1400 dollárért vesztegetik a járásgyorsító holdjárót
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Moonwalker nem egy sima cipő, hanem a személyi mobilitás jövője, állítja a Shift Robotics, a terméket gyártó amerikai startup. A Moonwalker valóban nem egy egyszerű lábbeli: tulajdonképpen egy gurulós cipőkiegészítő, amit a cipőre applikálva, akár 250 százalékkal gyorsítható meg a haladás. Így akár kiváltható a kerékpár vagy a roller is a mindennapi közlekedésből, sétálni pedig az alapítók szerint biztonságosabb is.
2022-ben egy mindössze egyhónapos Kickstarter-kampányban gyűjtötték össze a fejlesztésre a pénzt a Pittsburgh-ban dolgozó mérnökök, hogy kifejlesszék a Moonwalker legújabb generációját, amit azóta pár szerencsés élőben is kipróbálhatott.
A guruló cipőtalp pántokkal rögzíthető a cipőre, bármilyen cipővel kompatibilis és a járást sem akadályozza, legalábbis a készítők és a tesztelők szerint. A Moonwalker mesterséges intelligenciát használ arra, hogy a beépített DC-motorok mozgási energiáját a váltókon keresztül a kerekekre úgy vigye át, hogy az a viselő mozgását kövesse. Vagyis csupán a szándék alapján következtet arra, hogy mennyire akar gyorsan menni az, aki a kerekeken jár, az eredeti tempó határozza meg a véglegest, ami akár 2,5-szer nagyobb is lehet. Ez a sétatempóhoz képest futótempót jelenthet anélkül, hogy a gyalogló leizzadna a munkába menet vagy az emelkedőn felfelé kaptatva.
A használata némi gyakorlást igényel, de alapvetően néhány egyszerű lábmozdulattal vezérelhető a cipőkiegészítő. A sarokemelés a kerekek megállításában segít, ami főleg lépcsőmászáskor lehet hasznos. Ezen kívül viszont csak az eredeti sétatempón, a lábak mozgatásán múlik az, hogy milyen gyorsan lehet haladni a Moonwalkerrel. Tölteni USB-csatlakozón keresztül lehet, amit gyakorlatilag bárhol megoldhatnak a felhasználók.
A Footwearnews a guruló lépésgyorsítón kívül megemlékezik az olyan „leggyorsabb" cipőkről is, amik karrierjét nem a mesterséges intelligencia határozza meg, ilyen volt például a Nike VaporFly, ami az anyaga miatt érdemelte meg a jelzőt.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
„A bal cipőm nem hajlandó újraindulni” – bedöglött a Nike önbefűző okoscipője
Androidos eszközökkel nem, vagy csak akadozva működik a nemrég piacra dobott csodacipő. Nem túlzás azt állítani, hogy a Nike okoscipője ezáltal még a hagyományos butacipőknél is butább lett.
Itt a világ legkörnyezetkímélőbb sportcipője, a Futurecraft Footprint
Az Adidas és az Allbirds közös fejlesztése alig egy év alatt jutott el a tervezőasztaltól a megvalósulásig. A 154 gramm tömegű sportcipő szénlábnyoma a teljes élettartama során alig 3 kilogramm.
Irtózatos karbonlábnyoma van az edzőcipőnek
Az elmúlt évtizedben a luxusdivat is felfigyelt az edzőcipőkre, amelyeket sokan még gyűjtenek is. Ám a 2018-ban 58 milliárd dolláros forgalmat bonyolító edzőcipőbiznisz alapját nehezen lebomló anyagok adják.