A robotok elveszik a munkájukat: 12 ezer embert rúgnak ki a Google-től
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A pandémia évei alatt a techcégek irtózatos fejlődésen mentek keresztül, de most fordult a kocka: a vállalatok egymás után jelentik be a tömeges elbocsátásokat, most a Google anyacége, az Alphabet került sorra. Az Alphabet vezérigazgatója péntek délután közölte, hogy a cég 12 ezer munkatársától válik meg, a feladataikat pedig javarészt algoritmusok veszik majd át.
Sundar Pichai szerint a növekedés időszakában a cég túlvállalta magát, és nem készültek fel a járvány utáni recesszióra sem. Pichai több más nagy techcég vezetőjéhez hasonlóan vállalta a felelősséget azokért a döntésekért, amelyek idáig vezettek – korábban Mark Zuckerberg, a Meta (Facebook) vezetője is azt nyilatkozta, hogy a fellendülés időszakában túl sok munkavállalót vettek fel.
Sorra jönnek a tömeges leépítések
A Meta 11 ezer munkavállalótól vált meg, de más nagy cégek is hasonló mértékű leépítéseket jelentettek be. Az Amazontól 18 ezer, a Microsofttól pedig 10 ezer embert küldtek el.
Az Alphabethez hasonlóan a Microsoft is azt közölte, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordítanak majd a mesterséges intelligencia használatára. Pichai az elbocsátások bejelentésekor azt hangsúlyozta, hogy a jövőben a mesterséges intelligencia kiterjedtebb használata „hatalmas lehetőséget” jelent az Alphabet számára, emellett sajnálkozott, hogy a cégnek ennyi embert el kell bocsátania.
Pichai azzal zárja a Google-dolgozóknak szóló körlevelét, hogy azok a kollégák, akik az e-mail elolvasásával kezdték a munkanapjukat, ma otthonról dolgozhatnak.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Története legnagyobb létszámleépítésére készül az Amazon, 18 ezer állást szüntetnek meg
A Meta és a Twitter után az Amazon is tízezres nagyságrendű létszámleépítésbe kezd, miután a járvány alatt annyi embert kezdett alkalmazni, amennyit válságidőszakban úgy tűnik, nem tud megfizetni.
Elon Musknak rossz érzései vannak, minden tizedik dolgozót kirúgnak a Teslától
Az elektromos autócég főnöke körlevélben tájékoztatta a középvezetőket arról, hogy az aggasztó gazdasági helyzet miatt 10 százalékos leépítést tervez, és új munkatársakat sem vesznek fel.
Szegény Barryt azért hozták létre, hogy rajta gyakorolják a HR-esek, milyen érzés kirúgni valakit
A mesterséges intelligenciát már a munkaügyisek is használják: amellett, hogy különböző algoritmusok értékelik az alkalmazottak munkáját, egyre több helyen alkalmaznak szimulátorokat is a képzéskor.