Felejtsd el a totót: az Alan Turing Intézet mesterséges intelligenciája megjósolta, ki nyeri a VB-t

2022. november 22.
majom
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A brit Alan Turing Intézet ismét nagy fába vágta a fejszéjét: az adattudománnyal és mesterséges intelligenciával foglalkozó műhely megkísérelte megjósolni, hogy ki nyeri az idei focivébét. Profiljukból fakadóan ehhez persze nem polipot használtak (Paul, a német polipjós 2010-ben amúgy is elpusztult), hanem egy algoritmust, amit az elmúlt szűk százötven év futballstatisztikáival tréningeztek.

A VB-algoritmus alapját az intézet egy korábbi fejlesztése, az AIrsenal adta, amelyet a Fantasy Premier League nevű játékhoz fejlesztettek. Az AIrsenal Dixon és Coles modelljén alapul, amelyben minden csapathoz külön pontszámokat rendelnek, amelyek a csapat támadásának, védekezésének erejét, illetve a hazai meccsek miatti előnyt is figyelembe veszi.

Ezt alakították át nemzetközi meccsekre, így például a hazai előnyt kivették a képletből, illetve megvizsgálták azt is, hogy melyik csapat milyen más válogatottakkal szokott összekerülni. Ebből kiderült, hogy a világbajnokságokon a csapatok leggyakrabban azonos kontinensről származó csapatokkal szoktak játszani, így ennek megfelelően is változtatni kellett a modellen.

Azért mérget ne vegyél rá!

Az algoritmus 1872 óta megkapta az összes nemzetközi mérkőzés statisztikáit, majd a kutatók a jóslás pontosságának ellenőrzése (a 2014-es és 2018-as VB ereményének megtippelése) után úgy döntöttek, hogy az algoritmus a 2002 után lejátszott nemzetközi meccsek eredményeit fogja használni.

A legnagyobb súlyt a világbajnokságoknak adták, a legkisebbet pedig a barátságos mérkőzéseknek, az algoritmus ezek mellett figyelembe vette a FIFA hivatalos csapatrangsorolását is. Az eredmény megjósolásánál nem vették figyelembe a játékosok személyét, a büntetőpárbajokat, az időjárást, a mérkőzés helyszínét és az időzónák közötti különbséget sem.

Az algoritmus százezer lefuttatott szimuláció után felállította az ezek alapján várható rangsort: ezek szerint a várható rangsor Brazília, Belgium és Argentina lesz, Franciaország és Anglia lecsúszik a dobogós helyről. Azért annak is megvan némi esélye, hogy az angolok nyerik a VB-t, igaz, ez a mostani modell szerint mindössze 0,5 százalék.

A kutatók azt kérik, hogy a meggyőző eredmények ellenére inkább senki se rohanjon azonnal a brazilokra fogadni, hiszen egy sor tényezőt ők maguk is figyelmen kívül hagytak, ráadásul a focinál amúgy sem lehet biztosra menni, az előrejelzés fejlesztéséhez pedig minden segítséget és hozzájárulást szívesen fogadnak.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Öntudatra ébredt a mesterséges intelligencia? Veszélyben érzi magát? Ügyvédet fogadott? Mi folyik a Google-nél?

Öntudatra ébredt a mesterséges intelligencia? Veszélyben érzi magát? Ügyvédet fogadott? Mi folyik a Google-nél?

Bodnár Zsolt TECH 2022. június 28.

A Google június közepén kényszerszabadságra küldte Blake Lemoine-t, a szoftvermérnököt, aki érző lénynek nevezte a cég legújabb AI-fejlesztéseiből született LaMDA-t. A chatbot ezután állítólag ügyvédet kért, és Lemoine szerzett is neki egyet. Mindeközben a mesterséges intelligenciát kutató szakértők mellett filozófusok is vitatják, hogy a számítógépes modell emberi tulajdonságokkal bírna.

Íme az ember, aki magának a pápának ad tanácsot arról, hogy milyen legyen a mesterséges intelligencia etikája

Íme az ember, aki magának a pápának ad tanácsot arról, hogy milyen legyen a mesterséges intelligencia etikája

Radó Nóra TECH 2022. május 12.

Nemcsak az Istentől elrugaszkodott morálfilozófusok, hanem a Vatikán is irányt mutatna a mesterséges intelligenciának: Ferenc pápát Paolo Benanti ferences szerzetes kalauzolja rendszeresen a témában. Az atya aktívan részt vesz abban a páratlan történelmi kezdeményezésben is, amely egy asztalhoz ültetné a keresztény, a muszlim és a zsidó vallás képviselőit, hogy az ember a gépekkel szemben is ember maradhasson.