Ausztráliában vizsgálják, hogy a varázsgomba segíthet-e az elhúzódó gyászon
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Ausztráliában június végén engedélyezték két, korábban tiltott hatóanyag, az MDMA (ecstasy) és a pszilocibin (varázsgomba) gyógyászati célú felhasználását bizonyos mentális betegségek gyógyításának reményében.
Most bejelentették az első klinikai vizsgálatot, amelyben ilyen szert használnának terápiás célra: a brisbane-i QIMR Berghofer Orvosi Kutatóintézet az elhúzódó gyász kezelését célozza pszilocibinnel támogatott pszichoterápiával.
„Az elhúzódó gyász nagyon intenzív és nyomasztó szenvedést okozhat, ami kihat az ember otthoni, munkahelyi és párkapcsolati életminőségére is” – mondta az intézet adjunktusa, Vanessa Beesly, aki szerint az állapotot nehéz kezelni a hagyományos gyógyszeres és terápiás úton, amely akár évekre is megrekesztheti a gyászolót ebben az állapotban.
A 15 hetes vizsgálatban 15 olyan ember vesz majd részt, akik egy közeli hozzátartozójukat rákban veszítették el. Az alanyoknak három előzetes terápiás ülésen kell részt venniük, amelyeken egy terapeuta és egy ápoló is részt vesz, majd következhet az adagolás napja. A résztvevők ekkor egy privát szobában kapják meg a dózist, ahol szemmaszkot húznak és egy ágyra feküdnek, a nyugtató zenével kísért pszichedelikus élményen pedig szakképzett személyzet kíséri végig őket. Ez várhatóan nyolc órát vesz majd igénybe.
Ezután további négy terápiás ülés vár az alanyokra, ahol segítenek nekik feldolgozni a pszichedelikus élményeket, feloldani a gyászt és meghatározni azokat a változásokat, amelyeket az életükben eszközölhetnek az élmény után.
„Ez egy létfontosságú vizsgálat. Rengetegen vannak, akiknek nem feltétlenül használnak a hagyományos mentális egészségügyi kezelések, és nagyon fontos, hogy valami másban, valami új dologban reménykedhetnek” – mondta Stephen Parker, a vizsgálatban részt vevő pszichiáter.
A kutatók elmondták, a kísérlet célja annak vizsgálata, hogy a terápia elfogadható, biztonságos és valamilyen módon potenciálisan előnyös-e az embereknek. Ha minden rendben megy, később nagyobb mintán is kipróbálhatják a módszert, és megbizonyosodhatnak abban, hogy a beavatkozás hatékony lehet az elhúzódó gyász kezelésére.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Egyetlen adag pszilocibin és néhány terápiás foglalkozás után gyors javulás értek el súlyos depressziós alanyoknál
A varázsgomba hatóanyagának eddigi legnagyobb klinikai tesztjében olyan embereket vizsgáltak, akik legalább kétféle antidepresszánsra sem reagáltak korábban. A legnagyobb dózisú csoport tagjainak közel egyharmada már 3 héttel később jelentős javulást tapasztalt.
Az elhúzódó gyász hosszú szakmai vita után bekerült a mentális zavarok kézikönyvébe, a DSM-be
Évtizedek óta megosztja a pszichiátereket a kérdés, hogy szabad-e patologizálni egy olyan természetes folyamatot, mint a gyász. Most megtört a jég: az egy évnél tovább tartó gyászt besorolták a mentális zavarok közé. Vannak, akik a stigmatizálástól és a túlgyógyszerezéstől tartanak, mások szerint a diagnózis nélkülözhetetlen a traumatikus esetek feldolgozásához.
Attól, hogy játék, még nem kell bugyutának lennie
Öldöklős játékból rengeteg van, a magyar fejlesztésű Ghostboy viszont nem a gyilkolásra tanít, hanem a gyászra. A szakértők és a fejlesztők arra számítanak, hogy a játékok egyre több társadalmi tabu és probléma interaktív feldolgozásában segítenek majd.