Ész Ventura: El tudtad készíteni ezt a három lyukat egyetlen lyukasztással?
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/75LhYKXnxXzoOZOZs-xxs.jpeg?width=96&height=96&fit=crop)
Körlyukasztás című feladványunkban egy kör alakú papírlapra kellett egy lyukasztással három kör alakú lyukat vágni az ábrán látható pozíciókba. Ez egyetlen lyukasztással természetesen csak úgy mehet, ha előtte a papírt a megfelelő módon több rétegben összehajtjuk. Érdemes fordítva gondolkodni, azaz tegyük fel, hogy ki van lyukasztva a papír, és hajtsuk meg úgy, hogy a három lyuk egymással fedésbe kerüljön.
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7jzoPsycSjUxAUAUs.png)
Ha a lyukak félbehajtását is megengedjük, akkor adódik egy nagyon egyszerű módszer. Először a két egymáshoz közelebb eső lyukat hajtsuk egymásra, az ehhez szükséges hajtás a harmadik kört pont félbehajtja. Ezután a keletkezett félkör alakú lyukat rá tudjuk hajtani a másik dupla lyuk egyik felére. De vajon meg lehet-e úgy csinálni, hogy egyik kis kört sem hajtjuk ketté, és csak három lyuk keletkezik? Ez az utóbbi feltétel a problémás, mert valahogyan plusz hajtásokat kell végeznünk, hogy egy negyedik réteg már ne lyukadjon ki. Persze ez is könnyen megtehető, ha akármennyit hajthatunk, de a legkevesebb hajtással például az alábbi módon érhetünk célt. Aki szeretne még gondolkodni rajta, annak eláruljuk előre, hogy öt hajtással lehetséges.
És a megoldás:
Először hajtsuk be a körlap egyik szélét úgy, hogy érintsen két távolabbi lyukat, lásd 1. hajtás a bal oldali ábrán. Ezután a most meghajtott élet hajtsuk le előrefelé a B lyukat érintő vízszintes szaggatott vonalig, lásd 2. hajtás a jobb oldali ábrán.
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7pkd3d8F7VUeAU5os.png)
Ezután hajtsuk az A-val jelölt lyukat a B-vel jelölt lyukra, lásd 3. hajtás alább. Ebben a helyzetben a lyukak nem látszanak, de szaggatott vonallal berajzoltuk, hogy hol helyezkednek el. Végül a két közelebbi luykat hajtsuk egymásra. A jobbra lévőt fogjuk meg, és mintha egy könyvet visszafele lapoznánk, hajtsuk vissza a mellette lévő lyukra, hogy közben láthatóvá váljék. Eközben bal oldalra kihajtódik a fölösleg, amihez egy 5. hajtást le kell körmöznünk, hogy egy rétegbe kerüljön minden. A jobb oldali ábra alább a végeredményt mutatja, a nyilak pedig a mozgást, amivel ide jutunk.
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7plEL0ahZyyaAU3ns.png)
Kapcsolódó cikk a Qubiten: