy a kutatók elkezdhetik összeilleszteni az emberi agy több százezer éves fejlődéstörténetének darabjait.
Még Elon Musk cégéhez is behívták a magyar agykutatót, aki patkányokat tanított meg doomozni
Tóth Viktort ugyan nem vették fel a Neuralinkhez, de kísérlete így is bejárta a világsajtót, és a Doom atyjához, John Carmackhez is eljutott a híre. A kutató szerint a projekt az emberi agy feltérképezésének előszobája, de ha az állatok élvezik a játékot, akár Twitchen is streamelné a virtuális deathmatcheket.