Ősi parazita ösztönözheti az ember kockázatkereső viselkedését
Ismert, hogy egyes paraziták képesek úgy megváltoztatni gazdaszervezetük viselkedését, hogy az a saját reprodukciós érdekeiket támogató magatartási mintákat feladva az élősködőnek kedvező módon viselkedjen. Az elmúlt évek tudományos eredményei arra utalnak, hogy akadnak olyan organizmusok, amelyek jóval szofisztikáltabban veszik át a hatalmat – ilyen például az észak-amerikai énekeskabócákat zombikká változtató varázsgomba vagy a cukorbogarak falánkságát az extremitásig fokozó bélféregfaj.
De ezek közé tartozik az állandó testhőmérsékletű állatok világszerte elterjedt parazitafertőzését, a toxoplazmózist okozó, Toxoplasma gondii nevű egysejtű protozoon is. A legújabb kutatásokban a viselkedést bizonyítottan befolyásoló tulajdonsága miatt agykontroll-parazitaként is emlegetett kórokozót egyre többször teszik felelőssé az evolúciós óvatosságot felülíró vakmerő viselkedésért. Ezt a gondolatmenetet követve, sokak szerint ennek az ősi egysejtűnek tudható be az is, hogy amióta világ a világ, mindig akadnak olyan emberek, akik a többieknél jóval bátrabban mernek kockáztatni, dacolva a várható veszélyekkel, mozgásban tartva a kulturális, társadalmi és gazdasági evolúciót.
Miguel Clavero Pineda spanyol evolúcióbiológus a Conversation oldalán foglalta össze a szóban forgó parazita kutatásának legfrissebb, sci-fibe illő fejleményeit.
Évmilliós stratégia
Az korábban ismert volt, hogy a T. gondii csak a végső gazdának tartott macskafélékben képes teljes életciklusát produkálva szaporodni, ám ennek ellenére más állatokat is megfertőzhet, így az összes madár- és emlősfaj mellett közti gazdája lehet az ember is. Ráadásul nagyon gyakran: az Országos Epidemiológiai Központ ismertetője szerint Magyarországon minden második ember átesett már a fertőzésen.
A parazitológusok azt is régóta tudják, hogy a végső gazda bélcsatornájában fejlődnek ki a köztigazdákat fertőzni képes oociszták, amelyeket a hordozó állat vizeletével és székletével ürít környezetébe. A köztigazda rendszerint akkor fertőződik, ha a kórokozóval szennyezett táplálékot vagy folyadékot fogyaszt. A lenyelt előalakokból a vékonybélben úgynevezett tachyzoita alakok képződnek, amelyek a bélfalba, onnan pedig a gazdaszervezet makrofágoknak nevezett nagy falósejtjeibe jutva ivartalanul felszaporodnak, hogy aztán a véráramban utazva megfertőzzék a gazdaszervezet bármely szervét, a májtól a tüdőn és a szíven át az agyig.
Ezekben a szervekben a parazita jelenléte olyan specifikus immunreakciót indít el, aminek következtében a szövetekben a kórokozó lassú szaporodását segítő, tasakszerű képletként funkcionáló ciszták keletkeznek, cserében a kórokozó az esetek többségében nem okoz komolyabb megbetegedést – szemben a magzatokkal vagy a HIV-fertőzöttekhez és más hiányos immunválaszt produkáló személyekkel, akiknél a fertőzés életveszélyes szövődményekkel járhat.
A közti gazda szervezetében kialakult ciszták afféle átmeneti búvó- és pihenőhelyek a T. gondii életciklusában. Az egyik legősibb földi létforma képviselőjeként számon tartott parazita évmilliók alatt kikristályosodott evolúciós stratégiája szerint a közti gazdából előbb-utóbb préda lesz, és így a fertőzött szövetből táplálkozó valamelyik macskafaj emésztőrendszerébe jutva a következő generációk létrehozásával teljessé válhat az életciklusa.
Az elmúlt évek kutatási eredményei ugyanakkor azt mutatják, hogy a T. gondii a cisztában töltött, korábban passzívnak gondolt átmeneti időszakban mindent megtesz azért, hogy a köztiből a végső gazdaszervezetbe kerüljön. Ehhez akár jelentősebb mértékben módosítja a közti gazda viselkedését, így kiváltva a hordozó egyed megszokottól eltérő magatartását.
Öngyilkosjelöltek
A szinte napra pontosan két évvel ezelőtt publikált átfogó tanulmány szerint amennyiben a parazitafertőzés következtében egy házi egér szervezetében toxoplazmaciszták alakulnak ki, az állat az ismert elkerülő viselkedési mintázatokkal szakítva egyre vakmerőbbé válik, menekülés helyett kifejezetten keresi a veszélyt, és akkor sem válik óvatosabbá, ha megérzi az első számú predátorának számító házi macskák vizeletének vagy ürülékének szagát.
De nem csak a zsákmányállatoknál mutatkozik efféle változás. Etológusok megfigyelték például, hogy a toxoplazmacisztákat hordozó afrikai hiénák egyáltalán nem tartanak a rájuk máskülönben kifejezetten életveszélyes, ezért messziről elkerült oroszlánoktól, a part mentén megfertőződött tengeri vidrák pedig a megszokottnál nagyságrendekkel gyakrabban válnak a cápák áldozatává.
Pineda szerint egészen a közelmúltig az emberi szervezetben kialakuló cisztáknak nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget, hiszen kevés kivétellel semmiféle szervi tünetet nem produkáltak. Csakhogy egyre több a bizonyíték az ellenkezőjére, vagyis arra, hogy a látszólagos passzivitás csak álca.
Egy 2020 nyarán publikált összefoglaló tanulmány szerint például a közlekedési balesetekben elhunyt emberek között aránytalanul sokan vannak azok, akiknek szervezetében toxoplazmacisztákat találtak, így feltételezhető, hogy világszerte évente több millió, a figyelmetlenségre és/vagy a veszélyérzet hiányára visszavezetett balesetért közvetlenül a parazita a felelős.
Sőt, a kockázatkeresést mint az életvesztésért felelős egyértelmű indokot azonosító 100 eset parazitológiai vetületeit vizsgáló, négy évvel ezelőtt megjelent tanulmány a T. gondii-val hozta összefüggésbe a tragédiákat, ugyanolyan ok-okozati viszonyt kimutatva, mint a már említett laboregereknél, hiénáknál vagy tengeri vidráknál.
Egy másik kutatás pedig arra a következtetésre jutott, hogy a vizsgált skizofrénia-diagnózisok mintegy 20 százalékában jelen voltak a páciens szervezetében a toxoplazmaciszták, és vannak arra utaló jelek, hogy a parazita más pszichés zavarokban szintén kulcstényező. De szoros lehet az összefüggés a parazitafertőzés és az öngyilkossági kísérletek között, olyannyira, hogy a Pineda által idézett becslés szerint világszerte évente több mint egymillió öngyilkossági kísérletet az egysejtű motiválására követnek el az emberek.
Innovációs parazita?
Pineda szerint nem véletlen, hogy kutatói körökben egyre elfogadottabb az a nézet, hogy a T. gondii potenciális jelentőséggel bíró, a társadalmakat alapvetően meghatározó viselkedésbeli változásokat generál. A spanyol evolúcióbiológus a tudományos eredmények alapján azt állítja, hogy ez befolyásolja azt az átlagost jóval meghaladó vállalkozási kedvet, amely a parazitát közti gazdaként tünetmentesen hordozó emberek sajátja.
Erre bizonyíték az a 2020-as, 16 ezer dán nő bevonásával folytatott vizsgálat, amely szerint a parazitával élőket a proaktív attitűd szignifikánsan magasabb arányban jellemezte, mint azokat, akik mentesek voltak a kórokozótól. Igaz, akik bátrabban vállalkoztak, ugyanolyan könnyedén fel is adták üzleti próbálkozásaikat, ha azok nem sikerültek elsőre. A spanyol evolúcióbiológus szerint ezek a megfigyelések összefüggésben állhatnak egy másik tanulmány eredményeivel, amelyben azt figyelték meg, hogy a parazita arra készteti az embereket, hogy kevesebb jelentőséget tulajdonítsanak a cselekedeteikből származó előnyöknek, ami viszont arra készteti őket, hogy a következményekre fittyet hányva, a többségnél jóval nagyobb kockázatot vállaljanak.
„Úgy tűnik, hogy a parazita csökkenti a neofóbiát, arra késztet minket, hogy anélkül nézzünk szembe új helyzetekkel, hogy tartanánk az azokkal járó kockázatoktól. Márpedig az ismeretlentől való félelem alacsony szintje az innovatív személyiségekre jellemző, azokra, akik megalkotják a kultúra evolúcióját mozgásban tartó újításokat” – fogalmaz Pineda.
Hogy a T. gondii mindezt pontosan miféle biológiai mechanizmus keretei között hajtja végre, azt jelenleg még nem tudni. Annyi bizonyos, hogy a világ 600 milliósra becsült házimacska-populációja a vadon élő macskafélékkel közösen még sokáig gondoskodik a parazita – évmilliók alatt kicsiszolt életciklussal fémjelzett – fennmaradásáról.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
