Agyevő amőba fertőzött Floridában

2023.02.27. · tudomány

Az állati jellegű, heterotróf egysejtű amőbák közel 1 milliárd embert veszélyeztetnek világszerte. Bár az epidemiológiai statisztikákban a fertőzések számát, előfordulási gyakoriságát tekintve sereghajtó, mégis az egyik legveszélyesebb az összes ismert protozoon közül az agyevő amőba néven hírhedté vált Naegleria fowleri.

A Live Science számolt be arról, hogy a floridai egészségügyi hatóságok a napokban megerősítették: egy Charlotte-megyei lakosnál primer amőbás agyvelő- és agyhártyagyulladást (PAM) diagnosztizáltak, miután az illető a kórokozóval szennyezett vizet használva öblítette át orrüregét.

Ez az egysejtű kizárólag az orron keresztül bejutva képes rést találni az emberi szervezet természetes védekező rendszerén, a többi testnyílás és a bőr védelme elég erős ennek megakadályozására. Ám, ha már bejutott, akkor a páciensnek alig van esélye a túlélésre, mivel a fertőzés következtében fellépő szövődmények halálozási aránya eléri a 97 százalékot. Az amerikai Járványmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) nyilvántartása szerint 1962 és 2018 között a 145 fertőzött személyből csak négyen maradtak életben.

A Naegleria fowleri számítógépes illustrációja
photo_camera A Naegleria fowleri számítógépes illustrációja Fotó: KATERYNA KON/SCIENCE PHOTO LIBRA/Science Photo Library via AFP

Bár ritkának számít, a 331 millió lakosú Egyesült Államokban sem lépi túl a tucatot az évente jelentett esetszám, az újabb kutatások azt mutatják, hogy a globális felmelegedés miatt növekedhet a fertőzések gyakorisága, mivel egyre több az olyan élőhely, ahol a kórokozó megtelepedhet. Az agyevő amőba ugyanis a 30 Celsius-fok körüli hőmérsékletű édesvízi környezetben tenyészik, de jól viseli a melegebb környezetet is, megtalálható az 50 fokosnál hűvösebb termálvizekben is.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás