Mikor és miért vált el egymástól a szex és a vallás?
![](https://assets.4cdn.hu/kraken/7pmtafW62NJf7Y78s-xxs.png?width=96&height=96&fit=crop)
Szexualitás és vallás: két olyan fogalom, amit ma szinte lehetetlen egy mondatban leírni. Mindkét jelenség szerves része az egyetemes emberi társadalomnak, mindkettőről sokat beszélnek és vitatkoznak, a 21. századi ember mégis ritkán társítja egymással a két fogalmat. A keresztény vallásos rituálékban és hagyományokban legfeljebb rejtett, puritán formában őrződnek olyan elemek – a házastársi csók, a kezek megkötése vagy a misztikus élmények és istenélmények –, amelyek a szexualitás rejtett formáit és dimenzióit idézik. Azokat az irányzatokat, amelyekben a szexualitás és a vallás mégis szorosan egybeforr, a társadalom kirekeszti, marginalizálja és a másság jegyét süti rájuk – ide tartoznak a New Age mozgalmak vagy egyes új vallási szekták (raelianizmus, Family International, Sathya Sai) némelyike. De mindig elkülönült-e ez a két jelenség, és ha nem, mikor és miért vált el egymástól a szexualitás és a vallásosság? Hogyan került előbbi a profanitás világába, míg utóbbi a szakralitás fennhatósága alá? Ezt a kérdést járja körül a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének szabadegyetemi kurzusa, ami a szexualitás és a vallás kultúrtörténeti egybefonódásait elemzi.
Miért beszélünk még mindig a szexről és a vallásról?
Michel Foucault, a 20. század neves francia filozófusa A szexualitás története című négykötetes munkájában részletesen kifejtette, hogy szerinte a szexualitás olyan arénaként, fogalmi térként értelmezhető, amelyben tudás és hatalom birtokosainak hierarchikus viszonyrendszere testi ösztönök, érzelmek és társadalmi, kulturális habitusok viszonyaként formálódik. A hatalom nem elfojtotta a szexualitást, hanem létrehozta azt mint kulturális, fogalmi konstrukciót. Foucault szerint a régmúlt időkben, különösen az ókori görög és római civilizációban a szexualitás, az ars erotica, a vágyak és szerelem művészete volt: filozófiát, vallást, kulturális identitásokat, szabályrendszert, jogot építettek a szexualitás különböző dimenzióira, miközben azt ezektől függetlenül és ezekkel szorosan egybeolvadva gyakorolták, anélkül, hogy tudományosították vagy medikalizálták volna, vagy egyáltalán fogalmat találtak volna ki a jelenségre.
![Michel Foucault 1984-ben Párizsban Michel Foucault 1984-ben Párizsban](https://assets.4cdn.hu/kraken/7tqsUOY89pOzyO1Sas.jpeg)
A 19. század második felétől aztán elindul az a folyamat, amelynek során a szexualitást medikalizálják, tudományos diskurzusba helyezik, mérik, elemzik, számszerűsítik, az orvostudomány szókincsével és eszköztárával elemzik, ezzel kiszakítják az ars erotica ókori világából, és létrejön a scientia sexualis, a szexről való beszéd és a szex tudománya. Ez a radikális lépés volt az, amikor a szex ugyan kimászott a modernitás általi tabusításból, de egy másik, hasonlóan zárt világban találta magát: a scientia sexualis világában. Foucault szerint az 1960-as évek szexuális szabadossága ennek a 19. századi medikalizálásnak és álszent, viktoriánus puritanizmusnak az ellenreakciójaként jött létre, és az az időszak számos, az ókori világból inspiráló esettanulmányt használt fel az ars erotica felélesztésére.
Focault elemzéséből és a szexualitás dimenzióinak meghatározásából azonban kimaradt a vallás szerepe, köteteiben ezzel nem foglalkozik: nem érdekelte, vagy talán nem mert a témához nyúlni. Pedig az ókorban a szexualitás dimenzióit (biológiai nemek, nemi szervek, szexuális tevékenység és aktus, orientáció, társadalmi nemek, genderidentitások) számos kulturális normatíva formálta és alakította ars eroticává, és ezek egyik legfontosabbika maga a vallás volt, ami – mint azt látni fogjuk az alábbi példákból – az ókorban még elválaszthatatlan volt a szexualitástól.
Meztelen istenek, orgiák és a genderidentitások az ókorban
Az ókori Egyiptomban a teremtéstörténet egyik legfurcsább jelenete, amikor Atum, az ősistenség onánia, vagyis önkielégítés formájában hozza létre a világot. Az egyik papíruszon a jelenet ráadásul egy, a férfiak számára igencsak nagy kihívásnak számitó önfellációként jelenik meg.
![Atum isten önkielégítéssel megteremti a világot Atum isten önkielégítéssel megteremti a világot](https://assets.4cdn.hu/kraken/7tqsdPjsolTFDa8ys.jpeg)
Ez a ma a profanitás, sőt a pornográfia világába száműzött jelenet az ókori egyiptomiak számára a vallás része volt: isteneiket pontosan olyan tevékenységekkel ruházzák fel, amelyeket ők maguk is gyakoroltak. Központi vallási mítoszuk, az Ozirisz-mondakör is tele van a szexualitás szinte minden dimenziójának sajátos értelmezésével. Ozirisz, Ízisz, Hórusz és Széth történetében megtaláljuk a heteroszexuális, házastársak közötti szeretetet és az ideális családot ugyanúgy, mint az ősgonosz kisértését, erőszakos zaklatását, a mérgeként szolgáló férfiondóhoz köthető történetet, a dinnyévé változó férfinedűt vagy a fiúszerelem sajátos formáját is, amely Széth és unokaöccse, Hórusz között egyféle hatalmi játszamként, foucault-i arénaként jelent meg.
Hasonlóan kreatív formában ötvözték a szexualitást és vallást a mai Irak területén fekvő ókori Mezopotámia istenei is: Enki, az ég bikája a világ teremtő férfiprincípiuma és egyben pusztító harcias ereje is volt. A férfierő és a phallus itt is – ahogy később a görög kultúrában és még a platóni filozófiában is – egyszerre teremtő és pusztító erő, termékenységi és szemmel verésre is használt, önálló entitás. A péniszkultuszt aztán a görögök emelték a legkreatívabb szintre, hisz a görög vernakuláris, vagyis népi vallásosságban megjelenik a phallus-madár motívuma, amely egyszerre az ártó szellemektől védő, jószerencsét hozó amulett, és egyszerre erősíti a férfiak potenciáját.
![Phallus-madár dombormű görög felirattal Phallus-madár dombormű görög felirattal](https://assets.4cdn.hu/kraken/7tqseD7EB6Ei8G7os.jpeg)
Nem kevesebb szerep jutott a nőiség szimbólumainak: ezek legszemléletesebb formája Baubo, a görög világ „vaginaistennője” volt, de számos termékenységi kultuszban is nagy szerepet kapnak a női nemi jegyek és a női szexualitás.
![Baubót ábrázoló kerámiafigura Baubót ábrázoló kerámiafigura](https://assets.4cdn.hu/kraken/7tqsfbe2W20oJMJMs.jpeg)
Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a szexualitás és a vallás társadalmi feszültségeket is oldott. A beavatási szertartások önmegtartóztatásai, a kizárólag férfiaknak (Mithras), vagy nőknek (Thesmophoria) szentelt kultuszok és vallásos ünnepek olyan, a két biológiai nem társadalmi szerepköréből adódó feszültségeket oldottak, amelyeket a vallási közösségekben könnyebben lehetett alkalmazni, mint a hétköznapi életben. A vallás elkülönített teret, szakrális időt és részletes eszköztárat (rítusokat, szövegeket, tárgyakat) biztosított arra, hogy a biológiai és társadalmi nemek egyaránt új formákban tudjanak feloldódni. A Dionüszosz-kultusz Euripidész és a görög drámák által is részletesen leírt bacchanáliaünnepségei a fékezhetetlen, vad, ősi szexuális erőt és annak liminalitását, végső határait feszegették. Nem véletlen, hogy amikor ez a görög kultusz beszivárgott a római világba, kezdetben még a római szenátus ellenszenvét is kiváltotta, és Rómában i. e. 186-ban betiltották a bacchanáliákat. Később azonban a kultusz mégis birodalmi sikert aratott, igaz már konszolidáltabb formában (Liber Pater, illetve Bacchus személyében).
A vallásokban az emberi test és a biológiai nemek liminalitását is feszegették: Hermaphroditosz mítosza, Apollón fiúszeretői, Zeusz Ganümédésze, Magna Mater istennő kasztrált, női ruhában zenélő papjai (gallus papok) csak néhány példa a nemiség változatos formáira, amelyek szerves részei voltak az ókori kultuszoknak és köztéri vallásosságnak. A gallus papok nemi fluiditásához hasonlóan a mai Kalifornia területén élő chumash indiánok is sajátos identitásokat hoznak létre: társadalmukban létezett az aqi fogalom, amit a „harmadik nemként” értelmeztek. Nemzőképtelen férfiak, idős nők vagy nőies férfiak egyaránt ebbe a kategóriába tartoztak, szerepük azonban jól meghatározott volt: ők feleltek a halottak eltemetéséért és a betegek elkülönítéséért. Theodore de Bry, aki Liege-ben született, és több korai amerikai expedíción is részt vett, a 16. században még döbbenten rajzolta le az őshonos amerikai indiánok halottakat hordó „hermafroditáit”.
![„Hermafroditák”, akiket Theodore de Bry Floridában látott „Hermafroditák”, akiket Theodore de Bry Floridában látott](https://assets.4cdn.hu/kraken/7tqsvdMnOneKGWBts.jpeg)
Az ógörögök istenei ugyanakkor nemcsak szexuális kalandjaik és változatos tevékenységeik, hierogámiáik (isteni nász, együttlét) révén voltak ismertek, de szobraik szépsége is olyan művészeti és esztétikai szintre jutott a klasszikus korban, hogy náluk alakult ki az ókor talán legfurcsább vallási-szexuális szokása, az agalmatophilia, vagyis a szobrok iránti erotikus vágy. Több ókori forrás is említi, hogy ifjú férfiak ellenállhatatlan vonzalmat éreztek Praxitelész legendás Afrodité-szobra iránt, amely a knidoszi templomban állt. A tökéletes férfi és női test iránti kultikus vonzalom és annak isteni szintre emelt esztétikája a görög vallás sajátosságává vált, amelyet a rómaiak is átvettek és nagy mennyiségben másoltak. Talán nem véletlenül olyan szép az a mintegy 150 fennmaradt Antinou-szobor is, amely Hadrianus római császár istenné avatott fiúszeretőjét ábrázolja: az ifjú anatóliai fiú az egyetlen olyan halandó, nem császári származású személy, akinek hivatalos vallási tisztelet járt a Római Birodalomban.
![Antinous, Hadrianus császár fiúszeretőjének szobra a Tivoli császári palotából Antinous, Hadrianus császár fiúszeretőjének szobra a Tivoli császári palotából](https://assets.4cdn.hu/kraken/7tqt25V5TpSuD7GWs.jpeg)
A monoteizmus és az ellenvallások
A i.e. 7. és 1. század között, kevesebb mint hét évszázad alatt (ami a teljes emberi történelmet véve rövid időnek számít vallástörténeti szempontból) radikális szellemi és vallási reformok indultak el Eurázsiában: az addigi politeista, azaz többistenhívő vallási rendszerek és az azok köré épülő hatalmi struktúrák (birodalmak, királyságok, papi elit) meginogtak és nem egyszer radikális, forradalmi változásokon mentek át. A Közel-Kelet sémi népeinek politeizmusa, a perzsák ősvallása, a hindu, a görög vallás és a kínai univerzalizmus ellen is új vallási irányzat lépett fel. Kevesebb mint 6-7 évszázad alatt létrejött a történelem első dualista vallása (a zoroasztrianizmus), az első intézményesült monoteizmus (a judaizmus), a hinduizmus ellenvallásaként is felfogható buddhizmus, a kínai és görög filozófiai metafizika és etika (konfucianizmus, platonizmus) és a később birodalmi vallássá lett Jézus-mozgalom (később paulizmus). Ezek a jelentős változások ugyan térbeli és időbeli eltéréseik miatt nem feltétlenül mutatnak közvetlen kapcsolódást, de a reformok következményei máig ható, gyökeres változásokat okoztak az emberiség vallástörténetében. Ezért is nevezte Karl Jaspers, Hamvas Béla vagy később Robert Bellah ezt az időszakot axiális kornak, avagy tengelykornak. A mai világvallások és a metafizikához kötődő etikai és kulturális örökségünk jelentős része ebből a korból származik.
A radikális vallási reformok egyik következményeként ugyanakkor a politeizmus vallási sajátosságaként is értelmezhető szexualitás (ars erotica) fokozatosan kiszorul a vallási szférából. Ez a jelenség különösen a monoteizmusra (egyistenhitre) volt jellemző. Míg az Első Templom korában még az ószövetségi szövegek arról panaszkodnak, hogy a zsidó királyok családjai is áldoznak Aserának és megannyi más közel-keleti istenségnek, a babiloni fogság traumája és kollektív sebzettséget okozó élménye létrehozta a Jan Assmann által „ellen-vallásként” értelmezett zsidó monoteizmust, ahol az istennek nincs magánélete, elérhetetlen, nem emberként viselkedik, a meztelenség és a szexuális aktus pedig teljesen kiszorult a szakrális terekből és valláskommunikációból. A Leviták könyvében leírt „ne úgy, ahogy ők” (vagyis a babiloni birodalom politeizmusa elleni viszonyrendszer) ugyan csak kis mértékben jelenik meg az újszövetségi négy evangéliumban, de Pál apostol leveleiben a meztelenség, az önmegtartóztatás, a szexualitás már határozottan a hálószobába űzetik, ahol Istennek és vallásnak szinte semmilyen szerep nem jut. Afrodité, Apolló, Inanna vagy Asera eltűnik a mediterrán és európai világból, amikor a kereszténység 395-ben hivatalosan is az egyetlen elismert vallása lesz a Római Birodalomnak, ezzel pedig az ars erotica végérvényesen kivonul a valláskommunikációból, vagy allegóriákba és rejtett színek és ikonográfiák formájában marad meg az édenkerti és Mária-ábrázolásokban.
![Ádám és Éva a bűnbeesés előtt egy kora-középkori mozaikon Ádám és Éva a bűnbeesés előtt egy kora-középkori mozaikon](https://assets.4cdn.hu/kraken/7tqt6GZYWU1hJMNKs.jpeg)
A népi vallásosság azonban máig megőrizte az ókori szexualitás, az ars erotica vallási jellegét: a téltemető szertartások és szelleműző rituálék a Balkánon (Kukeri táncok például Bulgáriában) közvetett kapcsolatban állnak a Dionüszosz-kultusz bacchanáliáival, ahol a phallus-kultusz és a liminalitás ma is fontos szerepet játszik. Az új, a 19-20. században újraélesztett hagyományokban pedig egyre több olyan újpogány vagy néprajzi hagyomány elevenedett meg, ahol vallás és szexualitás egybefonódni látszik. Az ellen-vallási mozgalmak sajátosságait ismerve nem lenne meglepő, ha a kortárs nyugati értékválságban az ars erotica mint valláskommunikációs forma ismét megjelenne.
A szerző ókortörténész, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének tudományos munkatársa.
T. Szabó Csaba korábbi cikke a Qubiten: