Távolról sem tartunk ott, hogy a ChatGPT el tudná venni az informatikusok munkáját
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Folyamatos piaci átrendeződés, gombamód szaporodó versenytársak, a mesterséges intelligencia bámulatos fejlődése, új programnyelvek, napról napra változó ügyféligények. Ezzel mind-mind meg kell küzdenie egy programozóiskolának, de az utóbbi időben úgy látszik, ez nem mindegyiknek sikerül.
A több mint kilenc éve működő Codecool mára több mint kilencezer embert helyezett el különféle IT-állásokban partnercégeinél, és a jelenlegi recesszióközeli IT-szektorban is igyekszik előre menekülni. Például olyan vállalati át- és továbbképzési programokat ajánlanak, hogy a cégek a már meglévő eszköztárukat hatékonyan bővíthessék technológiai tudással és szakértelemmel - anélkül, hogy feltétlenül új embert kelljen felvenniük.
A Qubit podcast legújabb adásában a Codecool két munkatársa, Boda József, a cég egyik alapítója és Szarka Péter, a programozóiskola egyik volt diákja és jelenlegi oktatója Kende Ágnes szociológussal, a Qubit állandó szerzőjével beszélget arról, mit nyújthat egy egyetemi IT-képzés, egy rövid és intenzív edzőtáborszerű képzésforma, vagyis a bootcamp vagy egy több hónapos programozóiskola a diákoknak, milyen hatással lehet a ChatGPT megjelenése a programozásra, milyenek a kilátások és a trendek a jelenlegi IT-piacon, versenyképesek-e a Codecool diákjai az indiai vagy régiós IT-szakemberekhez képest, és megéri-e kismamaként három gyerek mellől beülni a Codecool iskolapadjába.
Az adásból azt is megtudhatjuk, miben hasonlít az orvos és a programozó, van-e kiégés az IT-szakmában, miért van még mindig nagyon kevés nő a szektorban, és mennyire igaz az a félelem, hogy a ChatGPT képes lenne elvenni egy junior programozó munkáját.
Hallgasd alább:
Az epizód elérhető Spotify-on, Google Podcasts-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel!
A podcast elkészítését a Codecool támogatta.
Hallgass bele ezekbe is:
Felvegyem-e a főnökömnek a telefont, ha hétvégén keres?
A magyar felnőtt lakosság hány százaléka lehet munkafüggő? Vannak-e ennek fizikai tünetei? A Határtalan tudásban, a CEU és a Qubit közös podcastjának legújabb adásában Kun Bernadette pszichológust, azt ELTE PPK tanszékvezetőjét faggattuk a munkafüggőség természetéről.
Algoritmusnak és embernek együtt kell harcolnia a deepfake ellen
Mennyire különböztethető meg a szintetikus és a valós tartalom? Belefáradunk-e abba, hogy ezentúl szinte minden videóban kételkedni kell? A Qubit podcastjának vendége Veszelszki Ágnes egyetemi docens és Kovács Dominik, egy AI-videókat gyártó magyar cég CEO-ja.
Radó Péter a magyar oktatásról: Visszatértünk az 50-es, 60-as évekhez
A magyar iskolának sosem volt aranykora, de olyan rossz helyzetben sem volt soha, mint ami 2011 és 2015 között létrejött – mondja a Qubit legújabb podcastjában Radó Péter oktatáskutató, akivel a magyar iskoláról és az oktatáskormányzás jövőjéről beszélgettünk.