Eldőlt, hogy mi díszíti majd az MTA előtt a Széchenyi teret

2023.03.23. · tudomány

A 2025-ben kereken 200 éves Magyar Tudományos Akadémia „a bicentenárium alkalmából a Széchenyi téren kíván olyan jelet állítani, amely méltó az Akadémia történetiségéhez, ugyanakkor kifejezi a tudomány naprakészségét, mindenkori aktualitását és gyors reagálóképességét is” – olvasható az MTA közleményében. A jelállításra az MTA Budapest Főváros Önkormányzatával közösen „egy köztéri alkotás létrehozására pályázatot írt ki” Tudománytér néven.

A 65 beérkezett pályamunkákat egy bírálóbizottság értékelte, az eredményeiket összefoglaló zárójelentésben pedig részletes indoklással látták el azt, hogy kinek ítélnek díjat, és melyik tervet javasolják megvalósításra. Az elbírálásnál a pályázatnak megfelelően a bizottság több szempontot is figyelembe vett, de a legfőbb szempont az „épített jel” koncepciójának megvalósulása volt.

A bírálóbizottság ennek megfelelően megvizsgálta, hogy mit kíván a műalkotás megjeleníteni, és ezt mennyire egyértelműen, érthetően és eredeti módon teszi. Fontos szempontként vették figyelembe a pályaművek köztérépítészeti, illetve szobrászati vagy művészeti színvonalát, illetve a tervek megvalósíthatóságát is.

Kontúr helyett határtalan történet

A bizottság az előbbi szempontok alapján a „Kontúr” című pályaművet részesítette első díjban, és javasolta megvalósításra. Az Akadémia a bizottság díjakra tett javaslatait elfogadta, de a testület hosszas mérlegelés után inkább a „Határtalan történet” címet viselő pályaművet javasolta megvalósításra. Mint a bizottság részletes bírálatában olvasható, „a pályamű rendkívül egyszerű eszközzel, egy idővonal megjelenítésével jelzi a Magyar Tudományos Akadémia eddig eltelt éveit, és előrevetíti az ezután következőket”.

A javaslat szerint „az Akadémia épületének főtengelyében a berjárati lépcsőtől indítva 20/40 centiméteres, évszámmal ellátott tardosi vörös mészkőből készülne az időskála”, amelybe a bicentenáriumi ünnepség alkalmával helyeznék el a 200. követ. A tardosi mészkő vörös vonala a koncepció szerint kigördített vörös szőnyegként vonzza a tér járókelőit az Akadémiához, emiatt döntött úgy az MTA, hogy a pályamű mellett dönt, ugyanis, ahogy írják, „az Akadémia szeretné valóban bevonni a Széchenyi teret az MTA Székház vonzáskörébe – és így szeretne nyitni a társadalom és a város felé”. Íme, a nyertes pályázat látványterve:

photo_camera A tardosi vörös mészkőcsík Fotó: MTA

A további hét díjazott pályázat részletes leírása és a hozzájuk tartozó látványtervek a bizottság zárójelentésében találhatók.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás