Valóban átírják a történelmet az Erdélyben felfedezett rejtélyes Sponsianus-érmék?
Néhány hete bejárta a világsajtót a hír, miszerint 1713-ban Erdélyben, egyelőre ismeretlen lelőhelyen és körülmények között megtalált aranyérmék, az úgynevezett Sponsianus-érmék nem hamisítványok, hanem eredetiek lennének. Ha ez igaznak bizonyulna, újabb fejezetet kellene nyitni a Római Birodalom 3. századi történetében, a katonacsászárok korának amúgy is szövevényes és számos történettudományi rejtélyt őrző krónikájában. Amennyiben a szóban forgó érmék eredetiek, Sponsianus olyan önjelölt római császár lenne, akit eddig az egyetemes történetírás nem őrzött meg írásos formában, és a mai Románia területén található Dacia provincia ezáltal saját uzurpátorral, vagyis trónbitorlóval rendelkezett volna. Ez nemcsak Erdély történetét írná át, de az i. sz. 3. század második felének is új fejezete tárulna elénk.
A felfedezés jelentőségét árnyalja, hogy annak számos részlete nem ismert. Nem tudjuk pontosan, hogy az 1713 után keletkezett Habsburg (osztrák) katonai és műgyűjtő irodalomban említett számos Sponsianus-érme egy régészeti kontextusból került-e elő III. Gordianus és más katonacsászárok érméivel. Nem tudjuk, pontosan hol kerültek elő Erdélyben, helyi aranyból készültek-e, és hogy városban (például Apulumban, Gyulafehérváron) készítették-e őket rövid idő alatt, sőt egyelőre az érmék pontos száma sem ismert.
A Sponsianus-érmék közül kettő a bécsi Kunsthistorsiches Museumba került. Egyikük az erdélyi báró Samuel von Brukenthal tulajdonában volt, és a 18. század végén az általa alapított múzeumban kapott helyet, míg egy másik példánya hosszú és kalandos út során Skóciában, Glasgow-ban kötött ki.
A skóciai érmét nemrég a University College London kutatója, Paul N. Pearson és kollégái vizsgálták meg egy a Plos One tudományos folyóiratban közölt tanulmányukban (a Plos One interdiszciplináris folyóirat, tehát nem elsősorban a római történelem kutatásának kanonikus, elismert, rangos kiadványa, hanem sokkal inkább a természettudományok művelőinek körében ismert fórum, és nem tartozik a római történetírás legfontosabb kiadványai közé, mint a Journal of Roman Studies, a Journal of Roman Archaeology vagy a Le Bulletin Numismatique). Eltekintve attól a csöppet sem mellékes ténytől, hogy a tanulmány nem a Római Birodalom kutatásával foglalkozó rangos szakfolyóiratában jelent meg, hanem egy interdiszciplináris és fizetős, ám peer-review rendszerrel rendelkező folyóiratban, Pearsonék tanulmánya alig fél évvel a cikk egyik fő szerzőjének új könyve után jelent meg, amelynek már köszönetnyilvánító listájában is központi helyen szerepel a Glasgow-i Múzeum és a Sponsianus-érme (Paul Pearson: The Roman Empire in Crisis, 248–260: When the Gods Abandoned Rome, Pen and Sword, 2022).
Ki az a Paul Pearson?
Pearson tanulmányainak döntő többsége köszönő viszonyban sincs a római korral, de a szerző valamilyen oknál fogva 2016 óta intenzíven foglalkozik a Római Birodalom történetének legbonyolultabb időszakával, a 3. század katonacsászáraival. 2016-os kötete Maximinus Thrax császár életét és korát mutatja be, és – ahogy legutóbbi, a Kr.u. 248 és 260 közötti időszakot bemutató új könyve is – a brit Pen and Sword kiadónál jelent meg. A kiadó nem a római kori kutatás szakmai berkekben ismert intézményei közé tartozik – igaz, számos, jól dokumentált hadtörténeti és ismeretterjesztő kötetet jelentetett meg, alkalmanként elismert ókortörténészek (Michael Sage vagy Ilkka Syvänne) tollából is. Pearson szakmai beágyazottsága a római kori kutatásba tehát hiányos, szakmai felkészültsége alapján pedig autodidaktának mondható. 2016-os, Maximinus Thraxról írt kötetéről Pavel-Flavian Chilcos romániai kutató recenziójában hangsúlyozta, hogy a szerző sokszor összekeveri a másodlagos szakirodalmat (bibliográfiai referenciák, feltételezések, történettudományi, historiográfiai metahistóriák és képzelgések) az elsődleges forrásokkal (ókori auktorok, régészet, epigráfia). 2022-es kötetében például úgy beszél római feliratokról, hogy nem idézi őket, de még csak referenciákat se találunk a bevezetőben, tehát a kíváncsi olvasónak esélye sincs például a szóban forgó római feliratot megkeresni, esetleg további szakirodalmat olvasni az elsődleges forrásokról.
Pearson új kötetében a legiós táborok közzé sorolja Ulpia Traiana városát a 3. században (helyesen: colonia Sarmizegetusa vagy Ulpia Traiana Augusta Dacica Sarmizegetusa), ami nem egyszerű hiba, hanem történelemhamisítás. Hasonló mértékű melléfogás, hogy a fríg sapkát keveri a dák sapkával, miközben a római ikonográfiában a kettő általában elkülöníthető, és nem teljesen azonos. Pearson új kötetének 225-230. oldala tartalmazza azt a fejezetet, amely az úgynevezett Sponsianus-rejtélyt elemzi. Ezt a fejezetet bővítette ki és ismertette a Glasgow-i Múzeum munkatársaival, hogy aztán a hír a BBC és a Guardian cikke nyomán bejárja a világsajtót és természetesen a romániai és a magyar médiát is.
Pearson és társainak tanulmányát a következő pontokban foglalhatjuk össze:
- Az érméket a 18. században fedezték fel. Feltehetően Johann David von Palm német bankár és udvari tanácsadó dokumentálta őket először, és ő adta át az érméket a bécsi medaliongyűjtemény vezetőjének. Az érmékből négy aranyérme és legalább egy, mára elveszett ezüst érme tartalmazta Sponsianus nevét – ezek közül kettő Bécsben, egy Glasgowban, egy pedig Nagyszebenben (Sibiu), a Brukenthal Múzeum gyűjteményében van. A szerzők nem idézik a 18. századi gazdag szász és osztrák irodalmat a Sponsianus-érmékről, pedig a 18. századi német és magyar erdélyi és a bécsi úgynevezett antikvárirodalomban órási referenciagyűjtemény halmozódott fel.
- A tanulmány nagyon röviden idézi a 19. századi, egyébként rendkívül gazdag szakirodalmat, ami kivétel nélkül „gyenge minőségű modern hamisítványnak” titulálja az érmét, és ennek alapján Sponsianust kitalált császárnak tartja.
- Sponsianust semmilyen irodalmi forrás nem említi a 3. század katonacsászárai és uzurpátorai között, így a klasszikus római proszopográfia elutasítja Sponsianus létezését, igaz, néhány szerző (Dietmar Kienast, Borhy László) régebbi tanulmányaiban, egy-egy lábjegyzetben elfogadja létező uzurpátorként.
- A modern metallurgiai vizsgálatokból kiderült, hogy a Sponsianus-aranyérme jelentős arányban tartalmaz ezüstöt (3,83%) és rezet (3,39%), ami nem jellemző a római városi pénzverdékre, ahol az aranyérmék törvényszerűen készültek. Az érmén ugyanakkor olyan földtani jellemzőket is találtak, amelyek arra engedték következtetni a szerzőket, hogy több száz éven át földben lehetett.
- A Sponsianus-érmékkel együtt 1713-ban felfedezett sokkal tisztább III. Gordianus-érmék aranykompozíciója és az érmekollekció heterogén jellege arra utal, hogy egy hamisító nem volt képes ilyen minőségű hamisítványt előállítani.
- Ebben a tanulmányban is szerepel az Pearson 2022-ben megjelent kötetében leírt ötlet, miszerint Sponsianus 260 és 270 között lehetett Dacia egyféle önkényes helytartója, és duxként, legiók közös vezetőjeként léphetett fel mint uzurpátor.
A Sponsianus név legalább létezik
A médiafelhajtást követően romániai régészek és numizmaták egy része hangosan tiltakozott a cikk történeti következtetései ellen, amelyek kifejezetten gyenge történelmi alapokon állnak. Pearson cikke számos alapvető részletet nem vesz figyelembe: nem említi például a 18-19. századi szász és magyar erdélyi és a bécsi udvari antikvárirodalmat, például Szathmári Pap Mihály két rejtélyes Sponsianus-érméjét, Weszprémi István numizmatikai elemzését az érmékről vagy az Ebay-en az elmúlt húsz évben eladott Sponsianus-másolatok eredetét.
Nem beszél részletesen a 240 és 260 közötti Dacia történetéről, teljesen mellőzi a kortárs romániai szakirodalmat, a régészeti és epigráfiai anyagot, és nem kontextualizálja ezt a kort a hadsereg mozgásával, az éremkincsekkel és az epigráfiai adatokkal. Nem elemzi magát a Sponsianus nevet, ami jelenleg három latin feliratról ismert, kivétel nélkül mind Rómából (CIL VI 3959, 4188, 5263) és leírva egyik sem érmén jelenik meg, csak funerális (a temetkezéssel kapcsolatos) kontextusban. Maga a Sponsianus név tehát létezik ugyan, de az említések kivétel nélkül mind kora-császárkoriak (1. századiak), így már ez is okot ad a kételyre.
Pearsonék nem elemzik részletesen az érme epigráfiai sajátosságait sem: bár a szerzők leírják az érme betűinek karcolatait és fizikai sajátosságait, nem vetik őket össze a 3. századi érmék kalligráfiai jellemzőivel. Az Amerikai Numizmatikai Társaság részletes összefoglalója Pearson tanulmányának recepciójáról megemlíti, hogy az érme feliratának részletes elemzése, az ikonográfia republikánus előképekre és analógiákra visszavezethető jellege sem került részletes elemzésre. Perdöntő lehetett volna, ha az érme aranyának kémiai összetételét egybevetették volna az Erdély római aranybányájából, Alburnus Maiorból előkerült aranytárgyak összetételével. A szerzők mellőzték az ellencsászárok és katonacsászárok koraként ismert időszak uzurpátorainak érmét is, amelyek aranyösszetétele ritkán ismert arany formájában, különösen 93%-os tisztaságú érmeként. Különösen fontos lett volna a szóban forgó érmét összehasonlítani más, kis számban fennmaradt uzurpátori érmetípussal.
A Római Birodalomban az 1. századi Lucius Arruntius Camillus Scribonianus és az 5. századi Romanus között legalább hetven ellencsászár veszélyeztette a birodalmat és a császári „koronát” (ellentétben egyes a sajtóban megjelent cikkekkel, a római császárt soha nem koronázták). Az uzurpátoroknak ez a hosszú listája különösen a 3. században terebélyesedett ki. Arab Fülöp idejéből ismert egy Silbannacus nevű uzurpátor, akinek azonosítása az 1930-as években hasonlóan bonyolult volt, mint a most szóban forgó Sponsianusé. Silbannacus neve sem maradt fent irodalmi forrásokban, csupán két érméről ismert: egy 1932-ben és egy 1980-as években Franciaországban előkerült érméről ismerjük a gall-kelta nevű személyt. Az 1930-as években előkerült érme hitelességét a British Museum minden kétséget kizáróan autentikusnak vélte, de az azóta eltelt évtizedek óta ezt is számos történész kérdőjelezte meg.
Róma még mindig lázba hoz
Ahogy a Silbannacus-érmék esetében, úgy a Sponsianus-érméknél is felmerül a történettudomány alapvető módszertani problémája: hogyan rekonstruálható a múlt, ha csupán egyetlen forrástípus áll rendelkezésünkre, és annak autentikus volta igen nehezen állapítható meg? Minden történészpalánta tudja, hogy egy forrás nem forrás, tehát egy történelmi esemény hitelességéhez több irányból, több nézőpontból szükséges különböző jellegű elsődleges forrás. Augustus császár életét érmék, feliratok, irodalmi források, régészeti bizonyítékok igazolják, tehát az ő létezése nehezen vonható kétségbe. Sokkal nehezebb a helyzet egy olyan zűrzavaros korszakkal, amikor a Római Birodalom atomizálódása, politikai instabilitása a császári hatalmat is darabokra törte, és szinte minden provinciára, régióra jutott egy-egy ellencsászár. Az ő életük rekonstrukciója azért is nehéz, mert a domináns hatalom ellenségeivé váltak azáltal, hogy a hatalmat bitorolták, így emlékük eltöröltetett (damnatio memoriae). Nem véletlen, hogy trónbitorlókat nagyon ritkán ismerünk feliratokról, régészeti forrásokból, de az irodalmi források is rendkívül szűkszavúak velük kapcsolatban.
Sponsianus létezése nem lehetetlen (tudjuk, hogy Pannónia provinciának is volt ellencsászára Gallienus idején, Regalianus ellencsászár 260 körül); ahhoz azonban, hogy bebizonyítsuk, a fent említett kutatásmódszertani kérdéseket is meg kell válaszolnunk. Könnyen lehet, hogy a bécsi Kunsthistorisches Museum numizmatikai gyűjteményének vezetői adják majd meg a választ, hiszen a neves bécsi császári éremgyűjteményben két Sponsianus-érmét is találunk.
Pearson munkája annyiban díjazandó, immár modern, természettudományos módszerekkel nyitott újra egy háromszáz éves vitát, és nemcsak az ókori források hiányából fakadó alapvető történeti módszertani kérdésére világit rá, hanem arra a jelenségre is, hogy a Római Birodalom még mai is mennyire lázba tudja hozni a társadalmat. Úgy tűnik, Róma egykori dicsősége minden kolonialista sajátossága ellenére még mindig az egyik legvonzóbb történelmi korszaka az emberiségnek: a filmipar, játékipar és a történettudomány egyaránt képes újraéledni az ókor legjelentősebb birodalmának romjaiból – függetlenül attól, hogy létezett-e Sponsianus, és hogy valódiak-e a szóban forgó rejtélyes érmék.
A szerző ókortörténész, a Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének tudományos munkatársa.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: