Szenzációs szelfiket küldött haza a JUICE
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Négy képet küldött vissza a Földre az Európai Űrügynökség (ESA) múlt héten útjára bocsátott szondája, a JUICE (Jupiter Icy Moons Explorer). A szonda első kilövése Francia-Guyanában villámcsapás veszélye miatt elmaradt, a JUICE végül április 14-én, 14 óra 14 perckor indulhatott útnak, az eddigiek alapján pedig úgy tűnik, hogy egyelőre minden rendben van vele.
A mostani képeken a szonda napelemei és radarja láthatóak. Mivel a JUICE a Jupiter jeges holdjainak vizsgálatára indul, és a bolygó távol esik a Naptól, nagy napelemtáblákra van szükség, az ESA pedig éppen azért szerelte fel a felvételeket készítő kamerákat a szondára, hogy ezek beállítását, valamint a radarantennát ellenőrizhessék rajta, az, hogy a háttérben éppen a Föld is látható, már csak a hab a tortán.
Merre jár a JUICE?
Az ellenőrzéshez használt kamerák nem túl nagy felbontásúak, de az látszik a felvételeiken, amire készültek, a JUICE nem is ezeket fogja használni az Europáról, Callistóról és a Ganymedesről készült képekhez.
Az erre a feladatra szánt képrögzítőt JANUS névre keresztelték, az eszköz pedig minden eddiginél részletesebben tudja majd feltérképezni a holdak felszínét, egyes helyeken a felvételek akár a néhány méteres felbontást is elérhetik.
Ezekre még egy kicsit várni kell, a szonda csak 2031-ben közelíti majd meg a holdakat. A JUICE addig négyszer kerüli meg a Földet és a Vénuszt, hogy lendületet gyűjtsön a nagy úthoz, az ESA tervei szerint pedig ezt az utat is rögzítik majd a szonda szelfikamerái. Arról, hogy éppen merre jár a szonda, az ESA honlapján lehet tájékozódni, az ügynökség pedig ugyanitt és a Twitteren teszi közzé a JUICE felvételeit.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A Jupiter titokzatos jeges holdjait deríti fel a csütörtökön útnak induló európai űrszonda, a JUICE
Az űrszonda nyolc évig utazik majd a Jupiter felé, ahol az Europa és Callisto holdakat vizsgálja majd, mielőtt pályára áll a Merkúrnál is nagyobb Ganymedes körül. A küldetés jelentőségéről Kereszturi Ákossal, a CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének bolygókutatójával beszélgettünk.
21 év után ismét űrszonda látogatta meg a Jupiter hatalmas holdját, a Ganymedest
Hétfőn a NASA Juno űrszondája ezer kilométerre közelítette meg a Naprendszer legnagyobb holdját, és értékes adatokat gyűjtött a Ganymedes felszín alatti óceánját elfedő jégkéregről.
Útnak indult az európai JUICE űrszonda, hogy megvizsgálja a Jupiter jeges holdjait
A szonda nyolc évig utazik majd a Jupiter felé, ahol az Europa és Callisto holdakat tanulmányozza, mielőtt pályára áll a Merkúrnál is nagyobb Ganymedes körül. Mindhárom jeges hold felszíne alatt vízréteg húzódhat, így belsejük akár életet is rejthet.