Kb. 1700 éves római hajóra bukkantak szerbiai szénbányászok

2023.08.04. · tudomány

2020 óta már másodjára bukkannak római kori hajó maradványaira Szerbiában. Most a Belgrádtól 80 kilométerre, délkeletre található Pozsarevác közelében, Drmno falu szénbányájában tárta fel egy ókori hajó faszerkezetét a kotrógép.

A közelben található egykori római település, Viminacium lelőhelyéről érkező szakértők szerint a hajó valószínűleg egy folyami flotta része volt, és a 45 ezer lakost számláló, fejlett várost szolgálta ki. Viminacium az időszámításunk szerinti 1. és 5. század között élte fénykorát, és többek között palotával, templomokkal, amfiteátrummal, fórummal, vízvezetékkel és fürdőkkel is büszkélkedhetett.

A drmnói bányában talált hajó-faszerkezet
photo_camera A drmnói bányában talált hajó-faszerkezet Fotó: Szerbiai Régészeti Intézet

A feltárást vezető régész, Miomir Korac a Reutersnek elmondta, a korábbi leletek alapján a hajó a 3. vagy 4. századból származhat, amikor Viminacium a Moesia Superior nevű római provincia fővárosa volt, és a Duna egyik mellékfolyójánál volt kikötője. A területen eddig feltárt két hajó és három kenu a régészek szerint vagy elsüllyedt, vagy a folyóparton hagyták őket.

A faszerkezetet vízzel permetezték, és ponyva alatt tartják, hogy a nagy hőségben ne pusztuljon tovább, de a régészek szerint így is nehéz lesz a 13 méter hosszú hajótestet úgy mozgatni, hogy az ne törjön össze – mérnökök jelenleg is dolgoznak a kiemelést végző speciális szerkezeten.

link Forrás

A Viminacium ásatásai 1882 óta tartanak, de a régészek becslése szerint még mindig csak a terület 5 százalékát sikerült feltárni. A 450 hektáros területen eddig a hajókon túl arany csempék, jáde szobrok, freskók, mozaikok és fegyverek kerültek elő, de három mamut maradványaira is bukkantak a lelőhelyen. A leleteket egy Viminacium városának dedikált múzeumban tervezik kiállítani.