Minden eddiginél hatékonyabb csótánykiborgot hoztak létre Szingapúrban
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Forradalmi áttörés történt a csótánykiborgok világában: a Szingapúri Műszaki Egyetem kutatói egy olyan eljárást dolgoztak ki, amelyben anélkül lehet irányítani a bogarakat, hogy ehhez műtétre lenne szükség. Az állatvédelmi szempontok mellett ez azért is fontos, mert a megműtött állatok rövidebb ideig, mindössze percekig vagy órákig irányíthatóak, míg a mostani módszerrel akár napokig is bevethetőek maradnak.
A csótányok csápjaira egy vékony, aranyból és műanyagból készült bilincset erősítettek, egy másik egységet pedig a rovarok hasán helyeztek el. Az előbbi felel a csótány irányításáért, de mivel az eljárás során nem károsítják a csápokat, a bogarak maguk is képesek használni őket. A rovarokra szerelt irányítóegységet a kutatók Bluetoothon keresztül irányították.
Csótánylabirintus
A csótány hasán lévő egységgel a bogarak sebességét lehet szabályozni, ez, az előzőhöz hasonlóan, egy hátizsákhoz csatlakozik. A kutatók a kísérletek során képesek voltak végigvezetni a csótányt egy S alakú ösvényen, illetve egy labirintuson is.
A Szingapúri Műszaki Egyetem kutatói szerint a kiborgok a gyakorlatban is bevethetőek lesznek: a korábbiakban már kísérleteztek hasonló megoldásokkal, amelyeket idővel mentésre és felderítésre is lehet majd használni, de a megműtött rovarok rövid élettartama miatt ezek csak korlátozottan lennének felhasználhatók.
Hasonló problémával küzdenek az apró robotok esetében is: ezek is hamar lemerülnek, így rövid időn keresztül lehet csak használni őket, de a sértetlen csótányok addig mennek, amíg élnek, így például a korábbi kísérleteknél jóval hatékonyabbak lehetnek például egy földrengés utáni mentésben, amikor a romok alá rekedt túlélőket kell keresni.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Csótánykiborgokkal mentenék a katasztrófákban romok alá szorult embereket Japánban
Ultravékony filmrétegből álló napelemekkel dolgoztak, a technológia a kutatók szerint bármelyik nagyobb rovarfajnál bevethető lenne.
Egy friss kutatás szerint a rovarok is képesek fájdalmat érezni
Aki eddig abban bízott, hogy a szöcskének nem fáj, ha megeszik, most pórul járt: egy friss brit tanulmány szerint a rovarok valószínűleg hasonlóan éreznek fájdalmat, mint az emlősök, így erkölcsi kötelességünk meggondolni, hogy hogyan bánunk velük.
Szinte elpusztíthatatlan csótányrobotot fejlesztettek Amerikában
Évek óta próbálják modellezni a természet túlélőbajnokát, a csodás csótányt, a Berkeley kutatói most egy olyan robotot fejlesztettek, ami még azt is túléli, ha rálépnek. Nehezen megközelíthető helyeket akarnak felfedezni vele.