5 lélegzetelállító emberi építmény, amit a Napra komponáltak

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

December 21. a téli napforduló napja, amikor az évben a leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal: ekkorra esik a csillagászati tél kezdete, de az sem meglepő, hogy már jócskán benne járunk a télben karácsony előtt, a meteorológiai tél ugyanis december elsején veszi kezdetét. Persze csak itt és most: a kínaiak és a régi kelták számára a tél november elején kezdődött, a téli napforduló pedig az évszak közepét jelentette.

Szépen is lennénk, ha csak ennyit jelentett volna, a napforduló az egész világon valamilyen ünnepnek számít és számított (az sem véletlen, hogy mikor ünnepeljük a karácsonyt), és a népszokásokon kívül az építészeten is maradandó nyomot hagyott. A téli napforduló az a pillanat, amikor a Nap-Föld középpontokat összekötő egyenes és az egyenlítő síkja által bezárt szög a legnagyobb értékét (kb. 23,5 fok) éri el a Nap déli félgömbön való elhelyezkedése mellett, de ez valószínűleg unalmas magyarázat lett volna azoknak, akik ezeket az épületeket emelték.

Így érik a napsugarak a Földet a téli napforduló idejénForrás: Wikimedia Commons

Amikor meghal a Nap 

Amikor meghal a nap (ahogy Rakovszky Zsuzsa írja, „kinek érzékei ne sejtenék meg az év legmélyebb pontját – a várakozás idejét, az átmenetét? A közt vagy átjárót két ismeretlen tér közt…”), minden rosszra fel lehetne készülni, de szerencsére minden kultúra felismerte, hogy nem végleges halálról van szó, hanem egy új év kezdetéről: a napok innentől hosszabbodnak, ami némi reményre ad okot, az sem véletlen, hogy a hírhedten halálcentrikus egyiptomiak is a téli napfordulóra komponálták az egyik legrégebbi feltárt sírt, amelyben ilyenkor a Nap sugarai felthetően Hekaib-ankh kormányzó szobrát világították meg, és az örök élet ígéretét hordozták. 

Ez persze nem csak Egyiptomra volt igaz: a perzsák, az indiánok, a skandinávok és persze a rómaiak is megemlékeztek róla, hogy ennél már nincs lejjebb, ilyenkor táncolni, lakomázni és ajándékozni kell, aztán csak felkel a Nap holnap is. Egyiptomban Ré újjászületését ünnepelték, a rómaiak az ekkor megrendezett szaturnália idejére abbahagyták a háborúskodást; a zsidók a hanukát ünneplik, a keresztények a karácsonyt, északon pedig Baldurnak, Frigga fiának születéséért adtak hálát. Ez sem véletlen: Baldur, az „ifjú Nap” hozza el ismét a fényt, az ő születése után hosszabbodnak majd meg a nappalok. Az sem véletlen, hogy Magyarországon a napforduló és környéke kiváló boszorkányleső napnak számít: a Gergely-naptár bevezetése előtt éppen tizenharmadikára esett az ünnep, ilyenkor illik elkezdeni faragni a lucaszékét , amiről nem sokkal a mostani napforduló után, szentestén lehet gonoszt észlelni (már ha van). Akármilyen lassan is készül, azért a lucaszék nem tekinthető építészeti alkotásnak – egy jól átgondolt sírkamra, templom vagy szentély viszont már igen.

1. Hekaib-ankh kormányzó sírja, Egyiptom

Krisztus előtt 1830-ban, amikor a XII. dinasztia uralta Egyiptomot, a temetkezési szokások is változóban voltak, a dinasztia uralmának vége felé pedig ez már az építészeten is maradandó nyomot hagyott. Az egyiptomi vallásban a Napnak mindig kiemelt szerepe volt, de Qubbet el-Hawa nekropoliszát teljes egészében az égitest járásának megfelelően építették – derült ki a területen 2008 és 2018 között folytatott ásatásokból. A sírokat 2015-től Lola Joyanes, a Malagai Egyetem kutatója is vizsgálta, Hekaib-ankh sírjának tájolása pedig különösen felkeltette a figyelmét.

A sírt úgy alakították ki, hogy a téli napforduló idején a Nap sugarai a kormányzó egykori szobrára essenek, így Hekaib-ankh képmása a feltámadás idején napfényben fürödhetett. Miután a nyári napforduló általában a Nílus áradásának kezdetére esett, a kormányzó kivételezett helyzetben nyugodhatott: először a Nap újjászületése, majd a termények megújulása garantálta a helyét a túlvilágon. 

A sírt tervező építész arra is ügyelt, hogy Hekaib-ankh minden tekintetben egyedülálló nyughelyet kapjon, az építményhez ugyanis nincs több hasonló a nekropolisz területén, a kamra valóban egyedi megrendelésre készült. A régészek szerint a tervezéséhez nem volt szükség bonyolult eszközökre, de komoly ismeretekre azért igen: a 33-as sírt úgy pozícionálták, hogy a Nap minden állásának szimbolikus jelentősége legyen benne, ehhez a kutatók feltételezései szerint viszont csak egy rudat, egy fakockát és néhány lepedőt használhattak, és még így is kielégítő lett az eredmény. 

A sírt korábban már kifosztották, így a kormányzó múmiája is eltűnt belőle, maga a szobor, amelynek a napfordulónál lett volna nagy szerepe, félbemaradhatott: Alejandro Jiménez-Serrano, a feltárás vezetője szerint a bejárat közelében egy befejezetlen szobrot találtak, amelynek bizonyára azon a talapzaton lett volna a helye, amelyre éppen a Nap sugarai esnek. Az nem világos, hogy miért maradhatott félbe a sír építése, sőt, az sem egészen biztos, hogy maga a kormányzó nyugodhatott benne, amíg békén hagyták a sírrablók, de annyi egyelőre bizonyosnak tűnik, hogy ez az eddigi legrégebbi hasonlóan pozícionált síremlék Egyiptomból, bár a kutatók úgy sejtik, hogy akadhat még hasonló műemlék a környéken – jelenleg a nekropolisz többi sírját is vizsgálják.

Így süt be a napFotó: Joyanes-Díaz, M. et al / CC4

2. Newgrange, Írország

A newgrange-i sírhalom annyira híres, hogy szerepelt az Indiana Jonesban is, igaz, csak a képregényben és csak említés szintjén, ráadásul a történetben Dublintól délre helyezték, miközben a valóságban a várostól északra található. Jonesnál a sírhalomban ráadásul a tavaszi napéjegyenlőség idején történik meg a csoda, a valódiba viszont a téli napforduló környékén: a halom oldalán található résen az emelkedő Nap először csak egy kis sávot, majd az egész kamrát beragyogja. A halmot 5200 éve, a kőkorszakban emelték, 85 méter átmérőjű és 13 méter magas, de a különlegességét mégis a tájolása adja. Az UNESCO világörökségi listáján is szereplő látványosság a régészeti leletek tanúsága szerint nem is annyira síremlék volt, hanem inkább szentély: a halom környékén több faragott menhir is található, és az elhelyezkedése is arra utal, hogy a későbbi katedrálisokhoz hasonlóan a temetkezés mellett rituális funkciója is lehetett. 

Az írországi Brú na Bóinne-i leletegyüttes ékköve, NewgrangeFotó: GIUGLIO GIL / HEMIS.FR/Hemis via AFP

A halmot 1699-ben fedezték fel (újra), amikor a terület akkori birtokosa, Charles Chamber hasznosítani kívánta azokat a mohos sziklákat, amelyekről később kiderült, hogy valójában menhirek, az emberei így bukkantak rá a bejáratra. A sír aztán komoly konteók kiindulópontja lett: Thomas Molyneux tizenhetedik századi orvos, műkedvelő régész arról számolt be, hogy a helyszínen egy piramis alakú követ is látott, ami után nem sokkal Thomas Pownall már egyenesen azt a következtetést vonta le, hogy a kőkorszaki írek eredetileg egy piramist emeltek Newgrange-ben.

Erről azóta kiderült, hogy nem igaz, annyi viszont biztos, hogy fontos kultikus központnak számított: Michael O’Kelly ír régész szerint, aki a modern feltárásokat vezette, a Newgrange egyszerre szolgált a holtak iránti tisztelet helyszínének és a naphit katedrálisának. Nem is temethettek ide akárkit: egy 2020-as kutatás az egyik itt talált csontvázról megállapította, hogy a halott szülei testvérek voltak, a vérfertőzést márpedig csak a királyi, vagy nagyon előkelő családok engedhették meg maguknak. O’Kelly állapította meg azt is, hogy a sírhalmon található lyuk a napfordulóhoz van igazítva, de a kőkorszaki írek nem elégedtek meg ennyivel: akadnak olyan kutatók is, akik szerint a sírt a Hold, vagy akár a Vénusz pályájához is hozzáigazították. Ezeket az elméleteket persze nem szabad túl komolyan venni: időről időre felbukkannak olyan tudósok vagy műkedvelők, akik mindennel is összekötik a newgrange-i halmot, így volt már hettita, főníciai és sumér is. Ezeket az elméleteket a tudomány javarészt megcáfolta, de két dolog nagyjából biztos maradt: az épület kora és az, hogy a Nap járásához igazították.

3. Machu Picchu, Peru

Az inka városban, Machu Picchuban is megemlékeztek a Nap haláláról és újjászületéséről, igaz, Peruban a téli napforduló nem télre, hanem nyárra esik: a Nap templomába június 21-én süt be a nap, nem decemberben. A templom a newgrange-i helyszínhez hasonlóan kettős célt szolgált, egyszerre használták csillagászati obszervatóriumnak és kegyhelynek, ahol a napistennek áldozhattak. A templomot egy természetes barlangból alakították ki, a jelentőségét pedig az is jól mutatja, hogy ez az egyetlen kör alakú alaprajzú épület az egész városban. 

Machu Picchu, az inka romvárosFotó: ARTUR WIDAK/NurPhoto via AFP

Az eddigi helyszínek ismeretében talán nem meglepő, de valószínűleg ez is temetkezési helyszínként szolgált: a legenda szerint Pachutec múmiáját itt helyezték végső nyugalomra (ő volt az az inka uralkodó, akinek a parancsára Machu Picchu megépült). A templom gránittömbökből épült, és eredetileg arannyal díszítették, ezt azonban a spanyol hódítók eltávolították róla, a régészek viszont még megtalálták a borítás nyomait. Az épület falába vágott ablakon besütő nap napforduló idején szögletes mintát rajzol egy gránitból készült oltárra. 

Az Apocalypto óta tudjuk, hogy a maják nem kukoricáztak, ha fel kellett áldozni valakit, de ebben az inkák is jók voltak: valószínűleg az oltáron emberáldozatokat is bemutattak, méghozzá nem is akármilyeneket. Az inkák egyik legfontosabb rítusa a capacocha volt, amelyen fiatal gyerekek és szűz nők életét ajánlották fel az isteneknek. A leletek tanúsága szerint Machu Picchuban 6-7 éves gyerekekkel kedveskedtek az isteneknek, a legfiatalabb feláldozott gyerek pedig mindössze három és fél éves volt – a közös az volt bennük, hogy magas társadalmi pozícióból kerültek ki, jól tápláltak voltak, és gyakran azért választották őket ki az isteneknek, hogy az inkák így is kimutassák a meghódított területeiken, hogy ki a főnök. Amikor nem politikai célok vezérelték a gyermekáldozatokat, általában a természet kiengesztelése volt a cél, vulkánkitörések, földrengések, jégverés és aszály idején is kedvelt orvosságnak számított feláldozni egy-két gyereket. És hol is lehetne jobban megörvendeztetni az isteneket, mint a Nap templomában? Na ugye. 

Az inkák egyébként több más, az emberáldozatban hívő néphez hasonlóan nem hitték, hogy ez kitolás lenne az áldozattal, ellenkezőleg, megtiszteltetésnek tartották: úgy gondolták, hogy akit az isteneknek áldoznak, az a túlvilágon kivételezett helyet kap majd. Az emberáldozatoknak már javarészt leáldozott, de a Nap tiszteletét még a dél-amerikai keresztény hagyomány is megőrizte: az Egyesült államok délnyugati részén, Közép-Amerikában és Mexikóban rengeteg olyan templom épült, ahol a téli napforduló idején a fény valamilyen kiemelt jelentőségű festményre vagy szoborra esik. 

A Templo del Sol, azaz a Nap temploma Machu PicchubanFotó: PABLO PORCIUNCULA BRUNE/AFP

4. Stonehenge, Anglia

Bár azt a mai napig nem igazán lehet tudni, hogy kik és minek építették a Stonehenge-et, az többé-kevésbé biztosnak tűnik, hogy akármire is volt jó, a napfordulókhoz tájolták: a nyári napfordulónál a Nap Heel Stone mögött kel fel, és az első sugarait a kör közepére veti, a téli napfordulónál pedig a kőkör délnyugati oldalán figyelhető meg, ahogy az év legrövidebb napján lemegy a Nap. Az a régészeti eredmények alapján biztosnak tűnik, hogy a Stonehenge tudatos tervezés eredményeképpen és csillagászati ismeretek birtokában épült, de még nagy a homály, csak annyi a biztos, hogy azok, akik emelték, illően megünnepelhették a téli napfordulót, legalábbis erről árulkodnak azok a nyomok, amiket maguk után hagytak. Úgy tűnik, hogy ez az esemény még a nyári napfordulónál is fontosabb volt, ami persze nem is olyan nagy csoda: az északi országokban hagyományosan ilyenkor vágták le azokat az állatokat, amelyeket gazdaságosabb volt megenni, mint télen etetni. 

Tömeg nézi a napfelkeltét a nyári napforduló napján, június 21-én az angliai Stonehenge-benFotó: JUSTIN TALLIS/AFP

Az ásatások során sok disznó- és marhacsont került elő, a lemészárolt állatok pedig általában kilenc hónapos koruk környékén kerültek kés alá, vagyis a tavasszal született jószág éppen a napforduló idejére lett vágásérett. A környéken található maradványokból a régészek arra következtetnek, hogy ilyenkor tényleg nagy bulit tarthattak az építők és azok, akik a szentélyt látogatták: a csontok többségén még maradt némi hús, ami arra utal, hogy bőséges lakomát tarthattak, arról nem is beszélve, hogy az izotópos vizsgálatok eredményei szerint a Stonehenge-hez látogató kőkorszaki szakik Walesből, Angliából és Skócia északnyugati részéről is hoztak magukkal jószágokat, amelyeket aztán nyárson, nyílt tűzön sütöttek meg, mielőtt megtekintették volna a – mostanra leomlott – kövek között lenyugvó téli napot. 

A Stonehenge csillagászati jelentőségéről Fred Hoyle, minden idők egyik leginkább nem-Nobel-díjas csillagásza is írt egy könyvet, ebben amellett érvel, hogy az építmény kőkorszaki obszervatórium volt, amellyel a korabeli tudósok a napfogyatkozások időpontját próbálták megjósolni. Akár igaza volt, akár nem, a Stonehenge rejtélye a mai napig foglalkoztatja a tudósokat, konteósokat, druidákat és miegyebeket, többek között a norvég mókarockegyüttest, az Ylvist is:

5. Keresztény templomok, bárhol

A keletelés, kelet felé fordulás vagy orientáció az imádságban, a temetkezésben és az építészetben is elterjedt gyakorlat, és persze a kereszténység is átvette, amit át kellett vennie másoktól: a karácsony egyik őse is a szaturnália volt a többi pogánynak kikiáltott napforduló-ünnephez hasonlóan, és ennek a szent épületekben is megtalálható a nyoma. Az első keresztények a fénnyel együtt keletről várták Krisztus második eljövetelét, és annak ellenére, hogy Nagy Szent Leó pápa az első században óva intette a híveket attól, hogy holmi napistenben higgyenek, a hagyomány megmaradt, olyannyira, hogy a mai templomépítészetben is megtalálhatóak a nyomai. És ez nem holmi pogány csökevény, vagy legalábbis nem valami olyasmi, amit az egyház csak megtűr: maga XVI. Benedek pápa is kijelentette, hogy a keleti tájolás és az, hogy a hívek kelet felé fordulva imádkoznak, a kereszténység gyökereiig nyúlik vissza. 

A nap-éj egyenlőségre emlékeztető tábla a párizsi Saint Sulpice templom padlójánFotó: JEAN-DIDIER RISLER/Only France via AFP

Nem elég, hogy a hívek keletnek fordulnak, a templomok is ezt teszik, méghozzá elég régóta: így a felkelő nap sugarai számos templomban először az oltárt érik el, ezzel pedig Krisztust és Istent szimbolizálják. Ebben a kereszténység keleti és nyugati ága is nagyjából egyetért: egy 1487-ben épült romániai ortodox templom plébánosa megfigyelte, hogy a nyári és a téli napforduló idején is érdekes fényjelenségek játszódnak le az épületben. Délután egy körül, a téli napforduló idején a fény Szent Auxentius képére vetül a Pătrăuțiban található templomban: ez éppen egybeesik a szent ünnepnapjával, ezért a plébános és a kutatók azt feltételezik, hogy a tizenötödik században ilyenkor különleges misét celebráltak. A napfény nem csak a mártír képét világítja meg, hanem a Krisztus vérét őrző kelyhet is, ezzel pedig tovább erősíti a napfény és az Isten fia közötti kapcsolatot – igaz, hiába van az úgy, hogy az egyház tanítása szerint Krisztus a fény, Leó azért megmondta, hogy azért ez nem egyenlő a Nappal, az már gyanús lenne. 

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: