Története legnagyobb létszámleépítésére készül az Amazon, 18 ezer állást szüntetnek meg

2023.01.05. · gazdaság

Az Amazon több mint 18 ezer állás megszüntetését tervezi, így a költségei csökkentésén fáradozó cég történetének legnagyobb létszámleépítésére készül. A vállalat, amely világszerte mintegy 1,5 millió embert foglalkoztat, nem közölte, mely országok érintettek, de a BBC annyit megtudott, hogy Európában is várhatók leépítések.

Az elbocsátások elsősorban a fogyasztói kiskereskedelmi üzletágat és a humánerőforrás részleget érintik, és a cég vezérigazgatója, Andy Jassy szerint a bizonytalan gazdasági helyzet miatt van rá szükség – és azért, mert az elmúlt években rövid idő alatt rengeteg új dolgozóval bővült az Amazon állománya.

Ahogy sok más szolgáltatás, amely internetes rendelést tesz lehetővé, úgy az Amazon is fellendülést tapasztalt a pandémia kezdeti szakaszában, és a bevételek növekedése hosszabb távon is tartotta magát, de a világszerte érezhető, Európát különösen érintő válság miatt elfogyott a lendület. A cégek kevesebbet költenek hirdetésekre, a felhasználók pedig jóval kevesebbet költenek nem alapvető termékekre, és ez a kombináció nem ideális egy reklámbevételekre és e-kereskedelemre építő techcégnek.

Az Amazon azt is bejelentette, hogy csökkenti a büdzsét az Echo (vagy Alexa) digitális asszisztenst érintő projektben is, és nem fektet már különösebb hangsúlyt a házhoz szállításokat végző robotjaira sem, amelyek amúgy sem termeltek bevételt. A leépítéseket már tavaly bejelentették, de a konkrét számot csak most közölték, miután valaki kiszivárogtatta azt az interneten. Az elbocsátási hullám érintettjeit január 18-ig értesítik.

A BBC azt is megjegyzi, hogy a Szilícium-völgyben megfigyelhető a tendencia, miszerint a techcégek vonzó fizetéssel veszik fel és tartják meg a tehetséges dolgozókat, még akkor is, ha éppen nincs rájuk szükség, csak hogy náluk dolgozzanak a riválisok helyett. Ez a vállalati kultúra azonban válság idején luxus, és könnyen hasonló létszámleépítéseket eredményezhet.

Nem az Amazon az első nagy techcég, ahol komoly elbocsátási hullám indult be az utóbbi időben. A Facebook-Instagram-WhatsApp szentháromság felett uralkodó Meta novemberben 13 százalékos létszámleépítést hajtott végre, így a cég 87 ezer alkalmazottjából 11 ezren veszítették el állásukat, míg Elon Musk érkezésével a Twitternél is nagy változások történtek, körülbelül a dolgozók felének kellett távoznia a cégtől.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás