Kísérletben bizonyították, hogy a varázsgomba segíthet leszokni az alkoholról
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A varázsgomba reneszánszának nagy megmondói évek óta hirdetik, hogy a gombában található pszichedelikus vegyület, a pszilocibin segíthet az embereknek megszabadulni az alkoholfüggőségüktől, de ezt most egy New York-i egyetem kutatásában bizonyítani is sikerült.
Az NYU Langone Health nevű intézményben (ez a New York-i Egyetem orvosi karának központja) 95 olyan alkoholfüggő felnőttet vontak be a vizsgálatba, aki nem szenvedett súlyos pszichiátriai rendellenességben, és az elmúlt egy évben nem használt pszichedelikus szereket. A csoport tagjai egy 12 hetes terápiás programon vettek részt, és az egyes hetek többségén mindössze egy egyórás foglalkozáson kellett részt venniük egy terapeutával és egy pszichiáterrel, ahol kognitív viselkedésterápiában részesültek az alkoholproblémák kezelésének céljából.
Ezt a menetrendet csak a 4. és a 8. héten szakították meg, amikor minden alany egy 8 órás foglalkozáson vett részt, ahol egy kanapéra feküdtek, szemmaszkot húztak, és fejhallgatón keresztül zenét hallgattak. A résztvevők valamivel több mint fele a testsúlyának megfelelő adagban annyi pszilocibint kapott (25mg/70kg), ami már elég a pszichedelikus élmény és hallucinációk kiváltására, míg a fennmaradó 46 alany antihisztamin placebót kapott – ennek néhány mellékhatása, például a pihentető vagy álmosító hatás a pszilocibinéhez hasonló.
A vizsgálat során arról számoltak be az alanyok, hogy a kutatást megelőző 12 hétben átlagosan a napok 53 százalékán fogyasztottak problémás mennyiségű alkoholt – ez a férfiak esetében napi 5, nőknél napi 4 alkoholos italt jelent. A terápia kezdetétől a 32. hétig aztán mindkét csoport tagjainál csökkent a súlyos alkoholfogyasztással kísért napok száma (a pszilocibineseknél a napok 9,7 százalékára, a placebósoknál 23,6 százalékra), míg a kutatás végét jelentő 36. hétre sokan számoltak be arról, hogy teljesen felhagytak az ivással: a pszilocibines csoport 47,9 százaléka, míg az antihisztamines csoport 24,4 százaléka szokott le az alkoholról legalább 9 hónapra.
Annak a pontos mechanizmusát, hogy a pszichedelikus szerek hogyan kezelhetik a függőségeket, még mindig nem ismerik a kutatók, de vannak rá elméletek. David Yaden, a Johns Hopkins Egyetem szakértője szerint például az állatkísérletek azt mutatják, hogy a szerek növelhetik a neuroplaszticitást (vagyis az agy változásra és alkalmazkodásra való képességét), ami magyarázhatja, hogy miért segíthet például a pszilocibin az embereknek megváltoztatni a viselkedésüket.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ha megnézed ezt a sorozatot, egy életre megváltozik, amit a pszichedelikus szerekről gondoltál
Az LSD-t, a varázsgombát és az ecstasyt évtizedeken át üldözték és tiltották, sokszor áltudományos, rémtörténetekbe illő érvekkel, de ma már egyre több kutatás irányul a szerek terápiás alkalmazására. A How to Change Your Mind a depresszió, a szorongás vagy a poszttraumás stressz ellen is bevethető pszichedelikumok történetét és jövőjét mutatja be.
Feldmár András: A pszichedelikus szerek orvosságként, terápia nélkül nem sokat érnek
A Kanadában élő pszichoterapeuta egyike azon keveseknek, akik nemcsak a korai kutatásokban vehettek részt, hanem most, a pszichedelikus reneszánsz idején is dolgozhattak LSD-vel és varázsgombával. Feldmár szerint a pszichedelikumok csodaszerek ugyan, de önmagukban nem várhatunk tőlük csodát: szakértő terápia nélkül nem sokat érnek, az pedig, ha receptre kiváltható orvosságot csinálunk belőlük, akár tragikus is lehet.
A pszichedelikus szerek reneszánsza a gyógyításban
A koronavírus nem csupán életünket és halálunkat, mindennapjainkat és ünnepeinket változtatja meg, hanem új perspektívákat, korábban járhatatlannak vélt utakat is megnyithat. Ilyen szürke, kifehéredő zóna a pszichedelikus szerek alkalmazása a gyógyításban, leginkább az életvégi szakaszban, súlyos depresszióban vagy poszttraumás stresszben élők lelki és testi szenvedéseinek kezelésében.