A ketaminnal kiegészített terápia segíthet a súlyos alkoholproblémákon
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Pár hónappal azután, hogy a New York-i Egyetemen bizonyították, a varázsgomba hatóanyaga (pszilocibin) terápiával kísérve segíthet leszokni az embereknek az alkoholról, most egy másik országban, egy másik pszichedelikus szerről (bár erről a kategorizálásról folynak viták) mutatták ki ugyanezt.
Az Exeteri Egyetemen az eddigi legnagyobb, 3. fázisú vizsgálatot készítik elő, amely során a ketamin hatását vizsgálják a súlyos alkoholfogyasztási zavarok kezelésében. A kutatást vezető Celia Morgan a Guardiannek elmondta, az alkoholproblémákkal küzdő emberek nehezen tudnak részt venni pszichológiai beavatkozásokban, de a ketamin segíthet leküzdeni ezt az akadályt.
Ezt egy korábban elvégzett vizsgálat eredményeire alapozzák, amely azt mutatta, hogy azok a súlyos alkoholfüggőséggel küzdő emberek, akik a pszichológiai terápia mellett ketamint is kaptak, nagyobb valószínűséggel maradtak teljesen absztinensek hat hónappal később, mint azok, akiket placebóval láttak el a terápia alatt. A 3. fázisú vizsgálatban ezt a hatást igyekeznek szélesebb körben is bizonyítani.
A kísérletre az Egyesült Királyság hét különböző helyszínén kerül sor, és 280 súlyos alkoholfogyasztási zavarban szenvedő alany bevonásával zajlik majd. A résztvevőket két csoportra osztják: az alanyok egyik fele 1-2 hónapos időtartam alatt három, nagyon alacsony dózisú (0,01 mg/kg) ketamininfúziót kap a terápiás foglalkozások mellett, míg a másik csoport jelentősen nagyobb adagot (0,8 mg/kg) kap majd a szerből, ami egy magasabb rekreációs dózisnak felel meg. Morgan szerint a nagyon alacsony dózisnak várhatóan nem lesz terápiás hatása, de legalább a placebohatás ellenőrzését segíti.
Mint Morgan elmondta, az előző vizsgálatban az alanyok szokatlan dolgokat, többek között testen kívüli élményeket tapasztaltak, és különböző felismerés- és megvilágosodás-élményekről számoltak be. A szakértő szerint ezek hasznosak lehetnek abban, hogy a résztvevők perspektívát tudjanak váltani, és másképp tekintsenek az alkoholproblémáikra. Ráadásul mivel a ketamin az új szinapszisok növekedését is segítette az agyban, a terápiák során szerzett új tudást nagyobb valószínűséggel sajátítják el hosszú távon is az alanyok.
A résztvevőket a vizsgálati időszak után három és hat hónappal is ellenőrzik, míg alkoholfogyasztásukat három fronton (önbevallással, okostelefonos alkoholszondákkal, hordható eszközökkel) is mérik. Morgan hangsúlyozta, hogy a ketamin önmagában valószínűleg nem segít az alkoholproblémákon, ezért a kísérletet biztonságos, gondosan felügyelt körülmények között végzik el.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Kísérletben bizonyították, hogy a varázsgomba segíthet leszokni az alkoholról
A New York-i Egyetem orvosi karán végzett 12 hetes programban részt vevő alkoholfüggők kétszer kaptak hallucinogén mennyiségű pszilocibint, és 9 hónappal a terápia után az alanyok fele arról számolt be, hogy teljesen felhagyott az ivással.
Feldmár András: A pszichedelikus szerek orvosságként, terápia nélkül nem sokat érnek
A Kanadában élő pszichoterapeuta egyike azon keveseknek, akik nemcsak a korai kutatásokban vehettek részt, hanem most, a pszichedelikus reneszánsz idején is dolgozhattak LSD-vel és varázsgombával. Feldmár szerint a pszichedelikumok csodaszerek ugyan, de önmagukban nem várhatunk tőlük csodát: szakértő terápia nélkül nem sokat érnek, az pedig, ha receptre kiváltható orvosságot csinálunk belőlük, akár tragikus is lehet.
A pszichedelikus szerek reneszánsza a gyógyításban
A koronavírus nem csupán életünket és halálunkat, mindennapjainkat és ünnepeinket változtatja meg, hanem új perspektívákat, korábban járhatatlannak vélt utakat is megnyithat. Ilyen szürke, kifehéredő zóna a pszichedelikus szerek alkalmazása a gyógyításban, leginkább az életvégi szakaszban, súlyos depresszióban vagy poszttraumás stresszben élők lelki és testi szenvedéseinek kezelésében.