A korai órakezdés rontja az egyetemi hallgatók teljesítményét

2023.02.23. · tudomány

A korai órakezdés hatására romlanak az egyetemi hallgatók jegyei, és kevesebben vesznek részt az órákon – derítették ki a Szingapúri Nemzeti Egyetem kutatói, akik közel 40 ezer hallgató órai jelenlétét vizsgálták.

Az adatok szerint a reggel tartott órák halmozottan negatív hatással vannak a hallgatók teljesítményére a nap folyamán: a tanulmányi eredmények annál rosszabbak lettek, minél több órája volt egy diáknak délelőtt, és az is kiderült, hogy azoknak a hallgatóknak a jegyátlaga volt a legmagasabb, akiknek csak délután volt órájuk.

A Nature Human Behaviour folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kutatók a hallgatók wifi-kapcsolati adataihoz is hozzáfértek, amelyekből megállapították, hogy a hallgatók nagyjából ugyanabban az időben feküdtek le aludni, viszont akiknek reggel órájuk volt, azok kevesebb időt töltöttek ténylegesen alvással – az így kialakult alváshiány pedig az iskolai teljesítmény rovására mehetett.

Az alvásvizsgálaton átesett hallgatók egy órával kevesebbet aludtak azokon a napokon, amikor kora reggeli óráik voltak, de az esetek egyharmadában még így sem ébredtek elég korán ahhoz, hogy 8-ra beérjenek az egyetemre.

Eredményeik alapján a kutatók azt javasolják, hogy az egyetemek fontolják meg a kötelező reggeli órák mellőzését, hiszen bár azok megtartásával maximalizálni lehet a tantermek kihasználtságát és az oktatók tanításra fordított idejét, a hallgatók teljesítményét egyértelműen rontja a korai órakezdés.