Matematikailag is kikezdhetetlen J. S. Bach zsenialitása
Johann Sebastian Bach művei tudományos szempontból is meglehetős hatékonysággal közvetítik a közölni kívánt információkat – állítja a New Scientist. A lap által ismertetett kísérletsorozat információelméleti módszerekkel vizsgálta, hogy mitől lesz jó a jó zene.
Suman Kulkarni a Pennsylvaniai Egyetem kutatója és kollégái egy zenemű felidézhetősége és annak struktúrája közötti összefüggéseket vizsgálták. Indoklásuk szerint azért választották Bach életművét, mert „az híres a gazdagságáról és változatosságáról, vegyülnek benne a vallási himnuszok és a pörgős virtuóz toccatakkal”.
A kutatók úgy fordították le, illetve át a zeneműveket az információelmélet nyelvére, hogy a kottákban rögzített hangokat csomópontokként, a hangok közötti szüneteket pedig élekként ábrázolták. Ezzel a hálózattal sikerült kimutatni, hogy szórakoztatónak szánt toccaták több információt tartalmaznak, mint a meditatív hangvételű korálok. A kísérletükbe bevont hallgatók reakcióit vizsgálva arra is kíváncsiak voltak, hogy a publikum mennyire számít előre a hangok közötti kapcsolatokra, vagy adott esetben mennyire lepődik meg azokon.
A számszerűsített eredmények „segítik jobban megérteni az idegtudomány és a zene közötti még nem annyira értett kapcsolatot” – állítja a kutatásban részt vevő Randy McIntosh, a kanadai Simon Fraser Egyetem kutatója.
Az információelméleti kutatás azt azonban nem tisztázta, hogy vajon csak Bach zenéje ilyen kivételesen hatékony, vagy más zeneszerzők, illetve más műfajok is képesek ilyesmire. McIntosh mindenesetre azt nyilatkozta a New Scientist-nek, hogy egy korábbi munkája során Eddie Van Halen amerikai rock gitáros zenéje hasonló eredményekkel szolgált, mint Bach.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A fülbemászó dallamok fájdalomcsillapító hatása nem illúzió, egereknél már sikerült tisztázni az egész neurobiológiai folyamatot
A laborállatok naponta 20 percen át Johann Sebastian Bach 1730-ra datált zenekari szvitjének utolsó tételét élvezhették, végül kiderült, hogy a harmónia egyáltalán nem, csakis a hangerő számít.
Hol a határa az emberi agy befogadóképességnek?
Egyáltalán létezik határ? És ha igen, átléptük-e már? Mennyi ismeretet fogadhatunk be életünk során, és mennyit felejtünk el belőle? És mivel mérjük a tanulást és a feledést: bitekben vagy verssorokban? Az agy működése olyan komplex folyamat, hogy neurológusok százezrei sem jutottak közelebb a teljes megértéséhez.
Mi szükség a klasszikus zenére?
A zene nem csupán szórakozás, hanem a gondolkodás és kommunikáció magas rendű formája, írja Bali János muzikológus.