„Ráfogták a kétnapos fiamra, hogy szopisztrájkol, és adtak tápszert”
„Császár után első babával segítséget kértem a csecsemőstől, hogyan kell mellre tenni a babát. Bejött, miután megfogta a kilincset, kezet nem mosott, szinte félbehajtotta a mellbimbómhoz közel eső részt, és rátette a gyereket. Közölte, hogy így. Meg sem kérdezte, hogy megfoghatja-e a mellem, hogy mi a probléma, miért kértem segítséget. Kértem védőnő segítségét is, semmi használhatót nem tudott mondani. Amikor a fiam sírt, hogy éhes, én is sírtam, mert tudtam, hogy annyira fájni fog, hogy menekülni akartam. Végül szoptatási tanácsadót hívtam, és 30 ezer forintért ő tanította meg, hogy milyen pózokban érdemes szoptatni, és hogyan tudom a fiamat mellre tenni úgy, hogy ne rúgjam le a csillagokat az égről a fájdalomtól.”
Augusztusban az World Alliance for Breastfeeding Action kezdeményezésére, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az UNICEF részvételével 1992 óta egy egész hetet szentelnek az anyatejes táplálásnak. A Másállapotot a Szülészetben közösségének segítségével – magyar édesanyák tapasztalatait gyűjtöttük össze arról, miért csak a csecsemők negyedét táplálják Magyarországon a WHO-direktíváknak megfelelően, vagyis életük első fél évében kizárólag anyatejjel.
A WHO ajánlása szerint az újszülöttet a születését követő első órában kellene először megszoptatni, majd hat hónapig az anyatejen kívül semmi mást nem kellene kapnia sem enni, sem inni. A WHO-irányelvek szerint ellenjavallt a cumisüvegek, cumik, szoptatási és táplálási segédeszközök használata, és az anyatejes táplálást a hozzátáplálás elkezdése után, hat hónapos kortól továbbra is a baba igényei szerint ajánlott folytatni két éves korig, illetve akár később is.
Az egykori Emberi Erőforrások Minisztériuma 2019-ben mindezt olyan fontosnak tartotta magáévá tenni, legalábbis papíron, hogy szoptatást támogató nemzeti bizottságot hozott létre, és rendeletben is vállalta, hogy „figyelemmel kíséri a családbarát ellátás, a szoptatás és az anyatejes táplálás, valamint a csecsemő- és kisgyermekkori gondozás hazai helyzetét, elősegíti az ezekkel kapcsolatos tájékoztatást, áttekinti a szoptatástámogatás magyarországi helyzetét, és annak intézményesítése érdekében oktatási, szervezeti és módszertani javaslatot tesz.” A Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium, valamint a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság szakemberei össze is állították a csecsemők optimális táplálására vonatkozó irányelveket (pdf), amelynek már a bevezetőjében leszögezik, hogy „az egészséges csecsemőnek az első 6 hónapban a kizárólagos szoptatás/anyatejes táplálás, azt követően legalább 12 hónapos korig a 6 hónapos kor körül elkezdett megfelelő kiegészítő táplálás mellett folytatott szoptatás az ideális táplálási mód és a biológiai norma”.
A kormány bábáskodása mellett működő szakmai bizottságok megemlítik ugyan, hogy „az anyák 98 százaléka képes lenne szoptatni gyermekét, ha megfelelő ismeretekkel, önbizalommal rendelkezne, továbbá, ha megkapná a szükséges segítséget és támogatást az egészségügyi rendszeren belül és kívül egyaránt”, ennek ellenére ma Magyarországon a KSH Népességtudomány Kutatóintézet kutatási eredményei szerint már az egyhónapos csecsemőknek is nagyjából 40 százaléka kap tápszert vagy egyéb folyadékot, például vizet az anyatejen kívül, 5 hónapos korára pedig a csecsemők mintegy kétharmadát nem kizárólag anyatejjel táplálják. A hat hónapos életkorukat betöltött magyar csecsemők esetében az „anyatejes táplálás előfordulása 53,9, míg a kizárólagos szoptatásé 25,1 százalék volt. Vagyis az 5-6 hónapos korig történő kizárólagos szoptatásra vonatkozó hazai ajánlás a csecsemők mintegy 25 százaléka esetén teljesült” – derül ki a Statisztikai Szemlében tavaly májusban publikált kutatásból.
A szülés sem megy simán, de a szoptatással a kórházban végképp alig foglalkozik valaki
A Qubit által kérdezett anyukák egyike, Roberta épp a szoptatás iránt elköteleződést mutató kormányrendelet és az ennek módját irányelvek formájában lefektető dokumentum születése idején, 2019-ben szülte meg első kisfiát. Hogy milyen segítséget kapott a szoptatáshoz az állami kórházban?
„Sürgősségi császár után indokolatlanul elválasztva csak órákkal később kaptam meg [a gyereket] szoptatásra. Kérdésemre, hogy mozoghatok-e már, a csecsemős annyit válaszolt, hogy nem tudja, de itt hagyja a gyereket, szoptassam. Nem ment. Másnap a gyerekágyas osztályon kezdődött az igazi »segítség«: egy csecsemős nővér fehéredő ujjakkal feszítette kisfiam fejét a mellemhez, aki nem meglepő módon teljes elutasítással válaszolt. A kórházi védőnő szerint minden rossz volt: a gyerek szája, a mellem, a mellszívóm, a bimbókiemelőm. Végül ráfogták a kétnapos fiamra, hogy szopisztrájkol, és adtak tápszert. Két hét után, a szoptatási tanácsadó egyetlen egyszerű tanácsa után fogadta el végre a mellem. Talán 4 tiszta szopizós hónapunk volt így.”
Második gyermekük születésekor, előző élményeikből kiindulva inkább mélyen a zsebükbe nyúltak, és egy magánkórházban kértek időpontot programozott császármetszésre. Az eredmény, mesélte Roberta, nem is maradt el:
„Azonnal megkaptam, segítettek mellre helyezni. Többféle pózt mutattak, hogy tudjak választani. A csecsemős azon mondatától, hogy a gyerek tapadása és a mellem is tökéletes a szoptatáshoz, könnybe lábadt a szemem. Jelenleg 9 hónapos, és meg mindig elsődleges tápláléka az anyatej.”
Minden egészségügyi dolgozót meg kellene tanítani a helyes szoptatásra
A korábban a Szoptatásért Magyar Egyesületben elnöki teendőket ellátó, valamint a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság csapatát is erősítő Juhászné dr. Kun Judit orvos, szoptatási szaktanácsadó kérdésünkre elmondta:
„A szoptatási arányszámok növekedéséhez nagyon sok színtéren be kellene avatkozni, és ez jelenti a legnagyobb nehézséget. Bár a biológia működik, ahhoz, hogy egy anya élni is tudjon ezzel, az élet minden területén támogatást és helyes információkat kellene kapnia. Magyarországon nemcsak a nehézségekkel küzdő, de a tökéletesen egészséges anyák sem kapják meg azt a támogatást, ami ahhoz kellene, hogy hat hónapos koráig kizárólagosan tudják szoptatni a babájukat. Ehhez nem elég beleírni az irányelvekbe, hogy az anyák 98 százaléka erre képes. Ezek korántsem új vagy bonyolult információk, de az egészségügyi ellátórendszer minden szegmensében célzottan kellene tanítani őket, nemcsak a gyerekorvosoknak és védőnőknek, hanem például a röntgenasszisztenseknek is, hogy ne mondják azt az újdonsült anyukáknak, hogy egy röntgenfelvétel elkészítése után órákig nem szoptathatnak. A korszerű, evidenciákon alapuló ismereteket kötelező jelleggel kellene tanítani az orvosi és ápolói alapképzésben, majd nagyon hangsúlyosan a szakorvosi és szakápolói képzésben és aztán újra meg újra a továbbképzéseken is. A gyerekorvosoknak olyan nagy a tekintélyük, hogy az édesanyák, különösen az első szülés után, mindenképpen hallgatni fognak a mondandójukra, ezért óriási a jelentősége annak, hogy egyetlen gyerekorvos se hangoztasson olyan, az emberi élettannal tökéletesen szembemenő dogmákat, hogy az édesanya egy alkalommal csak az egyik mellből, X óránként Y percig szoptasson.”
De mik is azok a nem túl bonyolult információk, amelyek hatékonyan tudnák növelni a hat hónapos korukig kizárólag anyatejjel táplált csecsemők arányát? Nemcsak az édesanyák, hanem az őket segíteni hivatott szakemberek, gyerekorvosok, védőnők közül is sokan vélik például úgy, hogy az újszülöttet, csecsemőt akkor kell mellre tenni, ha felsír. Csakhogy a sírás valójában a babák utolsó, mondhatni kétségbeesett figyelemfelkeltő eszköze, amit számos jelzés megelőz – ezek láttán érdemes jóval a sírás előtt elkezdeni a szoptatást. A Bethesda Gyermekkórház összefoglalója szerint ilyen jelzés lehet, ha a csecsemő a szájába dugja a kezét, nyalogatja a száját, cuppog, nyújtogatja a nyelvét. Persze ahhoz, hogy ezt egy újdonsült anya észre tudja venni, elengedhetetlen, hogy ne a pelenkamosással, takarítással, vacsorafőzéssel, a vendégek fogadásával, a rugdalózók vasalásával legyen elfoglalva.
A sikeres szoptatáshoz az anyavédelmi törvényeken és a szülési szabadság törvényileg biztosított, kizárólagos szoptatásra ideális, vagyis legalább 6 hónapos időtartamán túl a már idézett Kun Judit szerint az alábbiak mindegyikére szükséges lenne:
- egészséges és szoptatásra alkalmas anyai szervezet, ami az esetek 95-98 százalékában adott;
- hatékonyan és gyakran szopó csecsemő, mert az anyai tejtermelést a csecsemő egyedi igényei irányítják;
- ezen alapuló helyes információk, vagyis például az adott időközönként és az adott időtartamban szoptatás teljes mellőzése;
- a csecsemő ne kapjon a szájába semmit, ami a szopási készségét megzavarhatná, vagyis se tápszert, se cumit, se szoptatást imitáló eszközt;
- a csecsemők és az anyák ne külön szobában töltsék a napjaikat és az éjszakát;
- az anyának lehetőség szerint ne legyen más dolga a kizárólagos szoptatás ideje alatt, vagyis kapjon meg minden érzelmi és fizikai támogatást az egészségügyi ellátásban és a háztartásában.
- Értékeljék a szoptatásért tett erőfeszítéseit, és ne zavarják össze olyan téves információkkal, hogy például a nyári melegben a csecsemőnek vízre is szüksége van, vagy a 6. hónapon túl már nincs tápanyagtartalma az anyatejnek.
A szoptatási tanácsadók javaslataihoz képest ma sem ritka, hogy azokat az édesanyákat, akiknek a csecsemője nem végez 20-30 perc alatt, az állami ellátásban dolgozók azzal riogatják, hogy nincs elég tejük. De meglehetősen gyakori az a vélekedés is, hogy egy minden apró jelzésre megszoptatott csecsemő később akaratos kisgyerekké, önző kamasszá, kövelelőző felnőtté válik majd. Erről számolt be nekünk a most kétéves kisfiát még mindig szoptató Enikő is, aki azt mesélte, hogy a dúla, akivel a szülésfelkészítő tanfolyamon kapcsolatba került, javasolta, hogy keressen fel szoptatási tanácsadót, így a gyermekét sikerült is a WHO irányelveinek megfelelően táplálnia.
„Így a generációkon átívelő rossz mintát sem viszem tovább. Értem ezalatt, hogy a kisbabánkat először meglátogatva anyukám minden egyes mellretételnél rákérdezett, hogy »nem lesz ettől sebes a mellbimbód«? Majd minden egyes sírásnál megjegyezte, hogy »ez a kisgyerek éhes«. Azután jöttek a burkolt szurka-piszka megjegyzések, hogy a cici miatt van ennyire rám gyógyulva a baba, mert minden nyekkenésére megszoptatom. Ha nem tanulom meg, hogy az anyatej a táplálékforrás és szomjoltás mellett nyugtató, fájdalomcsillapító hatással van, és a szopizás a kötődésben nagyon sokat tud adni, a megjegyzések után lehet, hogy annyira elbizonytalanodom, hogy az a kötődési problémák mellett akár a tejem elapadásában is végződhetett volna. A legkatasztrofálisabb kommunikációval egyébként egy gyermekneurológusnál találkoztam, aki arról tartott kiselőadást, hogyan megy tönkre az anya az igény szerinti szoptatásban. A kulcsmondata az volt, hogy »csak józan ésszel, anya!«”
Egy neve elhallgatását kérő, korábban Budapesten, mára egy vidéki nagyvárosban élő olvasónk viszont azt írta nekünk, hogy
„áldás volt a táp, miközben nagyon szerettem volna szoptatni. A legtöbben azt hiszik, hogy a szoptatás egy alapvető emberi ösztön, pedig nem az, és ha nem kutatsz fel minden információt, akkor szinte kizárt, hogy simán menjen. A budapesti kórházban a szülésnél mindenki segítőkész volt, kivéve a csecsemős nővéreket. Annyit csináltak, hogy megcsípték a mellbimbómat, azt mondták rakjam be a szájába, majd jönnek. Aztán sose jöttek. A mostani lakóhelyünkön a gyerekorvos és a védőnők is borzalmasak. Szerintem a mi generációnk azért is kap kevés segítséget, mert az anyák, nagymamák magától értetődőnek veszik, hogy ha ők szoptattak, nekünk is menni fog, de ők se véletlenül kezdték el hozzátáplálni 2 hónapos korukban a gyerekeiket.”
A tápszert azok veszik, akiknek a leginkább megterhelő anyagilag
„Minden generációnak az a természetes, amibe a képviselőinek a többsége belenőtt. A szoptatás ügyében az ezredforduló környékén kezdett összeérni a posztmodern és a premodernn felfogás. A kettő között, a 20. század második felében, vagyis a modernitásban a nők szerettek volna megszabadulni a testük és a biológiai adottságaik miatt rájuk nehezedő kényszerektől és kötöttségektől. Aki szoptatott, az legfeljebb 6 hónapig tette, a hozzátáplálást nagyon korán kezdték és minden a baba elé állított szigorú korlátokról szólt. A gyerekeket nagyon hamar bölcsődébe adták, a nők pedig, ha lehetőséget kaptak, hamar visszatértek a munkaerőpiacra. Ez volt a korszellem. Húsz évvel ezelőtt egy kutatásomból az derült ki, hogy a 20. század második felében többnyire azok szoptatták a csecsemőiket hosszú ideig, akik nem tudtak a biológiai kényszerűségeiktől megszabadulni: a nagyon szegények és a romák.”
– mondja saját korábbi kutatásaira hivatkozva Neményi Mária szociológus.
Már idézett elemzésükben a KSH Népességtudományi Kutatóintézet munkatársai külön kitértek a gyereküket 6 hónapos korukig kizárólagosan szoptató anyák szociodemográfiai jellemzőire. A szoptatás valószínűsége a tanulmány szerint azoknál nagyobb, akik egészségesek, nincsenek elhízva, kevesebb házimunkát végeznek, és egy ágyban alszanak a szoptatott gyermekkel, akinek hüvelyi úton adtak életet. A Neményi által az ezredforduló környékén tapasztaltakkal szemben a friss átfogó tanulmány szerint épp a magasan képzett, középosztálybeli nőknél valószínűbb, hogy szoptatják és hat hónapos korukig kizárólag anyatejjel táplálják gyermekeiket, míg a szegényebb és iskolázatlanabb rétegekben gyakrabban kapnak tápszert a csecsemők.
„Nincs ez másként a világ többi országában sem, az Egyesült Államokban is a fehér, középosztálybeli nők szoptatnak, az afro-amerikai és a latin-amerikai csecsemők gyakrabban kapnak tápszert. Az iskolázott, tudatos, pszichológia iránt érdeklődő nőknek van ugyanis tudásuk arról, hogy a kötődő nevelés és az igény szerinti szoptatás mennyire fontos a gyerek korai fejlődésében. Arról nem is beszélve, hogy leginkább azok a nők szoptatnak éjjel-nappal, akik ezt megengedhetik maguknak, vagyis azok, akik ténylegesen több évig ki tudják használni a gyest, akik hathatós segítséget kapnak az ugyancsak felvilágosult partnerüktől, a rokonoktól, a barátoktól”
– mondja Neményi.
A munka és a szoptatás közötti, látszólag áthidalhatatlan űrre helyezte a hangsúlyt az augusztus első hetére időzített kampányában a WHO is. A szervezet szerint a kizárólag anyatejjel táplált csecsemők arányát úgy is lehetne növelni, hogy a nők közben nem esnek ki feltétlenül a munkaerőpiacról. A családbarát munkahely a WHO olvasatában például azt jelenti, hogy a munka világába néhány héttel a szülés után visszatérő nőknek a munkahely biztosítja a zavartalan körülményeket, például a szoptatószobát és a szoptatási szüneteket.
A szoptatáshoz is egy falu kéne
Azzal, hogy miért lenne fontos, hogy az anyatejjel táplált csecsemők aránya nőjön, és mi szab gátat ennek a növekedésnek, a Lancet orvosi szaklap idén februárban kiemelten foglalkozott. Ők is arra jutottak, hogy miközben – helyes információk és megfelelő körülmények mellett – a nők 95 százaléka képes lenne szoptatni, az anyatejjel táplált csecsemők aránya azért marad alacsony, mert a nőkkel elhitetik, hogy meg kellene szüntetniük az olyan természetes élettani jelenségeket, mint a csecsemők esetenként intenzív sírása vagy éjszaka többszöri felébredése. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy ha egy nő úgy dönt, hogy bármilyen okból nem tud vagy nem akar szoptatni, az egészségügyi ellátórendszernek arra is készen kell állnia, hogy ezeket az anyákat is segítse a döntésükben. A nyomásgyakorlásnak, mint írják, súlyos következményei lehetnek az anya mentális egészségére. A most 2 és fél éves gyerekét nevelő Zsófi például arról mesélt a Qubitnek, hogy
„a szülés a szülészeti erőszak minden aspektusát kimerítette. Szoptatni nem tudtam. OK, tápszer. Én fejek, zokogva. Undorító az egész, napi 3-szor vagyok képes rá, ez maximum 20 milliliter. Gyerekorvos, védőnő megdicsér, hogy tápszert adtunk. A fejést 4 hétig bírtam, a végén már csak napi 1-szer, előtte éjszakánként már nem tudtam aludni, annyira forgott a gyomrom már a gondolattól is, hogy reggel fejnem kell. Undorodtam az egésztől, földhöz vágtam a gépet. A pszichológus szülés utáni depressziót diagnosztizált. Lassan két éve magán pszichiáterhez járok. Rémálmaim még vannak, a szülésről, a kórházról, a fejésről. A szoptatás ingyen van, ha nem foglalkozunk az anya idejével, energiájával, testi és lelki egészségével.”
Bár az általunk kérdezett szoptatási tanácsadó kiemelte, hogy a szoptatásnak mind a gyerekre, mind az édesanyjára jótékony egészségügyi hatásai vannak, az újszülöttnél például a táplálás aktívan módosítja a később aztán nemcsak az emésztésre, hanem például az immunrendszerre is hatást gyakorló bélflóra összetételét, ugyanakkor a szakértő szerint
„a szoptatás kudarca soha nem az édesanya, hanem a társadalom kudarca. A szülésfelkészítőkön is el szoktam mondani, hogy a babagondozáshoz, a gyerekneveléshez tényleg kell egy falu. Ezek a feladatok nem egy magányos édesanyára vagy egy szülőpárra vannak tervezve.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: